Az igaz hogy a biblia semmit nem említ a leszbikusokról?
Sok vallásos a melegek elítélésére azt az érvet hozza fel, hogy a biblia szerint a homoszexualitás bűn. Én csak részleteket olvastam a bibliából, és amit olvastam csak annyi volt, hogy több férfi egymással csoportosan szeretkezett. Nem volt igaz szerelem említve, nem voltak meleg nők említve.
Lehet rosszul tudom, hol mondja ki a biblia hogy két egynemű ember, férfi vagy nő, igaz szerelem esetén sem szerethetik egymást mert az bűn?





De te most kit akarsz meggyőzni? Istent? Nem fog menni. A többi keresztényt? Az elvileg még működhetne is, de Istent ez továbbra sem fogja meggyőzni. A keresztény vallás alaptétele, hogy Istennek mindig igaza van, teljesen mindegy, hogy mi róla a véleményed. Akkor is igaza van, ha nem érted benne a logikát, és akkor is, ha igazságtalannak tartod. Hogy miért? Csak. Mert ez egy ilyen vallás. Ha nem tetszik, alapíts egy másikat, amelyik nem így működik.
Vagy a másik megoldás, ha hagyod ezt az egész vallás-kérdést, de akkor meg ez az egész vergődés teljesen értelmetlen.





33
Igen, de azért sok egyház van a keresztény valláson belül, ahol nem ítélik el a homoszexuális cselekedetet, sőt az együttélés, házasság formáit is engedik.
Ettől függetlenül igazad van, hogy az "Isten miért / miért nem...?" jellegű kérdéseknek nincs sok értelme.
34,
Nem meggyőzni akarok senkit, már próbáltam, nincs sok értelme. Sokan meg se hallgatnak, bárhogy próbálok beszélni velük.
Meg szeretném érteni miért gondolja így a biblia? Hogy egyáltalán van-e valamilyen indok? A "ne ölj" "ne lopj" parancsnál elég magától értetődő, de ennél ahol senkinek sem lesz rossz, sőt a parancs nem engedi azt hogy valaki őszintén boldog legyen, ott azért csak érdekelne miért van ez így.
Amúgy meg ez a "ez így van és kész, nem szabad megkérdőjelezni" eléggé olyan mint egy szekta.





Ja, igy mar ertem.
Nezd csak, volt egy ilyen kerdes
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
a 115-t irtam en





