30 éves vagyok és egyáltalán nem kaptam vallásos nevelést (meg sem kereszteltek), a család "hagyományosan" református. Hiszek az Istenben, és abban kérnék segítséget, hogy hogyan kezdjem el "utamat" a hit ösvényén? (templomon/papon kívül)
Ahhoz, hogy elkezdje valaki a kapcsolatot vele egy egyszerű lépést kell megtennie és ez nem más, mint a szívből jövő teljes bűnvallás a hozzád legközelebb álló személynek. Jézus is azt mondta, hogy aki megvallja a bűneit, azok az emberek lesznek megtisztítva. A vallások szerint a bűnvallás egy folyamatos rituálé a “hívő” életben, az igazság viszont az, hogy ezt csak egyszer kell megtenni, mert utána el tudod fogadni Jézust, ami azt jelenti, hogy megtisztulsz és új lappal indíthatsz és nem fogsz többet bűnt elkövetni. Ezt nem én találtam ki, a Bibliában le van írva:
“ 1. János 3:4 Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik. Mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség.
1. János 3:5 Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és őbenne egyáltalán nincs bűn.
1. János 3:6 Aki Jézus Krisztusban él, és benne is marad, az nem fog továbbra is bűnben élni. Ha valaki folyamatosan bűnben él, az valójában nem is látta meg Jézust, sem nem ismerte meg őt igazán.
1. János 3:7 Kedves gyermekeim, nehogy valaki becsapjon benneteket! Aki Istennek tetsző életet él, az az ember maga is igazságos és jó, amint Krisztus is igazságos és jó.
1. János 3:8 De aki bűnben él, a Sátánhoz tartozik. A Sátán ugyanis kezdettől fogva állandóan vétkezik. Isten Fia azonban éppen azért jött a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít.
1. János 3:9 Aki Isten gyermeke lett, az nem marad továbbra is a bűnben. Miért? Mert új életet kapott Istentől, amely állandóan benne marad. Isten gyermeke viszont nem maradhat a bűnben, hiszen az ilyen ember Istentől született.”
Tehát, Istent egy módon lehet megtalálni csak alázattal és 100%-os bűnvallással. Fontos, hogy minden bűn a felszínre kerüljön, mert amit magadban tartasz, az ott marad és ezért képtelen leszel tiszta lappal indítani. Jézus áldozatát nem lehet csak úgy átvenni, a feltétele ennek a bűnvallás. Persze a legelső lépés ehhez nyilván a hit, mert ha nem hiszed el, hogy Isten márpedig tényleg létezik és nincsen titkod előtte, akkor nem fogod tudni megvallani a bűneidet sem, ezért fontos, hogy tudd, hogy Isten figyel és előtte nincsenek titkok, így fogod tudni 100%-ig megvallani a bűneidet. Amint ez megtörtént és tényleg szívből és hitből tetted, Isten átfogja venni az èletedet. Isten szelleme a mindennapjaid részévé válik és ő fog onnantól kezdve kezelésbe venni.
Ezen az oldalon csodálatosan le van írva hogyan szentelheted az életed Sátánnak, és csodálatos démonainak, akikkel karöltve harcolhatsz a szörnyeteg bibliai álisten ellen.
Elég kézenfekvő, hogy olvasással szerezz ismereteket a hitről. Magát az Újszövetség elolvasását ajánlom először. Van pár jó kezdőknek való könyv is.
Rózsa Huba: Mi a Biblia?
John Maisel: Isten-e Jézus?
Ha már megismerted az Újszövetséget, még ajánlom ezt a könyvet:
Spurgeon: Mi a hit és hová vezet?
Sajnálom, hogy ilyen buta válaszokat kaptál a kérdésedre, remélem nem fogsz erre úgy tekinteni, hogy ez egy giga nagy 🚩
Ha nem akarsz lelkésszel beszélni, templomba menni, akkor szerezz egy Bibliát, és olvasd el, szerintem kezd az Újtestamentummal. Így magad tudod majd értelmezni és befogadni, nem valaki más értelmezését kell majd belegyömöszölnöd a saját világképedbe.
