Mit tehetek egy "Mèlyen Vallásos" barátomèrt,hogy a hite vagyis az Ő vallása ne tegye tönkre?
Mesélj neki arról, hogy minden élőlénynek célja van.
A növények és a gyümölcsök azzal tudnak fejlődni, hogy szolgálják, segítik, feláldozzák magukat az emberért, mint étel.
A répának pl az a célja, hogy finom tápláló ételként szolgáljon az embernek.
De ez az embertől is megköveteli, hogy elfogadja ezt, és ezzel segítse fejletlenebb kis-lélektestvéreinket, és hasznossá válhatnak általunk.
Szóval egyen :)
Teljesen egyetértek 2#.
Ha az almafa termését -amit direkt azért csinál finomra és táplálóra, hogy nekünk ezzel örömet okozzon- nem eszi meg, azzal megtagadja az almafától a sikerélményt, a szolgálat lehetőségét, hogy fejlődhessen, jót tehessen élete során.
Szerintem o a pszichiátrián fog kikotni, pláne ha már harap is.
Ez szakemberre tartozik, ugyanúgy, ahogy más táplálkozási zavarok. Mi már nem tudunk a lelkére beszélni.
A pszichiátrián infúzióval fogják táplálni, hiszen életveszélyben van, ha nem eszik semmit.
Az a tojás, amit a boltban vehetsz, nem él.
Ha élő tojást szeretnél, akkor olyat vegyél, ahol a tyúk kakast is látott.
Ezt pedig lehet látni a tojáson, mert van benne egy pici piros folt. Na, az lenne a csirke.
Egyébként gyanús, hogy kamu kérdés.
Kedves 9
Ezt nem lehet mindig tudni szerintem. Még nem láttam őt kérdezni, Ti igen?
Az illető a maga intellektuális szintjén ír, attól még lehet igazi a kérdés.
én úgy vagyok vele, ha kamu, akkor még jobb is, mivel nem igaz ez a betegség. De legalább megtudtunk pár érdekes dolgot a válaszokból. Milyen az élő, kakastlátott tojás, az almafa nem pusztul el, ha lehullik a gyümölcs és nem is jajgat. Viszont ha a páciens már harap, akkor közveszélyes, akkor pszichiátria, kikötözés, leszedálás, infúzióban a tápanyag, ha szájon át semmit nem eszik (ezt én mondtam, 6-os). Szóval mi tanulhattunk belőle.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!