Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Csak számomra unalmasak már a...

Csak számomra unalmasak már a harcos vallásellenesek, azon belül például a keresztényellenesek "érvei"?

Figyelt kérdés

Ha látok egy ilyen kérdést, akkor előre tudom, hogy milyen "érveket" fog felhozni. Azért írtam idézőjelbe az "érv" szó különböző alakjait, mivel ezek valójában nem érvek, mert egy vallás témában jártas és nyitott szemű ember, ezekre a már 1000 éve ugyanúgy hangoztatott rosszindulatból fakadó kijelentésekre nagyon gyorsan tud reagálni és tudja is cáfolni azokat.


Már nem egyszer válaszoltam én magam is majdnem egy oldalas kritikával az 5 soros lejáratásnak szánt "érvekre", viszont számomra kicsit már unalmas újra és újra ugyanazt leírni. Kicsit már unalmas, hogy még soha senki nem jött valami eredeti és megcáfolhatatlan érvvel. Én hiszek a vallásszabadságban, ebből adódóan elfogadom azt is, ha valaki nem hívő, de ez más. A vallásellenesség, idegen szóval antiteizmus egy agresszív és rendkívül primitív hitféle. Hiszen igazából az is hit, ha valaki kijelenti, hogy nincs semmi természetfeletti. Az nem lenne hit, ha valaki csak egyszerűen nem hinne valamiben. Ha valaki kijelenti a valótlanságát, az eleve egy hit. Szóval éppen a vallásszabadság miatt követelem meg minden másik embertől is, hogy fogadja el a többi ember hitét, ameddig az nem sérti kimondottan az életét másoknak. Szinte már vers szerint tudja az összes a témában műveltebb a tradicionális felvetésekre a választ. Beleértve a "mindent lopnak"-tól az összes többiig.


Miért képtelenek felhozni az ilyen nagy, Erdélyi Ágostonhoz hasonló megmondóemberek semmi megcáfolhatatlan, hiteles érvet? Miért mantrázzák ugyanazt? Miért kell 10.000-szer leírni ugyanazt?


Amúgy vicc, hogy abban hasonlítanak a buddhista szerzetesekhez/keresztény szerzetesekhez/dervisekhez, hogy mantráznak. :-D Csak míg az előbb felsoroltak imákat ismételgetnek, az antiteisták és hasonlók szinte szó szerint ugyanazokat a felvetéseket.



2022. máj. 2. 16:47
1 2 3 4 5
 41/48 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de nevetséges, amit írsz.

Ha valaki állít valamit, annak kell bizonyítani, hogy az állítása igaz, nem nekem, hogy az nem igaz.

Vagy a jetiben is hiszel, mert valaki azt állította?

Arra is rengeteg "bizonyíték" van, amik szintén ugyanolyan nevetségesek, mint az istenbizonyítékok.

Szerinted nem kapna azonnal Nobel díjat, ha valaki bizonyítani tudná isten létezését?

Olyan bizonyítékok vannaky amit semmit nem érnek.

De mutass egyet, beszéljünk róla: szerinted melyik bizonyíték valid?

2022. máj. 12. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:
8%

"Ha valaki állít valamit, annak kell bizonyítani, hogy az állítása igaz, nem nekem, hogy az nem igaz."

Ezt mondom. Azt állítod, hogy nincs Isten. Bizonyítsd! Te magad írod, hogy ez így működik!


"Vagy a jetiben is hiszel, mert valaki azt állította?"

Mondom, próbálj magad utánajárni, ne csak a balos híreknek higgy


"Szerinted nem kapna azonnal Nobel díjat, ha valaki bizonyítani tudná isten létezését?"

Materialista nézetű társaságban? Ne legyél naiv::)


"Olyan bizonyítékok vannaky amit semmit nem érnek."

Rendben, bizonyítsd! Pontosabban cáfold!


"De mutass egyet, beszéljünk róla: szerinted melyik bizonyíték valid?"

Először mutass rá, hogy szerinted melyek nem érnek semmit és ezt bizonyítsd, hogy miért! Utána megyünk tovább!


"szerinted melyik bizonyíték valid?"

Mi van, nem tudsz magyarul?:)

2022. máj. 12. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 anonim ***** válasza:
83%

Jaj istenem...

Majd ha az érvelés alapjaiban egy kicsit jártasabb leszel, nézz vissza, és beszélgetünk. További szép napot!

2022. máj. 12. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 anonim ***** válasza:
16%

39


Az ateizmus egy vilagnezet. Az istenhit (teizmus) is vilagnezet.

Csak az ateizmus olyan "felig-meddig" vilagnezet, mivel azt nem mondja, mi a lenyege, csak azt, hogy mi NEM. Igy nem lehet egyforman kezelni oket.

Az ateizmus akkor kezd erdekesse valni, amikor egy ateista megmondja, hogy mi a vilagnezete AZON TUL, hogy nem hisz. Mondjuk materialista. Vagy barmi, gondolj a magadera. Erre nem lesz bizonyitek, hiszen azert vilagnezet, es nem tudas.

Innen kezdve en, a hivo szinten mondhatom azt, hogy "majd ha lesz rá bizonyíték, akkor foglalkozom vele, addig minek tenném?"

2022. máj. 12. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 anonim ***** válasza:
50%

es a 44-est arra irtam, hogy

"Az ateizmus a semleges álláspont."

2022. máj. 12. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:

"Innen kezdve en, a hivo szinten mondhatom azt, hogy "majd ha lesz rá bizonyíték, akkor foglalkozom vele, addig minek tenném?"

Persze hogy mondhatod, nem tilos. Csak egy hivotol furcsa lenne ezt hallani, hiszen alapvetoen bizonyithatatlan dolgokkal foglalkoznak.

2022. máj. 12. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:

Igen, csak en azt mondom, hogy ez rad is igaz. Barmi is legyen a vilagnezeted, bizonyithatatlan.

A kulonbseg az, hogy rolam tudod, mi a vilagnezetem, mert a kommentemben megmondtam. Te nem mondod meg, de toled is furcsa hallani.

2022. máj. 12. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:

"Csak számomra unalmasak már a harcos vallásellenesek, azon belül például a keresztényellenesek "érvei"?"


Ha kevesebb lenne az eltéved hívő aki nem tudja hogy mi a hit akkor kevesebb lenne a vita is.

Sokan nem értik hogy a hit lényege az hogy olyanban hisznek az emberek amit nem lehet igazolni. Ha valaki pedig azt állítja hogy igazolta azt amit nem lehet az hülyeséget állít. Ha így lenne akkor már nem is hinne.


Amikor valaki azt állítja hogy igazolta a vallását akkor azzal provokálja az ateistákat.


A megalapozatlan és mégis biztosnak vett állítások provokálják az ateistákat és a másban hívőket is.


Ezek kerülésével sokkal kevesebb lenne a veszekedés és több lehetne az értelmes, nyitott vitatkozás.

2022. máj. 15. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!