Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A harcos, vallásellenes...

A harcos, vallásellenes antiteisták, illetve bizonyos szektás hívők miért mondják az összes keresztény ünnepre, hogy mindegyik pogány?

Figyelt kérdés

A vicc az egészben, hogy az érvkészlete nagyon hasonlít a szektás jehovistáknak, illetve az internetes antiteistáknak. :-D


Sokan arra a nevetséges állításra hivatkoznak, hogy hasonló időpontban van egy pogány ünneppel, de ez a hasonló időpont, akár több, mint egy hónap is lehet. Még egy nap alatt is lehet egy rakás, más dolgokhoz köthető ünnepnap, nemhogy még egy időszakában az évnek. A karácsony esetén valószínűleg annak is volt szerepe, sok más mellett, hogy voltak ekkor jelentős pogány ünnepek is, és ennek megfelelően kerestek méltó helyet a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének. A legviccesebb pedig az, hogy most tudtam meg, hogy az az időszak, amit a családommal töltök a legaktívabban (mindig nyár elején tartjuk, mivel a családból sokan ekkor születtünk, köztük én, illetve az édesanyám is) is római eredetű, ha ilyen indokokat figyelembe veszünk, mivel nem is csak hasonló időpontban van, hanem még egybe is esik római fesztiválokkal. A rómaiaknál szinte az volt a jeles nap, amikor nem volt valamilyen ünnep: [link] . Ha kiegészítjük még a hellén, egyiptomi, meg ógermán ünnepekkel (úgy, hogy legutóbbival már jóval a megszilárdulása és egyetemesítése után találkozott a kereszténység) ünnepekkel és megszámoljuk, és nem vesszük figyelembe az azonos napra eső ünnepeket, akkor jóval többet kapunk 365-nél. Szóval szó szerint lehetetlen olyan dátumot találni, amire a keresztényellenesek nem tudják rákenni, hogy "lopott", meg "a csalók semmi eredetivel nem rukkoltak". Különösen komolytalan ez az "érv", a húsvét, a pünkösd, az áldozócsütörtök és a többi hasonló ünnep esetén, hisz itt még csak állandó dátumról sem beszélhetünk, mivel mozgóünnepek, ahogy sok más ünnep is, a jelenlegi világvallások ünnepei közül. A pogány ünnepek ezzel szemben rendszerint naptári dátumhoz kötődtek és minden évben egyezett a dátumuk.


Másrészt érdemes megnézni a judaizmus, a zoroasztrianizmus és a hasonló vallások ünnepeit, amelyekkel valóbban kapcsolatba került a kereszténység, ráadásul nemcsak kapcsolatba került, hanem interakcióba is lépett velük. Szinte minden keresztény ünnepnek megtalálhatjuk a zsidó ősét. A húsvétnak például pészah (a kiszámítása szinte egyezik, az ünnep, vagyis a nyolcad minden évben egybe csúszik, csak a kezdet és a vég napja más), a karácsonynak hanuka (kilszév 25. a dátuma a zsidó naptár szerint), a pünkösdnek sávuót (a pészah utáni 50. nap). A zoroasztrianizmusban is találhatunk hasonló ünnepeket, azonban a zoroasztriánus ünnepkörök főként kulturálisan hatottak a keresztényekre (például a tojásírás is innen ered). Az egyértelműt nem igazán érdemes tagadni. A húsvét gyökere nyilván a pészahban van, ha eleve ezzel indokolták a dátumát és nyilván nem a germán Ostara ünnepéből, ami sokszor egy hónappal a húsvét előtt van és a kereszténység jóval azután került vele kapcsolatba, hogy a Római Birodalomban már elismert fővallás, majd később államvallás is lett, nem beszélve arról, hogy ennek nyilván feltétele volt a korai egyház erős talapzata.


Ezenkívül az ókeresztények miért ünnepeltek volna pogány ünnepeket, ha meg amúgy sokan közülük azért haltak meg, mert nem akartak áldozni az isteni rangra emelt császárnak, illetve semmilyen más istenségnek? Ezen fesztiváloknak gyakran elmaradhatatlan része volt a hedonista mulatozás, de még a pogány hitek aszkéta irányzatainál is a többistenhit elismerése. Ezek az elemek nyilván összeegyeztethetetlenek a kereszténységgel. Nem mondom, voltak olyan emberek, akik egyszerre gyakorolták mind a két vallást, néhány gnosztikus irányzat is az ilyen szinkretizmusból fejlődött ki, de ők nem a kereszténység berkein belül vettek át pogány elemeket, hanem azon kívül, egy új hitrendszert hoztak létre.