tehat ez a valaszom neked is:
"Kedves Kerdezo, most latom at, hogy az eredeti kerdesedre igazabol nem kaptal valaszt.
Mint (te szavaiddal) "tényleg kedves és aranyos keresztény", megprobalom osszefoglalni.
"A keresztenyek szerint miert bun melegnek lenni?"
A "keresztenyek" tág kategoria, mert (ahogy tudod) tobb felekezet van, es azokon belul altalaban tobb egyhaz. Tehat mondjuk magyar evangelikus egyhaz, sved evangelikus egyhaz - ezek kulonbozo intezmenyek, kulonbozo doktrinakkal, tanitasokkal. Kulonbozo mertekben adnak szuveren jogot a hiveiknek arra is, hogy sajat megitelesuk alapjan dontsenek bizonyos dolgokrol.
Azok a kereszteny egyenek vagy egyhazak, akik szerint bun melegnek lenni, altalaban a Biblia egyes reszere hivatkoznak, ahol ez feketen-feheren igazabol nincs leirva, illetve a szovegkornyezet sokat modosit. Ott, ahol feltetelezheto, hogy arrol van szo, ott is azt irja a Biblia, hogy "utalatossag", ami a bunnel sokkal enyhebb kategoria.
Ez sokaig nem volt vita targya, hiszen evszazadokon keresztul a vilagi torvenyek is tiltottak a homoszexualitast, es sok fejletlen orszagban ma is tiltjak. Pl. Angliaban még a 60-as evekben is borton vart azokra, akiket homoszexualis aktuson kaptak.
De azota, amiota sok orszagban figyelmet forditanak a kisebbsegek egyenlo jogaira (nem csak szexualis szempontbol kisebbsegek), azota nemcsak nem buncselekmeny, hanem kotelezo elfogadni es tiszteletben tartani az ilyen másságot is.
Itt kezdett problemava valni az egyhazak homoszexualitassal kapcsolatos tanitasa. Hogyan itelhetik el a Biblia es a hagyomanyaik alapjan a homoszexualitast, ha a vilagi torvenyek ezt az allaspontot most mar tiltjak?
Ezt a fejlett orszagokban, igy Magyarorszagon is, ugy oldjak meg az egyhazak, hogy azt mondjak: homoszexualisnak LENNI nem bun, sot, forduljunk felejuk "nagy szeretettel, megertessel es tamogassuk oket", nem szabad oket kikozositeni.
De! ezek az egyhazak azt mondjak: homoszexualis lehetsz, de a homoszexualis AKTUS tovabbra is bun. Ezt ugy erik el, hogy mivel szerintuk altalaban a szexualis elet amugy is csak a hazassagban megengedett, nem ismerik el egyhazilag a meleg hazassagokat, és kész, meg van oldva. Ezzel, kerulo uton, valojaban maradnak az eredeti allaspontjuknal.
A fejletlen nem-demokraciakban tovabbra is bun a torvenyek szerint is, tehat ott nincs konfliktus.
Egyeni szinten lehet ez mas, tehat pl. egy magyar katolikus ember elfogadhatja a meleg kapcsolatokat, vagyis nem feltetlenul ert egyet az egyhaz tanitasaval. Masreszt azokban az orszagokban, ahol a vilagi torvenyek szerint engedelyezett a meleghazassag, nem mindig kerulik mar meg a dolgot, hanem tartanak az egyhazak melegeknel is eskuvot. Ez van pl. Angliában sok egyházban (metodista, vagy a Wales-i anglikanok). Az angol anglikanok nem (kulonbozo nemzetkozi politikai okokbol), de mindenki, még az anglikan papok is élhetnek bejegyzett élettársi kapcsolatban - tehat nyilvanvaloan él(het)nek szexuális életet.
Ez egy olyan kerdes, mint sok mas: a Bibliaban benne van valami (pl. a rabszolgasag engedelyezese, vagy minel tobbet vered a gyerekedet, annal jobb). Aztan ahogy az adott nepcsoport kulturaja valtozik, egyre fenntarthatatlanabbak az egyhazi allaspontok es egyre nagyobb feszultseget okoznak a tarsadalomban. Igy elobb-utobb, nehany kor megfutasa utan az egyhaz is modosit, ha legitim akar maradni.
Magyarorszagon ez a tema nem kiforrott, még "fejlodesben" van. Vannak emberek, akik már teljesen elfogadják a homoszexualitást, es ez az adatok szerint a tobbseg. De sokan elitelik, es nemcsak a keresztenyek. Sajnos ez ido kerdese, es sok minden kell hozza: minel tobben utaznak pl. Nyugatra, annal tobben latjak, hogy a homoszexuális házasságokban semmi csúnyaság nincs. Minél inkább érvényt lehet a jognak szerezni általában (mindennel kapcsolatban is), annál bátrabban lehet ezen a téren is. Ha majd egyre tobb meleg szólal meg, és meg is hallják. Ha egyre tobben tapasztaljak, hogy az eloiteletek milyen igazságtalanok. Pl. itt az egyik válaszoló szenvedélyesen eroskodott, hogy a meleg kapcsolatok soha nem tartósak. Ha egyre tobben merik felvállalni a meleg kapcsolataikat, majd látni fogja o is (ha akarja), hogy mennyi tartós meleg kapcsolat van. Abban biztos vagyok, hogy az ilyen negativ általánosítások, hogy "nem tartósak", sok nyugati országban nem maradhatnának fent egy netes oldalon. (Azért a hulye keresztényekre vonatkozó egy-két durva általanosítás sem, tegyem hozzá.)
Ez egy társadalompszichológiai folyamat. Mivel Magyarország EU tagország, az irány egyértelmu, de ido kérdése."





