Hogyan értelmezik az adventisták ezeket az alábbi Igeverseket, avagy hogyan gyúrhatják össze az Ó és az Új szövetséget?

Kedves Kérdező,

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, az hogy a bukott angyalok pontosan mit tettek nem felekezeti teológia tárgya, és nem is adventista találmány.

Erről saját szemeddel is meggyőződhetsz, nem kell más tenned, mint a kezedbe venni egy “Szent Biblia” feliratú fekete könyvet 1908-as revideált Károli Bibliát, és kinyitnod az általad idézett résznél. A következő címet fogod ott találni: “Kain és Séth nemzetségének összeházasodása: a bűn eláradása”.

Ha esteleg nincs ilyen Biblia a közeledben: [link]

Üdv. Péter

Kérdező: Érdekes a honlap, amit belinkeltél. Azt írja: „Az Ószövetségben egyetlen embert sem nevez a Biblia Isten fiának.”

Ez tévedés: a Biblia sok embert nevez Isten fiának. Például királyokat, bírókat, vagy a választott népet, de Dávidot és Salamont is így nevezi.

Kedves Kérdező,

Számomra ez soha nem volt homályos rész, mivel én református közösségben a Károli Biblián nőttem fel, és ott mindig is ez az értelmezés volt, ahogyan arról te magad is meggyőződhettél, már ha megnézted. Aztán később amikor kezembe került - még mindig reformátusként - az Oxfordi kiadású Mózes öt könyve és a haftárák című könyv, mely 1984-ben jelent meg magyar nyelven Dr. Hertz J.H. kommentárjaival, az is alátámasztotta az addig megismert igazságokat ebben a kérdésben. Aztán az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg Szabó Attilával, aki előadásokat tartott az Ószövetség a művészetekben címmel, tőle is megerősítést nyert ez a tény: "Ádám harmadik fia Séth volt. Utódai kezdetben külön váltak a bűn útját taposó kainitáktól. Mikor azonban megsokasodtak, keveredni kezdtek velük (I.Móz. 6:2). „Istennek fiai”, vagyis az Isten útját követők (vö. Hós. 1:10) összeházasodtak az „emberek leányaival”, vagyis az önző emberi törvények szerint élőkkel. Megindult az egyetemes erkölcsi hanyatlás. Álnokságukban azt mondták Istennek: „Távozzál el tőlünk!” (Jób 22:15-17)"

Szóval értem én, hogy te nagyon szeretnéd, hogy "kivilágosodjon" a bennem "lévő homályos rész", de a te érveid nem érnek fel sem Károli, sem Dr. Hertz rabbi, sem a Szabó Attila által bemutatott érvekkel.

És csak azért, hogy belásd, hogy ez a kérdés mennyire nem ilyen egyértelmű - mint ahogyan te próbálod mindenáron annak beállítani - végezetül álljon itt egy kis összefoglaló Szabados Ádám evangélikus teológus tollából:

"Az „istenfiak” azonosításában alapvetően három irányba indulhatunk el. Az egyik értelmezés szerint az „istenfiak” angyalok, akik összeházasodtak az emberekkel. A másik értelmezés uralkodóknak, bíróknak, vagy hatalmasoknak veszi őket. A harmadik értelmezés szerint az „istenfiak” Sét leszármazottai, akik Káin vonalával vegyültek. Dióhéjban megmutatom a három értelmezés mellett és ellen szóló legfontosabb érveket.

Az „istenfiak” angyalok

Ez a legrégebbi ismert értelmezés. A Második Templom idejének zsidó irodalma gyakran utalt a történetre, és az „istenfiakat” angyalokként (vagy „őrzőkként”) azonosította. Az Énok könyvétől a Jubileumok könyvén és Rúben testamentumán át egészen Philónig és Josephusig szinte egyöntetűen angyalokként értették az „istenfiakat”. A Talmudba is bekerült ez az értelmezés, és ami talán még fontosabb: korai keresztény írók is (pl. Jusztinosz, Alexandriai Kelemen, Iréneusz, Tertullianus) ezt az értelmezést preferálták. Sokan magától értetődőnek veszik, hogy az újszövetségi Júdás levele is erre az incidensre utal (Júd 6), mégpedig Énok könyvének értelmezésében. A modern kritikai irodalom is ezt az értelmezést valószínűsíti, a Biblia egyfajta „remitologizálása” részeként.

