A vallásalapítók miért győzték le a "gonoszt"?

Ha az önmagad szolgáló ösvényen haladsz, nem lehet csak "kicsit önmagadat szolgálni"..... Teljes egészében, 100 %-ra törekedve kell önzőnek lenned, ez pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy mindenkit eltaposni a céljaidert, maximálisan kizsákmányolva, kihasználva az embereket, teljes irányításra és hatalomra törekedve.

Nem arról van szó, hogy nem szabad élvezni a földi örömöket, csak a többi embert is úgy tekintsed, mintha ők is te lennének.

> A vallásalapítók miért győzték le a "gonoszt"?

Nem a gonoszt győzték le, hanem a kísértést, azaz a racionalitásukat a vágyik fölé tudták emelni, képesek voltak uralni a vágyakat, érzelmeket, érzéseket.

Mert az érzelmek, vágyak általában nem jó tanácsadók. Az értelmek, érzések általában tetszik/nem tetszik alapon adnak azonnali visszajelzést. A racionális elme meg képes pl. felmérni a dolgok hosszútávú következményét, képes elvekért, etikai megfontolásból, illetve hosszútávú, fontosabb célok elérséért áldozatot hozni, lemondani kisebb, de időszerű dolgokról.

Az élvezet jó dolog. Pont ezért veszélyes. A csoki finom, élvezetes? Persze. Itt és most jó. Rossz majd x év után lesz, mikor kövér leszel. Az alkohol okozta mámor jó? Persze. Rossz majd másnap lesz, meg x év után a magas vérnyomás, rosszabb esetben a májzsugor lesz rossz. Egy jó sorozatot nézni jobb, mint egy vizsgára készülni? Persze. Rossz majd x év múlva lesz, mikor fele annyiból kell gazdálkodnod, mintha befejezted volna az egyetemet.

Persze ehetsz csokit, meg ihatsz alkoholt is, sőt dönthetsz úgy, hogy mással keresed a kenyered. De ezt ne a pillanat érzelmei döntsék el, hanem a tudatos éned, a tettek hosszútávú következményeinek a mérlegelését is figyelembe véve, objektív döntéssel alakítsa ki, hogy minek hol van a határa, meddig engeded kielégíteni az érzelmeidet, és hol mondod azt, hogy „vágyok rá, de nem”.

Hedonista életet élni jó? Hát abból a szempontból, hogy nem kell komolyabb áldozatot hozni érte – vagy legalábbis nem ott és akkor –, nem kell önuralmat gyakorolni, nem kell lemondani semmiről, olyan értelemben annak tűnik. De egy hosszútávon hedonista életmódot folytató ember szerintem semmivel nem boldogabb, mint egy a vágyait uralni tudó, mértékletességet tartani tudó ember élete. Sőt. A hedonista életmód a legtöbbször kiégettséghez, elhasználódáshoz, rossz közérzethez, testi-lelki defektusokhoz vezet. Az alkoholista részegen is szomjasabb, mint amennyire egy mértéktartó ember szárazon. Furcsa mód a vágyak kielégítése hosszútávon nem megszünteti, hanem felerősíti a vágyakat, nem kielégültséghez, hanem kielégületlenséghez vezet.

Nem véletlen tehát, hogy ez a tanítás bekerült a legtöbb vallásba. De nem csak a vallásokba, hanem a klasszikus filozófiák nagy részébe is. Nem véletlenül tartják erénynek a mértékletességet vagy a higgadtságot. De az olyan erények sem maguktól jönnek, mint a pontosság, önzetlenség, udvariasság, kitartás, bátorság, türelem. Mind-mind arról szólnak, hogy képes vagy-e uralni az érzelmeidet, vágyaidat, képes vagy-e valamiféle magasabb rendű cél érdekében kisebb-nagyobb áldozatokat hozni, alkalmazkodni, nem pontosan azt csinálni, ami éppen tetszik, hanem annak ellenére tenni dolgokat, hogy itt és most éppen nem annyira könnyű.

Én azt mondom, hogy a saját lelkiismereted szerint cselekedj.

A gonoszt pedig képletesen kell legyőzni. Mert ha utálod a sátánt, az kinek rossz? A Sátánnak? Te utálod tehát neked rossz, és mivel személyesen nem ismered így ő nem is tudja, tehát csak magadat mérgezed az utálattal.

Egyébként is, nem az lenne a lényeg hogy szeresd? Gondolj bele, ha téged mindenki utálna, lenézne, mondaná hogy te vagy a gonosz, akkor lehet te sem akarnál nekik jót. Meglehet ha szeretettel fordulsz felé is, akkor akár pozitívra is fordulhat? És ne a sátánt ítéld el, hanem a rossz tetteit, amit rád bízok, hogy szerinted mi a rossz tett a számodra.