Keresztények (történelmi egyházak követői)! Tényleg pogány eredetű az advent és a nagyböjt? A neten írták.
A nagyböjt és az advent is keresztény szokásnak tűnhet, de valójában pogány rituálék.
Az adventi koszorú is pogány.
Bemondta az interneten egy női magazin, hogy az ógermánok adventkor négy gyertyát gyújtottak vasárnaponként és megtartották az adventi böjtöt, pont úgy, ahogy ma is. A több történelmi keresztény felekezetnél fellelhető oltári szentség tartója is a Nap imádását jelképezi, sőt, Jézus történelmi keresztény ábrázolása is Mithrászból alakult ki. Írták az is a neten, hogy pogányok Betlehemekhez hasonlót állítottak, benne szűzzel, meg a férjével és az újszülött napistennel, éjféli istentiszteleteket mutattak be, ahol felkiáltottak, hogy "Megszületett!". Legalábbis olvastam ilyet is az interneten. De olvastam egy amerikai Jehova tanúi oldalon is, hogy a nagyböjt Tammuz sírásából ered, és ezen böjt végén volt Istár (Föníciában Astarte) szexistennő ünnepe. Az ünnepek előtti böjt pogány dolog.
Tudtátok? Amúgy tényleg így van?
#29.
Angol cikkekben is írták, hogy az adventi koszorú egy lenyúlt pogány szokás. A pogányok szekérkerekeket díszítettek szallagokkal, fenyőágakkal, valamint gyertyákat helyeztek rá, felakasztották őket a plafonra, megforgatták, és imádták a napistent, h ogy forgassa a Föld kerekét arra, hogy jusson nekik is fény.
#31
Gondolod annyira hülyék voltak a pogányok, nem tudták, hogy minden reggel felkel a nap?
#32.
De hogy a téli sötétségbe jöjjön vissza majd tavasszal a Nap.
Ezt jelképezi a szekérkerék. Írták angol nyelvű portálokon.
32
Csak remélték, hogy fel fog kelni a nap másnap is.
Nem tudták, hogy itt egy bolygó meg egy csillag kapcsolatáról van szó, hanem azt hitték, hogy valami isten az ő kedvükért minden reggel felrak az égre egy nagy lámpát, ha jól imádkoznak. Ez nagyjából az egész világon így volt, ugye, a heliocentrikus világkép közismertté válása előtt.
Ha épp volt egy napfogyatkozás, akkor ebben egy figyelmeztetést láttak, hogy az adott isten nincs megelégedve az imádkozással meg áldozatokkal, és megmutatta, hogy el is tudja oltani azt a lámpát, ha továbbra is így viselkednek. (De mivel ennyire jó hozzájuk, most még pár perc után ismét meggyújtotta.)
#34
Napfogyatkozást jó ha életükben egyszer vagy kétszer láttak az emberek, azt tényleg gondolhatták természetfeletti csodának. De azért ne nézd már az ókori embereket ennyire hülyének... Szánalmas amit csináltok. Annyira tisztában voltak ezekkel, hogy még olyan építményeket is emeltek, mint Stonehenge, amit pont úgy építettek meg 5000 éve, hogy a nyári napforduló alkalmával adott két kő között keljen fel a nap. Tehát nem csak azt tudták, hogy fel fog kelni, hanem azt is, hogy egy év múlva pont ott fog felkelni.
Ennél az egyiptomi és mezopotámiai csillagászat még fejlettebb volt.
Ekkor még sehol se beszélhetünk heliocentrikus világképről.
Hát te nem tudsz semmit a történelemről.
A csillagászati ismeretek csak a jelenségeket vizsgálták, de az okaikat nem tudták. Így pl. Stonehenge építői se gondoltak nagyon távol lévő óriási tűzgömbökre, hanem a lapos föld felett félkör pályán mozgó, valamely isten által irányított "lámpákat" láttak. Az égi fények mozgásának törvényszerűségeit felismerték, de az okait nem. Az egész monumentális kőszállítást is azért csinálták, hogy pontosan tudják, mikor kell a szertartásokat elvégezni. Nem gondolod tán, hogy néhány bogaras tudós hobbija miatt szállítottak 50 km-ről ház méretű köveket gépi erő nélkül? Ennek egyetlen oka lehetett: az istenektől való félelem. Mint a Húsvét-szigeteken, ott is ilyen okokból hozták létre a rengeteg óriási szobrot.
Az egy dolog amúgy, hogy némely kultúrában volt pár okos ember, de ha véletlenül rá is jöttek valamire, a kutatásaik nem kerültek nagy nyilvánosság elé, hanem csak szűk körben, a szakmabeliek közt képezték vita tárgyát. Tehát hiába vannak feljegyzések a heliocentrikus világképről, mint ötletről az ógörög világból, de ennek ellenére Európában még vagy 2000 évig máglyán égettek el mindenkit, aki azt állította, hogy a napot nem Isten mozgatja.
A nép meg, ugye, semmit nem tudott az egészről. Még 100 évvel ezelőtt a magyarok legalább 95 %-a se hitte el, hogy a föld gömbölyű. A felük meg még nem is hallott róla.
Kerdezo, korabban én is keresztény voltam aztán ahogy megismertem jobban a többi világvallást is. ma mar inkabb szinkretikusnak nevezném magam.
A kereszténység ma már messze nem az mint Jézus korai kovetoinel volt. A nagy része felvette vagy inkabb más vallsokbol átvette a különféle kultuszokat, bár a reformacio ezeket elvetette, a protestáns egyházak követoire is inkabb a felszínes, kepmutato vallásgyakorlás jellemző.
Mindenesetre én még azert vetem el a kereszténységet mert azt állítja magáról hogy mas út nincs az udvosseghez. (Jézus: Én vagyok az egyedüli ut az Atyához stb..)
Eléggé logikátlan nézetei vannak, aki nem fogadja el a Krisztust, az mindegy milyen életet élt, megy a pokolba. Stb.
A középkori csőlátás még a modern korban is. Bár van 1-2 egyház ami kicsit felvilagosultabb lett..
Amikor kiragadunk bármit egy bármilyen írásból, nem csak a Bibliában van ez, akkor tévesen fogjuk értelmezni. Akkor is, ha szó szerint elhisszük a kiragadott mondatot, és akkor is ha nem. Az se számít, hogy igaz-e az adott idézet.
A Bibliában ez főleg jellemzőbb, valamiért az emberek nem szeretik beleasni magukat a mondanivalójába. A felhozott példa is egyértelműen el van magyarázva, Jézus maga Isten a Szentháromságon belül,szóval adja magát a tény, hogy nélküle nem lehet bejutni Isten országába.teljesen logikus, csak azok akik szó szerint veszik vagy nem hisznek benne nem is akarják megérteni. A csőlatas tehát nem csak a középkorban volt a posztmodern időszakot amiben élünk nyugodtan definiálhatnánk a csőlatas időszakának.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!