Mindenekelőtt imádkozz. Imádkozz úgy ahogy tudsz és kérd Istent minden nap, hogy mutassa meg neked, hol van az igazság. Ezután ismerd meg az egyes egyházak álláspontját. Én katolikusként a katolicizmus megismeréséhez a Szent István Társulat által fordított Katolikus Egyház Katekizmusát ajánlom, ami letölthető appként is és a Katolikus Hitvédelem Kézikönyvét, ami igazából megtévesztő címválasztás lehet, mivel a könyv körülbelül 1/5 része foglalkozik mindössze kifejezetten a katolikus "specialitásokkal", a többi mind egyetemes kereszténységet mutatja be, tehát ezt a könyvet márcsak ezért is ajánlom. Foglalkozik többek között a Mennyel, Pokollal, üdvösség módjával, a rossz problémájával, de hoz 20 érdekes Istenérvet.
Ugyanakkor mégegyszer mondom, a legfontosabb az imádság. Imádkozz akkor is ha úgy érzed hogy nem tudsz, vagy nem tudod hogyan kell és mindíg köszönj meg valamit a napodból, történést, gondolatot, egyebet és kérj valamit Tőle. Imádság nélkül nincs megtérés, nincs fejlődés, nincs semmi
Szia!
Olvasd el a Hegyi beszéd végét, Máté evangéliumának 7. fejezetét, a 13. verstől. Itt Jézus több, nagyon szorosan összefüggő, fontos példázatot elmondott.
Jézus beszélt egy széles, meg egy keskeny útról, illetve tágas és szoros
kapuról. A tágas kapu és széles út a kárhozatba vezet, a szoros kapu és keskeny út az örök életre. A széles úton nagyon sokan járnak, a szoros kaput és keskeny utat viszont kevesen találják meg.
Először is meg kell találnod ezt a keskeny kaput, majd ha beléptél rajta, van egy keskeny út, amin járnod kell.
Majd visszatérek ide, de figyeld meg Jézus példázatának folytatását! Jézus közvetlenül ezután felhívja valamire a figyelmet: a hamis prófétákra. Ők azok, akik úgy tűntetik fel magukat, mint Isten üzenetének a hirdetői. A Bibliát használják, össze-vissza lapozgatnak benne, úgy beszélnek, mintha a tanításuk Istentől lenne. Úgy néznek ki, mint a bárányok, de belül ragadozó farkasok. Vajon van bármi közük ahhoz, hogy a szoros kaput és keskeny utat kevesen találják meg? Nyilván igen, sok vallásos ember a szoros kapuig sem jut el miattuk. Beszélnek Istenről, sok-sok igazságot elmondanak, de egy pohár vízbe elég egy csepp mérget rakni, hogy az egész halálos legyen.
De fel lehet őket ismerni, Jézus elmondta, hogy miről: a gyümölcseikről. De mi a gyümölcs?! Ezt mindenki elég sajátságosan definiálja, és kb. beszűkítik a saját egyházus, felekezetük elvárásainak. De szó sincs erről. Tovább olvasva, a Biblia egyik legszomorúbb részéhez érünk, és láthatjuk a hamis próféták áldozatait, a megtévesztett, becsapott hívőket. Tulajdonképpen ők a hamis próféták gyümölcsei, akiknek Jézus azt fogja mondani az itolsó napon, hogy "Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők".
Mi volt a gond ezekkel a hívőkkel? Elolvasva a folytatást, egy újabb példázat következik. A hívők két csoportjáról szól. Mindkettő hallja Jézus szavait, de az egyik megcselekszi azokat, a másik nem.
A hamis tanítók nem tanítanak erről, Jézus szavainak való engedelmesség helyett teljesen mást tanítanak. Vagy áthelyezik a hangsúlyt minden másra.
A keskeny út a szentség útja. A szoros kapu pedig a Jézussal való találkozás, és az Ő elhívása. Most a széles úton jársz, és a bűneid miatt a kárhozat felé tartasz. De Ő azt mondja Neked, hogy:
"Gyere, és kövess Engem!"
Fordulj el a bűneidtől, Ő megbocsátja azokat, megtisztít. Jézus ezért jött, és azért halt meg a kereszten, hogy ne neked kelljen a bűneidért járó jogos büntetést elszenvedned. Ő tette ezt meg helyetted ártatlanul. De Őbenne nem volt bűn, ezért a halál nem tudta fogva tartani, és feltámadt a halálból. Ő él és uralkodik. De nem szemmel látható az Ő országa. Merítkezzél be, mosd le a bűneidet és kapsz egy tiszta, fehér ruhát. Újra kezdheted az életedet, Isten előtt teljesen tiszta lappal, megszentelve, megtisztítva, és ha kéred Tőle, Ő betölt az Ő Szent Lelkével. Ezzel bekerülsz Isten országába. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Isten gyermekévé válsz. Ez az első lépés.
Isten áldjon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!