Az értelmezés azonban nem problémamentes. A Kr. u. 2. századtól kezdve mind zsidó, mind keresztény magyarázók elfordultak az Énok könyvében található értelmezéstől, egyes rabbik (pl. Rabbi Simeon bar Yohai) egyenesen átkot mondtak azokra, akik az „istenfiakat” angyalokként azonosították. U. Cassuto szerint a rabbinikus értelmezési hagyomány három fő ok miatt ment szembe a pszeudeprigráf iratok értelmezésével: 1) a Genezisben látható angyal-képpel szerintük nem összeegyeztethető ez az értelmezés, 2) ha angyalokra gondolt a szerző, fura, hogy miért nem azt a szót használja, amit máshol, 3) a Tóra korábban következetesen ellene megy mindenféle mitológiának, nem feltételezhetjük, mondták a rabbik, hogy a szakasz itt viszont mitologikus legendához kapcsolódna. Az is a nézet ellen szól, hogy Krisztus szerint az angyalok nem házasodnak (Mt 22,39).

Az „istenfiak” hatalmasok

A rabbinikus értelmezés nagyjából a Kr. u. 2. századtól kezdve az „istenfiakat” (Elohim-fiakat) uralkodókként vagy bírákként azonosította, „hatalmas” emberekként, akiket társadalmi különbségek választották el az „emberek leányaitól”. Ez az értelmezés a középkorra standard zsidó értelmezéssé vált. A vétek ebben az esetben vagy a poligámia, vagy a promiszkuitás volt. A Zsolt 82,6 és a 2Móz 22,8-9 alapján könnyen lehet emberekként érteni az „Elohim fiai” kifejezést. A magyarázat mellett szóló legfőbb érv pedig az, hogy az Énok könyve hátterében lévő görög mitológiai világ helyett a történetet inkább az ókori keleti történetekhez hasonlítja, ahol nem az istenek jönnek le szerelmeskedni az emberlányokkal, hanem maguk az emberi hatalmasok az „istenek” vagy „istenfiak”. Legközelebbi párhuzam a Gilgames eposz.

A nézet ellen több érvet szokták felhozni. A bibliai történetekben a poligámia nem esett olyan megítélés alá, mint amilyen súlyúnak ez a vétek látszik (bár az is igaz, hogy maga a történet explicite nem ítéli el az esetet). Promiszkuitásról nincs szó a szövegben, a héber kifejezés az, amit máshol a Biblia a házasságra használ. Azt is a nézet ellen szokták felhozni, hogy furcsa lenne, ha az „Elohim fiai” kifejezést a szerző egy csoportra használná, erre az ókori keleti mítoszokban sem találunk precedenst. C. Westermann szerint meggyőző lexikai érvek szólnak amellett, hogy az „istenfiak” nem embereket, hanem angyali vagy valamilyen isteni lényeket jelöl. Jacob J. T. Doedens is arra jut a témában írt doktori értekezésében, hogy az „istenfiak” isteni lények, bármit is jelent ez. Az ellenérvek ellenére azt gondolom (különösen a Gilgames-eposszal való párhuzam miatt), hogy ez az értelmezés plauzibilis, de legalábbis nincs olyan bizonyíték, ami véglegesen megcáfolná.

