Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Csak számomra unalmasak már a...

Csak számomra unalmasak már a harcos vallásellenesek, azon belül például a keresztényellenesek "érvei"?

Figyelt kérdés

Ha látok egy ilyen kérdést, akkor előre tudom, hogy milyen "érveket" fog felhozni. Azért írtam idézőjelbe az "érv" szó különböző alakjait, mivel ezek valójában nem érvek, mert egy vallás témában jártas és nyitott szemű ember, ezekre a már 1000 éve ugyanúgy hangoztatott rosszindulatból fakadó kijelentésekre nagyon gyorsan tud reagálni és tudja is cáfolni azokat.


Már nem egyszer válaszoltam én magam is majdnem egy oldalas kritikával az 5 soros lejáratásnak szánt "érvekre", viszont számomra kicsit már unalmas újra és újra ugyanazt leírni. Kicsit már unalmas, hogy még soha senki nem jött valami eredeti és megcáfolhatatlan érvvel. Én hiszek a vallásszabadságban, ebből adódóan elfogadom azt is, ha valaki nem hívő, de ez más. A vallásellenesség, idegen szóval antiteizmus egy agresszív és rendkívül primitív hitféle. Hiszen igazából az is hit, ha valaki kijelenti, hogy nincs semmi természetfeletti. Az nem lenne hit, ha valaki csak egyszerűen nem hinne valamiben. Ha valaki kijelenti a valótlanságát, az eleve egy hit. Szóval éppen a vallásszabadság miatt követelem meg minden másik embertől is, hogy fogadja el a többi ember hitét, ameddig az nem sérti kimondottan az életét másoknak. Szinte már vers szerint tudja az összes a témában műveltebb a tradicionális felvetésekre a választ. Beleértve a "mindent lopnak"-tól az összes többiig.


Miért képtelenek felhozni az ilyen nagy, Erdélyi Ágostonhoz hasonló megmondóemberek semmi megcáfolhatatlan, hiteles érvet? Miért mantrázzák ugyanazt? Miért kell 10.000-szer leírni ugyanazt?


Amúgy vicc, hogy abban hasonlítanak a buddhista szerzetesekhez/keresztény szerzetesekhez/dervisekhez, hogy mantráznak. :-D Csak míg az előbb felsoroltak imákat ismételgetnek, az antiteisták és hasonlók szinte szó szerint ugyanazokat a felvetéseket.



2022. máj. 2. 16:47
1 2 3 4 5
 11/48 anonim ***** válasza:
68%

"Magyarórán meg már nem is tudtál odafigyelni."


Odafigyeltem, ezért is javítottam ki az #5-ös kommentben.


Egyébként eléggé elbizamodottnak tűnsz, csak nem tudom, miért.


Semmilyen konkrét érvet nem említettél, hogy például Ágoston hol téved.


2000 év alatt a kereszténység semmilyen bizonyítékot nem tett le az asztalra. Szóval eleve nem is kellenek vallásellenes ervek, hiszen cáfolni sincs mit.

2022. máj. 2. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/48 A kérdező kommentje:

#8.

Bocsánat, de semmilyen kijelentésre, semmilyen válasz. A válaszoló annyit írt, hogy rossz, személyes tapasztalatai vannak. Aztán, hogy kivel, mivel, hogyan, arról nem írt.


Aztán leírja, hogy nem ért egyet a keresztény hittel, közvetlenül ezek után. Ebből adódik, hogy a magát kereszténynek tartó miatti személyes ellenérzéseitől táplálva nem ért vele egyet. Nem azért, mert esetleg filozófiailag megvizsgálta a keresztény vallást és más hiteket, ami alapján nem tud egyetérteni a vallásokkal/csak a kereszténységgel.


Egyszer volt szerencsém vitázni egy olyan antiteistával (ő az összes vallást ellenezte, ami még szebb volt), aki meg azért ellenezte az összes keresztény felekezetet és egyébként az összes vallást is, mert a szülei szektás jehovisták voltak. Ez aztán a helyes retorika és logika.

