Az egyiptomi kivonulás és a Tóraadás előtt mi volt a zsidókkal?

A modern történészek nem ismerik el az "egyiptomi kivonulást". Ilyen csak a Tórában van és ennek köszönhetően a zsidó-keresztény nézetekben.

Azt hogy hittek-e Istenben és milyen istenképük volt, azt nem tudni. Még akörül is vita van, hogy mikor jelent meg a zsidó nép.

A Biblia alapján viszont igen, ha Ábrahámot és a többit zsidónak lehet nevezni.

#1.

Az állításod egyértelműen hamis, ugyanis attól még, hogy a modern történészek a kivonulást nagyrészt mitikusnak/legendásnak tartják, a kutatók többsége azt is gondolja, hogy volt neki valamilyen történelmi alapja, amiből kialakult a ma is ismert exodus története. Erről Avraham Faust elég hosszan ír és neveket is felhoz.

Ezen kérdés alatt elég hosszan írtam erről, bár ez még mindig csak egy nagyon aprócska betekintés a korai izraelita történelem egy szegletébe: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..

Valójában egyáltalán nincs vita arról, hogy mikor jelent meg a zsidó nép. Héber, izraelita, zsidó stb. alapvetően ugyanazt a népet jelöli, csak más történelmi korokban. A héber szót általában a letelepedést megelőző késői bronzkori, valamint korai vaskori nomád csoportokra használjuk, akik aztán hozzájárultak Izráel kialakulásához. Az izraelita szót alapvetően a bírák korától, illetve a II. vaskortól kezdve használjuk egészen a babiloni fogságig. A babiloni fogságot követő időszakban pedig már egyszerűen csak zsidónak (és szamaritánusnak) nevezzük ezt a népcsoportot. Ok, persze néha használjuk ezen szavakat más kontextusban is, de ez a legáltalánosabb.

Abban igazad van, hogy nem mindegy, hogy mikortól beszélünk izraelitákról, ugyanakkor a tudósok között meglehetősen erős egyetértés van abban, hogy eme bronzkor és a vaskor fordulóján megjelenő entitást attól kezdve nevezzük izraelitának, hogy a kánaáni hegyvidéken megjelentek az első izraelitaként aposztrofálható falvak és telepek megjelenni. Szintén fontos az egyiptomi Merneptah-sztélé, ami Izráel első Biblián kívüli említése, ami már mint önálló etnikumot/népet/törzsek gyenge szövetségét említi.

Egészen biztosan kijelenthető, hogy hittek istenekben, beleértve Istent is. Hagyományosan ateista népről nem igazán hallottam még. Bár a buddhizmus alulról építkező vallás, így kb. agnosztikusnak (nem foglalkozik istenségekkel) tekinthetjük, azért a természetfeletti lényekre, entitásokra ott is megvan a hajlam (buddhák, bódhiszattvák, szellemek, korábbi vallásból átépített Isten vagy istenségek stb.).

