Mitől alakulhatott ki bennem ez és hogyan lehet ezen segíteni? (Kényszeres cselekvések, gondolatok)

Már majdnem másfél éve annak, hogy megtértem, hívővé lettem, de most és hát igazából már egy jó ideje belekeveredtem egy ilyen kényszeres cselekvéssorozatba. Nem tudok erre jobb szót, de a példa alapján bemutathatom pontosan mi történik.

Szóval adott volt egy helyzet, hogy beszélni szerettem volna valami fontos dologról mondjuk a szüleimmel, esetleg a testvéremmel kettesben, és akkor ez még nem igazán ment, mert kezdetben eléggé nehezen nyíltan meg az ilyen hitéleti dolgaimmal kapcsolatosan, (mert amúgy ehhez kapcsolódóan szerettem volna beszélni valamiről.)

Aztán végül amúgy sikerült beszélni, de azóta is sokszor ilyen belső kényszert érzek arra, hogy odamenjek mondjuk a testvéremhez és elmondjam neki, hogy beszélni szeretnék vele erről-arról, aztán meg amúgy fogalmam sincs, hogy miről akarok és nincs is semmi téma, ami éppen eszembe van, emiatt már többször is előfordult, hogy szóltam neki, hogy beszéljünk már és utána csak kerestem a szavakat, hogy na most mit nyögjek ki neki, ha már egyszer megkértem, hogy hallgasson meg.