"így a keresztény emberek (mármint egy részük) hogy a meleg emberek bűnösök"
Mert erkölcstelen és szembe megy azzal ami normális, nem beszélve a sok-sok ártalmas hozadékával (itt nem a miattuk elterjedt AIDS-re gondolok).
A tesós pelda jó volt, ha van két srác akik tesók és szeretik egymást, szexelnek is, első blikkre nem ártanak senkinek, mégis az ember viszolyog tőle és bűnnek tartja. Szerinted nem az?
Aztán ott van az a ferdítés részedről, hogy a melegek annak születtek, ami full propaganda.





"Meg szeretném érteni miért gondolja így a biblia? Hogy egyáltalán van-e valamilyen indok? A "ne ölj" "ne lopj" parancsnál elég magától értetődő, de ennél ahol senkinek sem lesz rossz, sőt a parancs nem engedi azt hogy valaki őszintén boldog legyen, ott azért csak érdekelne miért van ez így."
Ahhoz, hogy ezt megértsd, azt kell elfogadnod, hogy sokezer évvel ezelőtt az emberek nagyon másképp gondolkoztak, mint ma. Európában már jó ideje a humanizmus a bevett vallás. Ennek a lényege az, hogy mindent szabad, amitől boldog leszel, ha ezzel nem ártasz másoknak. Ezt a gondolatot már teljesen magunkévá tettük, még a keresztények is nagy vonalakban így gondolkoznak, de régen, amikor a Bibliát írták, még nem így volt.
Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni, mert egyrészt nagyon hosszú lenne, másrészt azért én sem vagyok a téma nagy szakértője, de a régi mezőgazdasági társadalmakban nem az ember volt a központban, hanem az ilyen-olyan istenek. Nem csak a zsidóban, mindben. A különböző társadalmi előírásaikat és tabuikat ezektől az istenektől eredeztették. Azt gondolom, hogy valahol mélyen minden ilyen előírás célja a társadalmi stabilitás fenntartása volt, de pont azért, hogy ezeket ne hágja át senki, szép lassan rárakták a vallásos mázat. Ebből jött, hogy a fáraó a nem tudom melyik isten leszármazottja (sőt, ő maga is isten), az embereket az istenek osztották fel előkelőkre, közemberekre és rabszolgákra, és igen, ezek az istenek tiltanak bizonyos szexuális viselkedésformákat is. Nem csak a homoszexualitást, hanem nagyon sok mást is.
Az eredeti kérdésedre válaszolva: konkrét választ nem tudok arra, hogy miért volt tiltva a zsidók között a homoszexualitás. Valószínűleg azért, mert természetellenesnek tartották. Nem ők voltak ezzel a világon egyedül, rengeteg kultúra szintén tiltotta. És abban a kultúrában nem az volt a lényeg, hogy kit mi tesz boldoggá, hanem az, hogy az adott társadalmi rend fennmaradásához milyen viselkedésforma kell. És mielőtt megkérdezed: nem, nem tudom biztosan, miben veszélyeztette volna a homoszexualitás azt a társadalmat. De okuk volt arra, hogy tiltották.
A problémát igazából az okozza, hogy azóta eltelt 2-5 ezer év, egészen máshogy látjuk a világot, és vannak, akik még mindig egy ókori mítoszgyűjteményre próbálják alapozni az életüket. De ez a mai világban már nem megy. És ebből lesznek az ilyen kifacsart okoskodások, hogy "Isten a homoszexuális szerelmet nem tiltja, csak az aktust".
De ez nem csak a homoszexualitással, hanem rengeteg más kérdéssel kapcsolatban is így van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!