Csak számomra unalmasak már a harcos vallásellenesek, azon belül például a keresztényellenesek "érvei"?
Ha látok egy ilyen kérdést, akkor előre tudom, hogy milyen "érveket" fog felhozni. Azért írtam idézőjelbe az "érv" szó különböző alakjait, mivel ezek valójában nem érvek, mert egy vallás témában jártas és nyitott szemű ember, ezekre a már 1000 éve ugyanúgy hangoztatott rosszindulatból fakadó kijelentésekre nagyon gyorsan tud reagálni és tudja is cáfolni azokat.
Már nem egyszer válaszoltam én magam is majdnem egy oldalas kritikával az 5 soros lejáratásnak szánt "érvekre", viszont számomra kicsit már unalmas újra és újra ugyanazt leírni. Kicsit már unalmas, hogy még soha senki nem jött valami eredeti és megcáfolhatatlan érvvel. Én hiszek a vallásszabadságban, ebből adódóan elfogadom azt is, ha valaki nem hívő, de ez más. A vallásellenesség, idegen szóval antiteizmus egy agresszív és rendkívül primitív hitféle. Hiszen igazából az is hit, ha valaki kijelenti, hogy nincs semmi természetfeletti. Az nem lenne hit, ha valaki csak egyszerűen nem hinne valamiben. Ha valaki kijelenti a valótlanságát, az eleve egy hit. Szóval éppen a vallásszabadság miatt követelem meg minden másik embertől is, hogy fogadja el a többi ember hitét, ameddig az nem sérti kimondottan az életét másoknak. Szinte már vers szerint tudja az összes a témában műveltebb a tradicionális felvetésekre a választ. Beleértve a "mindent lopnak"-tól az összes többiig.
Miért képtelenek felhozni az ilyen nagy, Erdélyi Ágostonhoz hasonló megmondóemberek semmi megcáfolhatatlan, hiteles érvet? Miért mantrázzák ugyanazt? Miért kell 10.000-szer leírni ugyanazt?
Amúgy vicc, hogy abban hasonlítanak a buddhista szerzetesekhez/keresztény szerzetesekhez/dervisekhez, hogy mantráznak. :-D Csak míg az előbb felsoroltak imákat ismételgetnek, az antiteisták és hasonlók szinte szó szerint ugyanazokat a felvetéseket.
"Bocsánat, de semmilyen kijelentésre, ...."
Attól még nem kell ilyen módszerekhez nyúlni.
Nekem legalábbis szúrja a szemem mikor valaki a másik helyesírásával kezd el dobálózni. De én diszlexiás vagyok. Lehet ezért is zavar. :D
Miféle PhD-ja van Nagy Gergelynek?
Mert ha teológia, akkor az számomra nem jelent semmit, mert egy mesekönyv elemzéséről szól.
Ha történelem PhD-ja lenne, akkor komolyabban venném, mint történész szakembert.
A stílust amúgy tényleg lehet kritizálni. Azt elismerem, hogy Nagy Gergely nem érdemelte meg abban a vitában azt a stílust, bár mondott olyat (a fogorvosos példa), ami tényleg kicsapta a biztosítékot. Nem tudom, én hogyan reagáltam volna.
A mai nap is volt egy vitám, és bizony írt olyat a hívő, hogy csak azért fogtam vissza magam, mert nem akartam megérteni az oldal szabályzatát. De egyébként kiosztottam volna.
"De egyébként kiosztottam volna."
Ez téged minősít.
"Mert ha teológia, akkor az számomra nem jelent semmit, mert egy mesekönyv elemzéséről szól.
Ha történelem PhD-ja lenne, akkor komolyabban venném, mint történész szakembert."
És mi a véleményed az ateista teológusokról? Van egy rakat, többek között magyart is ismerek.
Vagy arról mi a véleményed, hogy a teológiának egy rakat ága nem a kereszténységgel foglalkozik? Én ismerek személy szerint manicheus teológust is. Sőt, muszlim teológust is. De van egy rakat olyan ága, ami egyébként a vallások tudományos tanulmányozásával foglalkozik.
Egyébként, ha jól tudom, akkor filozófia is van neki.
"Én örömmel kiállok vele, ha az én vallásom ellen fel tud hozni bármit. Manicheus vagyok, Mání próféta követője."
Pedig azt hittem keresztény vagy.
A te vallásod akkor gondolom ez:
Ezt a vallást nem ismerem. Majd utána nézek, mi ez.
#24
A kiosztás azt minősíti, hogy az erkölcstelen, felháborító kijelentéseket jelenleg nem tűröm el.
Alapvetően ráhagyom a másikra a dolgokat, de vannak olyan vallásos kijelentések, amik minden jóérzésű embert megboránkoztatnak.
