Jézust majd 2000 évvel ezelőtt nem a hagyományos "latin keresztre" (ami egyben a Római Katolikus Egyház jelképe) feszítették meg, hanem valami egészen más történhetett?
Kereszten halt meg Jézus?
MIT MOND A BIBLIA?
Jézust „fára függesztve” végezték ki (Cselekedetek 5:30, Káldi-fordítás, 1928). A bibliaírók két szót használnak ebben a versben, amikor Jézus kivégzőeszközéről írnak. Mindegyikkel egyetlen darab fára utalnak, nem kettőre. A görög sztau·roszʹ szót egy forrásmű a következőképpen magyarázza: „A legtágabb értelemben véve egy cölöpöt jelent. Nem azonos a kereszt szóval” (Crucifixion in Antiquity). A xüʹlon szó pedig „egyszerűen csak egy egyenes karó vagy oszlop, melyre a rómaiak odaszegezték az elítélteket”. *
A Biblia Jézus kivégzési módját egy ókori zsidó törvénnyel hozza összefüggésbe. A törvény kimondta: „Ha valaki olyan bűnt követ el, hogy halálbüntetést érdemel, és megölik, te pedig oszlopra akasztod, [a felakasztott ember] átkozott Isten előtt” (5Mózes 21:22, 23). A keresztény Pál apostol erre a törvényre utalt, amikor azt írta Jézusról, hogy „átokká lett helyettünk, mert meg van írva: »Átkozott mindenki, aki oszlopra [xüʹlonra] van akasztva«” (Galácia 3:13). Pál tehát rámutat, hogy Jézus egyetlen darab fán, vagyis oszlopon halt meg.
Én azt állítom szintén, hogy valószínűleg igaz az, amit az evangélisták írtak, hogy keresztre feszítették, és az evangéliumokban a magyar Károli fordításban is kereszt van, valamint az angol King James fordításban is a "cross" szó szerepel mind a 4 evangéliumban. És a Károli Biblia többször is használja a "megfeszíteni" szót, az angol fordítás pedig a "crucify" szót többször is használja.
És azt is megjegyezném, hogy igazából a kereszt az lényegében egy gerenda(ami majdnem egy oszlop, és akár hívható is oszlopnak bizonyos körülmények közt.), amin van egy keresztfa. Úgyhogy az, hogy felfeszítették egy keresztre, az kimeríti tulajdonképpen az oszlopra való feszítést is. Főleg, hogy mivel a szögek tartják meg őt, ezért igazából függ a szögeken a teste.
Különben az igazság az, hogy nem is az a lényeg, hogy kereszt, vagy oszlop volt, amire felfeszítették, hanem maga az, hogy ki volt Jézus, mit tett és hogyan viszonyul hozzánk.
Erre pedig ezt mondom:
Isten nagyon szeret bennünket!
Annyira, hogy az Ő egyetlen fiát, Jézus Krisztust adta értünk, hogy nekünk örök életünk legyen.
Jézus eljövén, tanította az embereket, meggyógyította őket bajaikból, gonosz szellemeket űzött, hirdette nekik az Isten igazságát.
Majd semmi gonoszat nem tévén elfogták, megkínozták, kigúnyolták őt. Majd megfeszítették, ezzel megölvén őt. De ő harmadnapra feltámadt! És nem tudta a halál őt fogva tartani. Legyőzte a gonosz minden erejét. És felment az Isten jobbjára. És örökké él! És ő a mindenség Ura.
És aki hisz Jézusban, annak is örök élete van.
Akár keresztre, akár oszlopra feszítették, ez nem változik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!