Miért bűn az öngyilkosság? Isten miért a lelket bünteti örök kárhozattal azért, amit az agy elkövet?
#30 A Biblia szerint nem lesz örökké így:
2 Pét 3,13
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
Róm.
8,20 Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette.
8,21 Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Zsolt.
37,10 Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
37,11 A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
"Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott."
Ezt ugye 2000 éve mondták.
Istennek ez valóban kevés idő. Még 2000000 év se túl sok.
#32
"Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson."
Kicsit erősebb, de ezt is leírom:
"Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett: a mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára."
Egyébként, a világdiktatúra közeledte azt jelenti, hogy közel a második eljövetel. A pontos időről azt mondta Jézus, hogy még a Fiú sem tudja, viszont beszélt a megelőző jelekről.
"az utolsó időben csúfolkodók támadnak"
Ez nem mai jelenség, már 2000 éve ez is folyamatosan megy.
Erre is ugyanezt tudom mondani: még akár 2 millió évig is simán mehet ugyanígy.
A megelőző jelek is naponta vannak 2000 éve.
Ezek is simán lehetnek még akár millió évekig.
#32
1914-ben Isten királysága elkezdett uralkodni az égben, és az első intézkedéseként eltávolította Sátánt, az Ördögöt a démonaival együtt az égből, így azóta már csak a föld felett van hatalmuk (Jelenések 12:7–12). Látva az emberek helytelen gondolkodását és tetteit, egyértelmű, hogy Sátán befolyásolja őket, ami „nehezen elviselhető, válságos” időszakká teszi az utolsó napokat (2Timóteusz 3:1).
Sokan aggódnak ezek miatt a válságos idők miatt. Úgy érzik, hogy a társadalom hanyatlóban van, és attól félnek, hogy az emberiség el fogja pusztítani önmagát.
Hamarosan bekövetkező események:
1. prófécia: „Béke és biztonság!” A Biblia azt mondja, hogy a nemzetek ezt a jelentőségteljes kijelentést fogják tenni, mivel úgy gondolják, hogy meg tudják oldani a világ legfőbb nehézségeit. Ám az ezt követő események korántsem lesznek békések (1Tesszalonika 5:1–3).
2. prófécia: Politikai hatalmak fognak szembefordulni a vallási szervezetekkel. A Bibliában ezeket a politikai hatalmakat egy vadállat jelképezi, a világ hamis vallásait pedig egy asszony, mely a vadállaton ül (Jelenések 17:3, 15–18). A jelképes vadállat elpusztítja azokat a vallásokat, melyek hamisan azt állítják magukról, hogy Istent képviselik. Ezzel akaratlanul is Isten szándékát viszi véghez.
3. prófécia: Majd miután megsemmisül a hamis vallás, Sátán felsorakoztatja a nemzeteket Jehova Isten imádói ellen (Jelenések 7:14; Máté 24:21).
"első intézkedéseként eltávolította Sátánt, az Ördögöt a démonaival együtt az égből"
Khmmm... ez hány ezer évvel a bűnbeesés után történt?
...nem sietnek.
A próféciák meg csak akkor fognak érdekelni, ha mutatsz párat, ami 200 és 2000 között teljesedett be, és világos, érthető.
ELTÉRTÜNK A TÁRGYTÓL!
Nos:
#1.
Ronda fanatitus indoklás. De akkor is: KÉRTEM TŐLE!? Csak nehogy azt mondd, hogy az "élet az ajándék"! Akkor már a "Das Arbeit macht frei" is igaz...
# Sokaknak:
Kitör rajtatok a hideglelés, ha összecsuknátok végre azt a fránya könyvet, és helyette nyitott szemmel szétnéznétek a világban!? Esküszöm, amit műveltek vele, az maga a tudati ABERRÁCIÓ!
#14.
... Inkább nem szólok egy szót sem.
#15.
Pompás. Bizonyára ott voltál, amikor ez a kinyilatkoztatás megtörtént. :-)
Vagy csak egyéni sugalmazásod van róla...?
De NAGYON VIGYÁZZ! Az ilyen és ehhez hasonló (félre)értelmezéseknek köszönhetően szakadt szét a kereszténység darabjaira! Mázlista vagy, hogy az autodafé kiment a divatból...
#20.
"A szabad akarat. Vajon mit jelenthet?"
"A szabad akarat a jó és rossz közötti különbségtételre és a választásra irányuló valós szabadság. Az ember, aki rendelkezik szabad akarattal, képes szabadságából fakadóan vagy a jót vagy a rosszat választani."
Hogy nem röhögte szét magát, aki ezt kiszellentette!
Az ember (mindegyik!) A LEGRITKÁBB ESETBEN CSELEKEDHET szabad akarata szerint!
- Környezeti kényszer hatására kénytelen cselekedni
- Két - TÖBB! - rossz közül nehezen választ
- Nincs döntési helyzetben
- Nem látja/láthatja cselekedetének következményeit
- Amorális (sőt: immorális személyiség)
Egy állítólag élt klasszikusra hivatkozom: "Atyám bocsásd meg nekik NEM TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK!"
Szabad akaratod van, dönthetsz úgy, hogy nem élsz és nem fogsz élni.
Miért bűn?
Mert Isten azt parancsolta ne ölj!
Ha önként lemondasz az életedről mit vársz?
Azt hogy majd kapsz egy másik életet?
Nem leszel és ennyi.
Enezkívűl ártasz vele másoknak is, nem csak magad pusztítod el, nem tudhatod kiben mit okoz, esetleg követi-e a példád valaki.
A kérdés megválaszolása nem egyszerű!
1.Minden gyilkosság s közte az öngyilkosság is bűn,de...
Az öngyilkos ember,tette végrehajtásakor -rendszerint-suicid depressziós pszichózisban szenved,melyben képtelen racionális döntéseket hozni.
2.A gyilkosnak van módja megbánni bűnét,de a legtöbb öngyilkosnak nincs módja erre,mert mire elgondolkodna,már halott.
3.Ítélkezni CSAK Istennek van joga.
4.Az öngyilkosságra vetemedett ember nem csak magát öli meg,hanem rossz példát ad a hozzá közel és távolállóknak.
5.A megmentett öngyilkosok zöme utólag örül,hogy túlélte az akciót.(Ennek ellenére sokan megismétlik s az befejezett lesz.)
6.Nincs valós indok az öngyilkosságra.(Az egészség kilátástalansága és a szenvedés mértéke sem. Arra a fájdalomcsillapítók a megoldás.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!