Biztos mindenkinek fennakadtak a szemei azon, hogy azt írtam, hogy "istenekben". Valójában mind a régészet, mind a Tanakh, mind a többi írott forrás alapján kijelenthető, hogy a korai izraeliták/héberek nem voltak szigorúan monoteisták. Az ókori izraelita vallás jelentősen eltért a ma ismert rabbinikus zsidó vallástól, bár nyilván a kettő alapjai hasonlóak voltak, illetve a mai zsidó vallás a korai héber vallásokból, majd az ókori izraelita vallásból származik. Számos istenben és istennőben hittek, sőt, elfogadták alapvetően minden nép isteneinek a létezését, ugyanakkor a jelentős/nagyobb istenségek száma meglehetősen alacsony volt, illetve úgy gondolták, hogy a saját nemzeti istenségük a leghatalmasabb és ő méltó egyedül arra, hogy Izráel kimondottan kövesse, valamint neki van a legnagyobb hatalma. Ezt a vallási gyakorlatot henoteizmusnak, illetve monolátriának nevezzük. Kezdetben valószínűleg az imádat sem volt kizárólagos, hisz például kezdetben az arkangyaloknak is kijárt egyfajta imádat, ám sokkal kisebb imádat járt nekik, mint a nemzeti istenségnek. Ezt nevezzük henoteizmusnak: vannak kisebb istenségek is, akiket bár imádnak valamilyen formában, de van egy hatalmas isten kultusza (Izráel esetén ez a saját istenük), amihez mérve a többi istenség kultusza eltörpül. A monolátria ennél eggyel továbbmegy: itt már nincs imádat sem más istenségek felé, de a létezésüket ettől függetlenül elfogadják, illetve a hatalmukat sem tagadják, de a saját istenükét sokkal nagyobbra tartják. Tehát az ókori izraelita vallás nem úgy nézett ki, mint mondjuk az ókori görög vagy egyiptomi vallás, hogy kismillió isten van és mindnek külön temploma van valamelyik városrészben, illetve a jelentőségükben nincs különösebb eltérés a főisten univerzálisabb jelemét leszámítva (bár alapvetően ő is egyenrangú volt a többi istenséggel). Általában minden templomban a nemzeti istenség oltára állt középen, neki volt a legnagyobb oltára, illetve a henoteizmus időszakában más, kisebb istenségek jóval kisebb oltárai mellette, akiket a "Mennyek seregének" részének, vagyis a nemzeti istennek erősen az alárendeltjeinek vagy erejéhez képest kisebbnek tartottak, de szintén imádtak. Erre utal az is, hogy a Tízparancsolat eredetileg azt mondja, hogy "Ne legyenek más isteneid előttem". Ez arra utal, hogy őt tartsa a leghatalmasabbnak és ne legyenek neki olyan istenségek, akiket fontosabbnak vagy nagyobbnak tart nála. A henoteisztikus világszemléletre utal az is, amikor a Héber Bibliában Baál és JHVH csatáznak, de JHVH legyőzi Baált (lásd: Élijáhu/Illés próféta és a Baál-papok sztorija, ami azt igazolja, hogy Izráel istene felelős az esőért). A monolátriában ez a kisebb imádat is teljesen eltűnik, ugyanakkor a bennük való hit megmarad.

Maga a nemzeti isten egyébként több forrásból tevődik össze. Erre utal az is, hogy több istennévvel illetik a Tanakh-ban. A héber törzsi vallások szintén henoteisztikusak voltak, tehát a törzsi isteneket tartották a leghatalmasabbaknak, maguk számára ők voltak a legfontosabbak. Amikor ezek a néprétegek találkoztak, akkor a nemzeti/törzsi isteneiket is azonosították. Így lehet, hogy Mózesnél, meg sok egyéb történetben JHVH, Ábrahámnál El Shaddai, sok más helyen meg Elohim vagy El Elyon jelenik meg, de végülis egy Istenről van szó több név alatt. Az ezen istenségekhez tartozó történeteket is összevonták egy nagy mítoszkörré, valamint az ezen istenségekhez tartozó jellemzőket is összevonták. Ennek hatására is szilárdult meg az erős elköteleződés Izráel Istene, JHVH/Elohim/El Shaddai felé, akinek a választottainak tartották magukat, akit azonosnak és mindenkihez, valamint minden környezethez (legyen az a sivatag vagy a termékeny Kánaán) közelállónak tartottak. Így lehet, hogy az izraeliták istene egyszerre teremtő, jóságos, megbocsátó/szerető, ugyanakkor néha háborút vezető, természeti katasztrófákkal, viharral, szörnyű károkkal büntető istenség, néha pedig a kettő között van valahol. A büntetés formája is néha eltér, mivel néha a déli (JHVH) hagyományt tükrözi, néha pedig a keleti (El Shaddai) hagyományt. Mindkettőnek vannak pusztával, viharokkal, hegyekkel, háborúval, sivataggal stb. kapcsolatos attribútumai. Ezzel szemben El Elyon jóságos, megbocsátó, gyakran szinte túlságosan is jószívű, neki pedig Kánaánnal, a mezőgazdasággal és ha nem is a teljesen letelepedett, de legalábbis félnomád/falusi életmóddal kapcsolatos attribútumai vannak.