A hagyományok is sok esetben visszavezethetők a kereszténységre. Ott van például a gyakran pogánynak bélyegzett karácsonyfa. Az egész elmélet Amerikából jött át, ugyanis az ottani neoprotestánsok és resztoriánusok kezdték el ezt terjeszteni. A karácsonyfáról számtalanszor bebizonyították, hogy meglehetősen új dolog. Még a középkor elején sem ismerték az emberek a karácsony környéki fenyőfa felállításának szokását. Legelőször német misztériumjátékokhoz használták templomokban, amelyek gyakorlatilag "kibővített Betlehemek" voltak, ugyanis nem csak a Megváltó születését, hanem több más bibliai részt, például a Teremtéstörténetet és a bűnbeesés történetét is. Európában a téli időszakban nyilván meglehetősen kevés a választék nem lombhullató fák terén és így került a fenyőre a választás, amelyet almával, dióval, fügével díszítettek és a tudás fáját szimbolizálta. Később a szokást német protestánsok, különösen evangélikus lutheránusok élesztették fel, a gyertya fára történő felállítása is tőlük ered, egyes hagyományok szerint magától a reformátortól, Luther Mártontól.


Ezenkívül érdemes megnézni a történelmi vonatkozásokat is. Húsvét azért akkor van, amikor, mert Jézust pészah (az Egyiptomból való kivonulás ünnepének) előestéjén fogták el (keresztény ünnepek közül nagycsütörtökön), a következő nap feszítették meg (keresztény ünnepek közül nagypénteken) és ennek a harmadnapjára támadt fel a Biblia szerint. Hogy érthető legyen: nagypéntek másnapja nagyszombat, harmadnapja pedig húsvétvasárnap, vagyis utcanyelven húsvét. Ez a nap csillagászatilag leírva a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. A Biblia szerint az ezt követő 40. napon, áldozócsütörtökön ment fel Jézus a Mennybe és a húsvét utáni 50. napon (az ünnep neve is erre utal, pentecoste, görögül ötvenediket jelent) szállt le az apostolokra a Szentlélek és ekkor történt a csoda, amivel megszületett az egyház (nyilván előtte is voltak keresztény közösségek, de azokat még nem tekinthetjük szervezett, különálló egyháznak). A karácsony dátumára nem voltak konkrét szentírási részek, ebből adódóan itt vakon kellett tapogatózni. Viszont a hagyományok széles körben rendelkezésre álltak. A bibliai próféták születésének és halálának napja szinte mindig megegyezett, ebből adódóan jogosan következtethettek arra az ókeresztény, illetve később keresztény teológusok, tudósok stb., hogy Jézusnál is ez volt a helyzet. Jézust március, illetve április táján feszítették meg és akkor halt meg. Ha a fogantatásának napja is ez (amit bizonyos görög ókeresztények a tavaszi nap-éj egyenlőségre, bizonyos egyéb hivatkozások későbbre tesznek), akkor ha kilenc hónapot rászámolunk megkapjuk a jelenlegi karácsonyi ünnepi időszakot, decembert-januárt. Az ókeresztény hagyományok és írások szerint Jézus ros hasana után és hanuka alatt született, ami ugye kilszév 25. A zsidó naptár és az eredetileg Julianus-naptár, majd később Gergely-naptár eltolódásaiból akadtak félreértések, de ha nyersen átvetítjük, akkor megkapjuk december 25-ét, illetve annak a környékét. Erre még ráerősített az is, hogy a világ legtöbb táján ez egy kiemelkedő időszak volt, illetve ekkor értek véget a pogány fesztiválok is (pl. szaturnália), amelyeken nyilván nem vettek részt a keresztények, így ekkor tudtak összegyűlni. Egyébként a Sol Invcitus ünnepe későbbi, mint a keresztény karácsony, sőt, a karácsony hatott a Sol Invictus ünneplési szokásaira.


Hirtelen ennyi.


Szóval miért mondják mégis ezt szinte minden keresztény ünnepre?



2022. ápr. 23. 00:01
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező:


Még annyit hozzátennék, hogy a #24-es kommentet nem bántásból írtam, hanem építő jellegű kritikaként, jó tanácsként.


Elnézést, ha félreértetted. Noha nem értek veled egyet mindenben, de látszik, hogy tájékozott ember vagy. Viszont ha az érvelésedbe beépítenéd a rövid összefoglalást, szerintem jobb lenne. De persze nyilván úgy cselekszel, ahogy szeretnél.


Minden jót

2022. ápr. 23. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 A kérdező kommentje:

#29.