"És mi a véleményed az ateista teológusokról?"
Gondolom, többségében olyan emberek, akik valaha vallásosak voltak.
"Vagy arról mi a véleményed, hogy a teológiának egy rakat ága nem a kereszténységgel foglalkozik?"
Nincs róla véleményem, bár a tudásom bővítése miatt lehet kellene majd foglalkozni azokkal is.
Bár, inkább a vallástudomány, vallásfilozófia érdekelne
#26.
"A kiosztás azt minősíti, hogy az erkölcstelen, felháborító kijelentéseket jelenleg nem tűröm el."
Szerintem el kell tűrni. Minden embert tisztelni és szeretni kell, mert minden ember gyönyörű lélek, max. a tulajdonságai nem szépek. Én annak a híve vagyok, hogy inkább magunkat alázzuk meg, vessük alá fájdalmaknak, tiporjuk agyon, mintsem egy arrogáns embert. Én legalábbis erre törekednék. Hagynám, hogy Földbe döngöljenek, gyűlöljenek, utáljanak, én akkor is tisztelni és szeretni fogom. Fő, hogy az ember mindig nyugodt legyen, mivel az indulatok mindig csak bajt szülnek. Az indulat az ember egyik mérge. Csak nem fizikai, hanem lelki mérge.
"Alapvetően ráhagyom a másikra a dolgokat, de vannak olyan vallásos kijelentések, amik minden jóérzésű embert megboránkoztatnak."
Engem például sok dolog nem botránkoztat meg. Az én filozófiám azt diktálja, hogy jobb dolog az öngyilkosság egy gyűlölőnkért, úgy, hogy ezt nyugodt lelkiismerettel teszem, mint az, ha én egy rosszakarómnak mondok valamit.
"Gondolom, többségében olyan emberek, akik valaha vallásosak voltak."
Dr. Szalai Miklós például soha nem volt vallásos, bár zsidó nemzetiségű családba született.
"Nincs róla véleményem, bár a tudásom bővítése miatt lehet kellene majd foglalkozni azokkal is.
Bár, inkább a vallástudomány, vallásfilozófia érdekelne"
A teológia is hasonló.
Vallásos ember szitkozódhat, de hívő nem. Szóval neki semmi mögöttes tartalom nem volt az egész mögött.
Az én hitemben legalábbis így van. Az indulatot, a vágyat és a tudatlanságot ki kell oltani az emberi lélekből, csak így érhető el a teljesen erkölcsös élet. Mání tanítványai, vagyis az első szerzetesek (később a buddhista hagyományból, a püthagoreánus csoportoktól és az esszénusoktól is merítettek az életvitelükbe és a kereszténység szerzetessége is valószínűleg a manicheusoktól ered közvetlenül, sőt a gyónás is előbb volt jelen a manicheizmusban) pont ezt tűzték ki célul. Ha valaki elérte a megvilágosodást, vagyis az üdvözséget, akkor már nincs szüksége világi dolgokra, tehát nem lesz szüksége a bűnök elkövetésére sem. Magyarul nem árt senkinek sem.
24 / 26
A teologia, tobbek kozott, eppen vallástudomány.
Nem a "mesekonyv" elemzesevel foglalkozik.
A teologia az elemzesek es ervelesek kulonbozo formait (experimentalis, filozofiai, etnografiai, tortenelmi es egyeb) hasznalja arra, hogy vallasos temak milliardjait megertse, magyarazza, tesztelje, kritizalja stb. A kulonbozo vallasos hagyomanyokat hasonlitjak, kritizaljak, ellenzik, ahogy vedelmezik is, vagy eloterbe helyezik.
Nem valaszolok a kerdezonek, mert ez NEM KERDES, ahogy valaki mar ramutatott. Csak elenk akarja boritani a "tudomanyat", nem is erdeklik a valaszok, hiszen o eleve mindent jobban tud. Es a sajat vallasat nyomja, nem eloszor.
De erre reagaltam, mert. Sok un. "harcos" ateista a termeszettudomanyhoz fordul ervekert, es ha valaki azt mondja nekik, hogy ne ott keresse az istenhitre es a vallasokra a magyarazatot, hanem a pszichologiaban, teologiaban es a filozofiaban, akkor azzal hessentik el, hogy mit olvasson a teologiabol, az egesz csak kitalacio. De ha jobban megnezed, egyaltalan nem. Nem lehet CSAK a teologiabol sem megerteni, de ha semmit nem ismersz belole, bicegni fog a tudasod.
#29.
Az egyik első kérdésem a valláskategóriában. Magyarországon ismerek több manicheust is rajtam kívül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!