Miért jött létre a halál?
23
Ha a determinisztikus világ képet nézük akkor nincs lélek de az információ még sem veszik el.
Ebben az esetben ugyanis a világ egy tetszőleges idő pillanatának ismeretéből a fizika törvényeinek megfelelő ismereteivel levezethető a világ bármelyik másik tetszőleges időpontban vett állapota.
Ez persze elképzelhetetlen mennyiségű számítási és adat tárolási kapacitást igényelne, de a lényeg ott van hogy az információ nem veszet el. Továbbra is ott van.
Megpróbálom.
Amikor eldobsz egy labdát akkor a dobás iránya, ereje, stb alapján pontosan meg lehet határozni hogy hova fog érkezni a labda.
A determinisztikus világ kép alapján minden ugyan így meghatározható csak sokkal több számítás és adatt kellene.
Ez alapján az ember is csak egy szerves, komplex számítógép.
Azonban a fizika nem csak az egyik irányba működik. Azt is megtudjuk mondani hogy honnan jött a labda milyen irányból, mekkora erővel.
Tehát lényegébben kiszámolható hogy 1000 évvel ez elött mit csináltak az emberek és még az is hogy mire gondoltak.
Ugyan ez pedig a jövőre is igaz.
Ehhez azonban kell minden. Úgy értve hogy ha 1 hangyát ha ki hagysz a számításból annak is már nagy következményei lehetnek a számításokra.
Tehár minden adat le van mentve, ami nem is fog elveszni.
Még egy dolog:
a kvantummechanika azt mondja, hogy létezik valódi véletlen.
Ezért aztán a fenti pontos számítás nem működhet.
Valóbban van ilyen a kvantum mechanikában. A labda pályája mégsem lesz random.
Arról nem is beszélve hogy sok mindent nem tudnak még. Feltehetően ha meg kérdeznénk egy hozzá értőt nem jelentené ki hogy 100% biztos hogy az véletlen és nem létezhet semmi ami meghatározná, csak még nem ismerjük.
Nagyon pici esélyt adna rá de adna.
Nem ez lenne az első amiről azt hinnék hogy nincs, nem lehet és mégis.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!