Isten szokott vágyni a halára?

Egyszer mindenkinél eljön az a pillanat, hogy vágyódik a halál után. Ez alól Isten se kivétel.

Majd ha az utolsó fekete lyuk is kialszik és a teremtés minden anyaga végleg elszivárog a világból, akkor egyedül, magányosan a hideg és sötét univerzumban biztos vágyni fog a halálra.

De olyan nem lesz, mert Isten örök, ami azt jelenti, hogy minden időzónában egyszerre létezik.

"Isten szokott vágyni a halára?"

A halál csak az élő dolgok esetében értelmezhető.

Ha meg akarna halni akkor meg is tudna mivel mindenható.

Keresztényi szempontból a halál nem több inkább mint csak egy át menet két állapot között.

"Majd ha az utolsó fekete lyuk is kialszik és a teremtés minden anyaga végleg elszivárog a világból, akkor egyedül, magányosan a hideg és sötét univerzumban biztos vágyni fog a halálra."

Miért ne teremtene valami újat ilyen esetben?

Egyébként már egy öröké valóságot létezett úgy, hogy nem volt semmi, mielőtt megteremtette volna a világot.

"Egyszer mindenkinél eljön az a pillanat, hogy vágyódik a halál után. Ez alól Isten se kivétel."

Két teljesen alaptalan állítást.

Szent Brigitta imája:

"Emlékezz a magányosságodra elhagyatottságodra és szorongásodra a Getszemáni kertben, mikor így imádkoztál: „SZOMORÚ AZ ÉN LELKEM MINDHALÁLIG.”

Emlékezz Uram a halálfélelemre, melyet ifjúságod virágában kellett elszenvedned, mikor háromszori, vérrel verejtékező imád után tanítványod, Júdás elárult. "

Jézus úgy félt a haláltól hogy vérrel verítékezett. Nekrofóbiásként meg is értem valamennyire.

Mindjárt megkeresem az Igeverset is neked ami erre utal.

‭Lukács 22:39-46 HUNB‬

[39] Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. [40] Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” [41] Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: [42] „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” [43] Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. [44] Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. [45] Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. [46] Ekkor így szólt hozzájuk: „Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”