Miért van az, hogy az antiteisták gyakrabban mondják a keresztényekre, hogy a pogányoktól loptak, mint maguk a pogányok?
Például egy német pogány oldal, ahol egyértelműen leszögezik, hogy az adventi koszorú keresztény jelkép, egy keresztény lelkész találta ki, viszont gyönyörű a szimbolikája (bele lehet illeszteni a pogány hitbe is: a kör az évkör, a négy gyertya pedig a négy évszak, és a négy évszaknak a négy tündére/szelleme), ezért vannak pogányok is, akik átvették, bár vannak pogányok, akik elvetik: [link]
Egy antiteista, aki oldalakon keresztül kardoskodik amellett, hogy márpedig nem keresztény jelkép az adventi koszorú, lopták, nincs köze a kereszténységhez stb.: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Ezenkívül a legtöbb pogány nem mond olyat, hogy "Jézust Mithrászról koppintották" stb.
Persze nyilván vannak ilyenek is... Ahogy más vallások követői között is. Például azok, akik utálják valamiért a kereszténységet, de nem akarták maguktól teljesen megfosztani a spirituális dolgokat, ezért kinevezik magukat újpogánynak (vagy bármi másnak).
Ellenben az antiteisták részéről gyakori "érv" (pontosabban annak szánt hangzatos kijelentés), hogy a kereszténység a különböző pogányságokból gyúrta össze a tanításait, hagyományait, filozófiáját, ünnepeit, meg úgy mindenét. "Jézust Mithrászról, meg Hóruszról koppintották" stb. Miért nem lázonganak a pogányok, hogy Jézus valójában az ő istenségük volt??
Miért hangoztatják ezt ennyire az antiteisták, míg a pogányok kevésbé, sőt, általában nem ez a jellemző?
#1.
Antiteisták szerintem kevesen vannak, bár nincs olyan kutatás, ami megadná a számukat.
Kb. az emberiség negyede ateista, és azon belül csak egy valódi részhalmaz az antiteizmus és a vallásellenesség.
#1.
Szerencse, hogy Erdélyi Ágostonból csak egy van... Már egy is sok belőle...
Nem antiteista, de ateista ismerősök is egyetértenek velem ebben.
Nem hiszem, hogy egyetlen az oldalon feltett kérdésből messzemenő következtetést levonnék.
"Ezenkívül a legtöbb pogány nem mond olyat, hogy "Jézust Mithrászról koppintották" stb."
. Meg tudnád mondani, hol élnek manapság nagyobb számban a Mithrász-kultusz képviselői, akik felszólalhatnának az ellen, hogy a vallásukat koppintják?
Azt azért el kell ismerni, hogy egyik vallás sem a semmiből jött létre, voltak előzményei.
"Szerencse, hogy Erdélyi Ágostonból csak egy van... Már egy is sok belőle...'
. Az egy b...m, és ezt ateistaként mondom....
#4.
A kereszténységnek a történeti Jézus volt az alapítója.
Abszolút nem egyezik Jézus és Mithrász leírása. Mithrásznak nem volt 12 tanítványa, kőből pattant ki, nem jelezte születését csillag napkeleten stb.
Hülyeség minden állítás, miszerint a Mithrász-kultuszról lopták a kereszténységet. Annyi az összes egyezés, hogy Mithrász is dec. 25-én született.
Hórusszal még ennyi sincs, pedig a lelkes antiteisták szerint betűről betűre egyezik a leírásuk, legalábbis ezen táblázat ezt mondja: [link]
A Mithrász-kultuszt kimondottan nem, de a római pogányságot igen.
Nevetséges és idióta feltételezés, miszerint Jézus élettörténetét Mithrásztól kölcsönözték.
Kedves antiteisták, gondolkodjatok egy kicsit!
Szerintetek a korban nem voltak pogány vallású apologéták, papok, filozófusok, illetve definíció szerinti ateizmus sem létezett?
Szerintetek a(z) (új)platonista, püthagoreánus, sztoikus stb. filozófusok, papok, vagy épp az epikureista filozófusok nem hozakodtak volna elő az első keresztényekkel szemben, azzal, hogy "Pont mint Mithrásznál, vagy Hórusznál"? Sajnos egy ilyen írás sem maradt fenn. A Mithrász-kultusz ezenfelül eléggé elterjedt volt, szóval érdekes, hogy mégis győzött a kereszténység. Pedig egy lopott vallást igen könnyű lett volna elsöpörni láb alól...
Sajnos néha nekem is durvább stílusban kell védenem a kereszténységet, mivel létezik egy olyan fajta kritika, aminek még csak alátámasztása sincs, ellenben hangzatos, ezért sokakat megnyer.
A történeti bizonyítékok alapján éppen a kereszténység hatott a Mithrász-kultuszra. Lehet, hogy a Mithrász-kultusz kialakulásában régebbi, mint a kereszténység, azonban rengeteget változott az évek során, és nem utolsó sorban ez egy keletről érkező misztériumvallás volt, tehát nem az ókori római vallás része eredetileg, hanem nagyjából a kereszténységgel egy időben érkezett keletről, mivel a korban a római papság egy elit közösséggé vállt, a nép pedig értelemszerűen elhagyta a klasszikus hitet.
#8.
Azoknak írom, akik antiteisták, és elhiszik az interneten lévő hangzatos, de kevésbé valóságos dolgokat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!