Tudtommal ez nem beadandó, valamint ilyen jellegű korlátról sem tudok az oldalon. Mi a fészkesért tartanék be olyat, ami nincs? Ez kissé komikus. Én amikor utoljára írtam művet, a zsűri kimondottan a hosszabb műveket preferálta. Szóval eddig 1-1. Az pedig nem az én hibám, hogy valaki rest elolvasni. Miért kellene vadidegen embereknek megfelelnem? Csak azoknak felelek meg, akiknek én akarom, hogy megfeleljek.


Akkor és úgy írok egy anonim oldalra, ahogy és amikor csak akarok, ha tiszteletben tartom és betartom a regisztrációnál elfogadott felhasználói alapelveket. Ha úgy gondolom, hogy a leírásom egy egész oldalt ki fog tenni, akkor simán megtehetem. Ha úgy, hogy három betűt írok, azt is lazán megtehetem.

2022. ápr. 23. 21:23
 33/42 A kérdező kommentje:

#31.

Köszönöm szépen! Te is tájékozott vagy, és én sem bántásból írtam, amit írtam. Egyszerűen az én véleményem írtam most le. Természetesen mindenki nyugodtan azt gondolhat, amit akar, én tiszteletben tartom. Az építő jellegű dolgokat átgondolom természetesen.

2022. ápr. 23. 21:25
 34/42 A kérdező kommentje:
Minden jót!
2022. ápr. 23. 21:26
 35/42 anonim ***** válasza:
100%

32

"Tudtommal ez nem beadandó, valamint ilyen jellegű korlátról sem tudok az oldalon."


Inkább mufajilag vagy rossz helyen.

Ez egy kérdezo honlap, tehát valaki valamit OSZINTEN meg akar tudni. A kerdest altalaban a leheto legrovidebben felteszi a kerdezo, es aki tudja a valaszt, valaszol. Pl. "lehet a ksdjhcjk gyogyszernek mellekhatasa a fulzugas?", vagy "mi a kulonbseg a skandinav es magyar evangelikusok kozott?".

Elofordul, hogy valaki nem kérdez, hanem feluletet keres arra, hogy leirja a saját véleményét, gondolatait, indulatait, kifejtse az elképzeléseit. Ez tulajdonkeppen egy álkérdés, hogy "miért mondják..?", ha úgy folytatódik, hogy "mikor az igazság az, hogy...", és jon a magánszám. De hát ezt te is tudod.

Nyiss egy blogot, vagy keress ezzel a témával kapcsolatos ismeretterjeszto feluletet. Vagy valami nyugdijas mindentudok klubjat*, ahol kibeszelheted magad. De ne csodálkozz, ha itt nem orultek a lehengerlo eloadásodnak.

Az 1. válaszoló voltam.


*nem sértésbol írom, te irtal ilyet, hogy az en idomben stb.

2022. ápr. 23. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:
59%

Amúgy: senki nem mondja az ÖSSZES keresztény ünnepre, hogy pogány.

De néhány nagyon fontos ünnep bizony egyértelműen pogány ünnepek elnyomására lett pont úgy és pont oda megalkotva, ahol vannak. Vagy simán át is vették a pogány ünnepet, ott az őskeresztényeknél egyáltalán nem volt ilyen.

2022. ápr. 24. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 A kérdező kommentje:

#36.

Kivéve aki igen. Az egyértelműen zsidó gyökerű húsvétra is jó párszor hallottam már. De kisebb ünnepekről is a nagyon okosaktól. Amúgy mondj egy olyan dátumot, amikor nincs pogány ünnep! :-D


Olvasd el, amit írtam a kérdés leírásában! :-D

2022. ápr. 24. 02:02
 38/42 A kérdező kommentje:

Semmilyen olyan érvet nem hallottam még, amit egy képzettebb, a néprajzban járatos teológus ne tudna megcáfolni.


Mindig ugyanazok az "érvek". Szinte már megtanultuk az összesre a választ, mint a verseket...

2022. ápr. 24. 02:05
 39/42 anonim ***** válasza:

36

"néhány nagyon fontos ünnep bizony egyértelműen pogány ünnepek elnyomására lett pont úgy és pont oda megalkotva, ahol vannak"

Ha átrágod magad azon, amivel a kérdezo indított, erre elég jol reagált, úgymond elore.

Amit te írsz, az feluletesen nagyon érdekesnek és logikusnak tunik, de nem igaz.

2022. ápr. 24. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 Jégszív ***** válasza:
55%

Elnézést, ha picit rövidebben válaszolok:

- Nemcsak a harcos, vallásellenes antiteisták,

- nem az összes keresztény ünnepre,

- és nem mindegyikre, hogy pogány.

A többi stimmel.


Ja, még annyi:

Az emberi kultúra EGYETEMLEGES! Ezáltal táplálkozik előző korok, más földrajzi helyszínek hagyományaiból, ez nem lehet ok a sértődésre, féltékenységre.

2023. nov. 8. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!