Az iszlám szerinti kamattilalom jó vagy rossz?
"Eredetileg mindenkinek el kéne fogadnia hitelesnek az annak nyílvánított hadíszokat és nem önkényesen válogatni köztük."
Na jó, de még abban sincs teljesen egységes konszenzus, hogy mely hadíszok a hitelesek és melyek nem. Vagy ezt rosszul tudom? Minden egyes muszlim ugyanazokat tartja hitelesnek, mint a többi?
"Láthatod 9% az infláció az EU-ban amire évtizedek óta nem volt példa de mégsem emelt kamatot az európai központi bank eddig és nullán hagyta, csak most emelt fél százalékot."
Nem baj, majd emeli tovább ezután ha szükségesnek látja.
"Láttom már totál önellentmondásba kerültél. Eddig az volt hogy a magas infláció azért van mert túlpörgött a gazadság ezért kell kamatot emelni. Most meg azt írod addig pörögjön a gazadság, amíg csak bír mikor magas az infláció :)"
Hagyták pörögni, de most már elkezdték a kamatemelést.
#171:
Vannak hadith gyűjteményeink amelyeket illene elfogadni mindenkinek.
Legalább al-Bukharit és Muslimot.
Én sem tudok mindent betartani ezekből, de elfogadom őket besorolásuk szerint hiteles vagy jó hadithnak.
"Ezt én nem értem. Eddig három muszlimmal beszélgettem életemben, ti hárman vagytok azok. Konkrétan én egy darab muszlimot nem ismerek rajtatok kívül. De ti hárman háromfélét gondoltok az iszlám vallásról. Létezik egyáltalán két muszlim a világon, akik ugyanazt gondolják a muszlim vallásról, ugyanúgy viszonyulnak hozzá, ugyanazokat és ugyanannyira tartják fontosnak és kevésbé fontosnak az iszlám vallásból?"
Ez így nem egészen igaz. Itt az alapkérdés a kamattilalom amiben Abdullahhal egyetértünk. Szerintem Abullahnak egyszerűen csak rossz napja van mert ha a kamatot rossznak tekinti akkor a kamatemelést sem tekintheti jónak vagy szükségesnek. A drakula nevü marahaságait pedig ne vedd figyelembe. Azt sem tudja mit beszél. Mintha egy unatkozó tizenéves tért volna át az iszlámra.
Továbbá, mivel a felpörgetett gazdaságból a pénzt nem a gazdaságba öntik vissza, hanem fegyverkezésre fordítják, ezért az a pénz hiányozni fog a gazdaságból, emiatt kevesebb jut a termékek előállítására, vagyis áruhiány alakul ki. Ezért van az infláció, mert az embereknek sok a pénzük, de kevés a termék a polcokon, ebből volt az áruhiány is egyik-másik rágióban. Nagyon komoly háttérmunka zajlik azon, hogy melyik eurót hová költsék el, melyik gazdasági ágazatba tegyék, hogy az termeljen többet, mert annak a termékei kezdenek fogyni, miközben 2 másik euróból meg puskát öntenek.
De szóljatok, ha rosszul látom a dolgokat, tényleg laikus vagyok.
"Itt az alapkérdés a kamattilalom amiben Abdullahhal egyetértünk"
Kétségtelenül maga a Korán tiltja a kamatszedést.
"Szerintem Abullahnak egyszerűen csak rossz napja van mert ha a kamatot rossznak tekinti akkor a kamatemelést sem tekintheti jónak vagy szükségesnek."
Szerintem én most szálltam ki ebből.
Falra hányt borsó Neked minden amit mondok.
"Eredetileg mindenkinek el kéne fogadnia hitelesnek az annak nyílvánított hadíszokat és nem önkényesen válogatni köztük."
A Korán az elsődleges forrás. Ha a hadisz egyértelműen ellentétes a Koránnal nem tekinthető hitelesnek, hiába mondják egyesek annak. Persze vannak más, hitelességre vonatkozó kritériumok amit szintén vizsgálni kell és ha ezek mind rendben vannak akkor tekinthető hitelesnek egy hadisz. Ez nem önkényes válogatás. Ez a drakula nevű válogat önkényesen úgy hogy a hasára üt és ami nem tetszik neki azt elutasítja.
"Én sem tudok mindent betartani ezekből, de elfogadom őket besorolásuk szerint hiteles vagy jó hadithnak."
Ezt hogy érted, hogy "nem tudsz"? Mi gátol meg abban, hogy minden olyan hadíszt elfogadj, aminek a besorolását hitelesnek tartod?
Mit jelent az, hogy elfogadni egy hadíszt? Olvastam néhány hadíszt, leginkább ilyen életbeli útmutatónak tűnnek, hogy hogyan kell viszonyulnod más emberekhez különböző helyzetekben. Tehát az adott hadísz útmutatása szerint kell eljárnod, ezt jelenti elfogadni egy hadíszt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!