2022. máj. 2. 19:48
 13/48 A kérdező kommentje:
*hogy rosszak a személyes tapasztalatai.
2022. máj. 2. 19:49
 14/48 A kérdező kommentje:

#10.

Az a "legjobb", amikor már az összes "érvet" kimásolta Erdélyi Ágostontól és már nem tud mit felhozni, ezért fogja, oszt bosszúból lepontozza az összes válaszod. :-) Ha őt ez boldoggá teszi, akkor nekem sincs vele bajom, csak lefest egy képet az illetőről.

2022. máj. 2. 19:56
 15/48 anonim ***** válasza:
68%

*elbizakodottnak


(innentől nem javítom a telefonos pötyögtetésem)


De akkor elmondok pár évet, hogy a kereszténység miért nem megbízható:


A keresztény teológiában ismert a pszeudonom jelenség, miszerint az Biblia egy részét nem is azok az emberek írták, akiknek kiadták magukat. A Pál apostol neve alatt futó levélből mindössze 7 az övé. Más leveleknél is hasonló a helyzet. Vagyis más szerzők is hazudtak a kilétükről.


Keresztények azzal érvelnek, hogy ez abban korban természetes volt, ami Bart Ehrman szerint nem igaz. Mások része letagadja a pszeudonom jelenséget.


A keresztények másik érvelése a "finomhangolt Univerzum", ami egy téveszme.


Ezt a téveszmét Paul Davies terjesztette, amire a Magyar Tudományban megjelent a cáfolat, mint áltudományos kijelentésről:


[link]


Nem igazán értem tehát ezt a kérdést. Az antiteista érvek nincsenek megcáfolva. Inkább arról van szó, hogy a kereszténység nem akar tudomást venni róla.

2022. máj. 2. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/48 A kérdező kommentje:

#11.

https://www.youtube.com/watch?v=RQKQhQPDUTQ


Értem, neked már csak Ágoston. :-)


Eleve valamennyi világvallás nem tudott volna fennmaradni, ha nincsenek olyan dolgok velük kapcsolatban, amelyekre a tudomány nem tud magyarázatot adni. A kereszténység áldozó irányzatainál ott vannak például az eucharisztikus csodák. Minden vallás által elismert csodának alapvető feltétele, hogy ne legyen rá tudományos magyarázat.

2022. máj. 2. 20:00
 17/48 anonim ***** válasza:
65%

#14


Ágoston érveit senki sem cáfolta meg.


A csörömpölő adásba egy hívő ember nem mert betelefonálni.


Egyedül Nagy Gergelyt állt ki vele vitázni, de ő sem tudott bizonyítani semmit.


Aztán ott volt az Ideológiák tárháza, aminek az érveit Ágoston egy 4 órás adásban szedte szét.


Természetesen az élő műsorban ott sem tolongtak a hívők, csak a kommentszekcióban utána.


Ezzel NEM azt akarom mondani, hogy Erdélyi Ágostonnak mindenben igaza van.


De azért nem is cáfolták meg mindenben, számos évre ma is használhatók egy vitában.

2022. máj. 2. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/48 anonim ***** válasza:

#16


Arra már Ágoston válaszolt...


Itt:


[link]

2022. máj. 2. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/48 A kérdező kommentje:

"Aztán ott volt az Ideológiák tárháza, aminek az érveit Ágoston egy 4 órás adásban szedte szét."


Aha, személyeskedéssel és egyéb érvelési hibákkal (például szalmabáb).


"Egyedül Nagy Gergelyt állt ki vele vitázni, de ő sem tudott bizonyítani semmit."


Aha. Megnéztem a vitáit és még mindig nem PhD Nagy Gergely az, aki vállalhatatlan stílussal kompenzálta az érvek hiányát.

2022. máj. 2. 20:07
 20/48 A kérdező kommentje:
Én örömmel kiállok vele, ha az én vallásom ellen fel tud hozni bármit. Manicheus vagyok, Mání próféta követője.
2022. máj. 2. 20:09
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!