Az Ördög erősebb, hatalmasabb istennél?
Van gyerekem. Kiengedem a házból (a felügyeletem alól)annak ellenére, hogy tudom, veszélyes világban élünk. Megtanítom neki, mi a rossz, mi a jó. DE a döntés az övé. Ezzel együtt a felelősség is a tetteiért.
Ha nem látsz logikát benne, áss mélyebbre!
lastone.left
néhány keresztény mondta nekem.(De én nem értek velük egyet,pont ezt szeretném kifejteni).A bibliában is az van,hogy égtelen haragra gerjed amikor megtudja,hogy bűnbeesik az ifjú pár.ha várta az egészet akkor nyugalommal szemlélte volna az egész eseményt,és nem kapta volna fel a vizet,hiszen semmi váratlan nem volt benne.vagy ha tudta akkor talán örült neki előre,hogy,"na most végre kitölhetem a haragomat a három szabályszegőn"?
Isten nem azt akarta, hogy az ember ne egyen a tudas fajarol, hanem _megtiltotta neki_.
Azert, hogy a satan megkiserthesse, mivel a satan, a leghatalmasabb angyal, teremtett leny, szembeforduilt Istennel, azt allitva, erovel, megfelemlitessel uralkodik.
Egyreszt, az ember elkerulhette volna a bunbeesest, masreszt viszont torvenyszeru volt a bukasa.
Torvenyszeru volt, mert csak igy johetett letre a megvaltas, ahol is az ember teljesen szabad akaratabol donthet Isten mellett, de elkerulheto is lett volna, ha az ember mar az elejen Isten torvenyet valasztja, es nem hiszi el a satannak, hogy a teremto "gonoszsagbol" akarja megfosztani oket valamitol - a tudastol, es hogy "olyanok legyenek mint Isten".
Amugy, a satan hatalamrol csak annyit, hogy egyes velekedesek szerint, mint elso teremtmeny, "power szintben" a "gyermek Isten" elott volt, amig a megvaltas letre nem jott, mert akkor Jezust minden fele emelte az Atya.
Ugyhogy a Satan egy elkepzelhetetlen ereju szemely, de Istenhez kepest az ereje semmi.
10:38
van egy gyereked.elmagyarázod neki,hogy ne játsszon a pöcegödör mellett.ne hallgat rád,és beleesik.utána még fel is pofozod,amiért azt tette amit te megtiltottál neki?
ezt fordítsd le a bibliai történetre.milyen Isten az ilyen? mert ebben nem látok logikát.ennél mélyebbre nem tudok ásni.
Kérdező. :)
Nem írja sehol a Biblia, hogy égtelen haragjában küldte ki Isten az embert az édenből. Isten nem haragszik, nincs oka rá. Szépen és érthetően tudtára adta az embernek, hogy mit tegyen...pontosabban azt, hogy távozzon. :)
ui.: még mindig ugyanott vagyunk, amit előzőleg állítottam.
üdv
25/F
LastOne.Left
szó szerint nem ezt írja,ezek a saját szavaim,de a történetből nekem eléggé ez derül ki:"az asszonynak ezt mondta:igen megnövelem terhességed fájdalmát,fájdalommal szülöd gyermeked,mégis vágyakozol férjed után,ő pedig uralkodni fog rajtad"
"az embernek pedig ezt mondta:mivel hallgattál feleséged szavára,és ettél arról a fáról amiről megparancsoltam,hogy ne egyél,legyen a föld átkozott miattad fáradtsággal élj belőle egész életedben! tövist és bogáncsot hajt neked,és a mező növényét eszed.arcod verejtékével eszed a kenyeret,míg visszatérsz a földbe,mert abból vétettél."
neked ebből mi jön le?
semmi éktelen harag nincs ebben, egyszerűen közölte a tényeket
ezek nem büntetések, hanem egy választás következményei
(otthon azt mondják, ne menj át a piroson, te átmész, elcsap az autó; szerinted otthonról küldték rád azt az autót?)
Jól mondja az előttem szóló...:)
Csupán te gondolod, hogy Isten haragszik bárkire is, és rosszat akar. Elítéled őt ilyen formában rosszindulatból, és saját magadban megbúvó gonoszságodból tekinted őt is annak. S igazából Istenben is megvannak a negatívumok...de nem azokra a hajlam, benne nem jutnak ezek érvényre, ellentétben az emberrel, akinek viszont igencsak van hajlama...de ezt természetesen meg lehet szüntetni, vagyis a rosszat elnyelni, befogadni, magadévá tenni, hogy te urald az, és nem fordítva, de csak Isten, vagyis a mélyebb valónk segítségével. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!