Az „istenfiak” Sét leszármazottai

A Kr. u. 2. századtól a keresztény magyarázatok is elvetették az angyal-hipotézist, és helyette az az értelmezés vált dominánssá, amelyik az „istenfiakat” Sét leszármazottaiként, az „emberek leányait” pedig Káin leszármazottaiként azonosítja. Julius Africanus, majd Augusztinusz voltak az elsők, akik ezt a magyarázatot írták le, a középkorban és a reformátorok között ez lett a bevett, elfogadott értelmezés, és csak a tizenkilencedik századi bibliakritika vette elő újra az angyal-hipotézist. C. F. Keil azt hangsúlyozza, hogy mivel nincsenek döntő lexikai bizonyítékok egyik nézet mellett sem, a kérdést a kontextus alapján kell eldöntenünk. A kontextus pedig szerinte azt valószínűsíti, hogy Sét és Káin vonalának keveredéséről van szó. A 4-5. rész felsorolja Káin és Sét utódait, és hozzáteszi, hogy Sét fia születésekor kezdték az emberek segítségül hívni az ÚR nevét. Kézenfekvő az értelmezés, hogy „Elohim fiai” Sét utódai, Isten gyermekei, akik segítségül hívták az URat, az „emberek leányai” pedig Káin utódai, akik elfordultak Istentől. A kegyesek és az istentelenek házasodásával nem maradtak istenfélők a földön, ezért jött az özönvíz.

Ez ellen az értelmezés ellen szólhat, hogy anakronizmus az „istenfiakat” kegyes, istenfélő emberekként érteni, és hogy vajon tisztán istenfélőknek lehet-e nevezni Sét nemzetségét, sok-sok generáción keresztül. (A bibliai üdvtörténet fényében nem érzem ezt igazán erős ellenérvnek.) Szokták azt is mondani, hogy ez nem exegetikai, hanem teológiai magyarázat. De a legerősebb ellenérv Júdás levele. Júdás angyalokról beszél, akik elbuktak (6), és annyira ismeri Énok könyvét, hogy idéz is belőle (14-15). Ha ezt a két tényt összekapcsoljuk, és a 7. versben lévő paráznaságot az angyalok bukásával hozzuk összefüggésbe, akkor Júdás is nagy valószínűséggel az angyal-hipotézist tartotta igaznak, ami nekünk, keresztényeknek igen erős érv a nézet mellett. Csakhogy egyáltalán nem szükségszerű ez az exegézis. Júdás nem beszél sehol arról, hogy az angyalok paráználkodtak (a mózesi szöveg is házasságról beszél, nem paráználkodásról), az angyalok bukása nagy valószínűséggel nem az özönvíz előtti történetre utal, az Énok könyvéből vett idézetnek pedig semmi köze az angyalok bukásához, ráadásul a pszeudepigráf irat másik részéből való, mint ahol az angyalok és emberek házasságáról van szó.

Egy szó mint száz: nem könnyű dönteni. Ha valaki kést tartana a nyakamhoz, és mindenképpen választanom kellene a magyarázatok közül, a harmadikra szavaznék. Az angyalos magyarázattal az a fő gondom, hogy nem látok bibliai alapot angyalok és emberek közötti szexuális kapcsolatra, és bizarrnak tartom a gondolatot, hogy emberek félig emberi, félig angyali lényeket szüljenek. Ráadásul a történet így becsúszik a görög mitológia világába. Ha választanom kell, inkább azt a magyarázatot fogadom el, amelyik az „istenfiakat” embereknek tartja, az így fennmaradó két nézet közül pedig a Sét leszármazottai magyarázat szerintem jobban illeszkedik a szövegkörnyezetbe, mint az, amelyik szociális különbséget lát az „istenfiak” és az emberek leányai között. A döntésemre egyházat viszont nem alapítanék…" Forrás: [link]

Remélem ezzel a kérdést végre lezárhatjuk.

Üdv. Péter

"Rendben 🙂, én azért maradok a bukott angyalos a verziónál mert az óriásokat és az óriások utódaikat nem lehet másképp megmagyarázni simán két emberi csoport"

Dehogy nem, genetikai betegség= https://www.youtube.com/watch?v=BRmFtuxZxCs