Miért nem akarta engedni Isten, hogy az ember okos és örök életű legyen?





Elolvastam, ezek a részek a teremtéstörténetből származnak. Ezek jelképesen az ember öntudathoz jutását ábrázolják, azt a folyamatot, mikor a fejlődés folyamán az ember látni kezdte az összefüggést tettei és azok következményei közt. Némely cselekedetek következményei jótékonyan hatottak rá, más cselekmények következményei hátrányosak voltak.
Az ember megismerte a jót és a rosszat:
“Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat.”
Az ember még nem érte el a tudatnak azt a minőségét vagy színvonalát melyen a halál elkerülhetővé válik:
“De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!”
Pelgrim köszi:
A tudatra ébredést és megvilágosodást még csak megértem, de az örök élettől eltiltást nem.
Az én Bibliámban a Mózes I./3/22. így van leírva:
".... Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét..."
A hangsúlyt én a "ne"-re teszem, ami emberi értelemmel azt jelenti, hogy ne legyen olyan mint közülük egy, tehát isteni. A többes számot sem értem, mert az meg azt sugallja, hogy több isten létezik (hátha az egyiptomiaknak és görögöknek van igazuk).
A 24.-ben pedig kiűzi az emberpárt az Édenből és még őröket is állított, hogy még véletlenül se egyenek az örök élet fájának gyümölcséből.
Akkor csak azt akarta, hogy az ember ne legyen örök életű. No, de miért ne?





ma 20:04
“Akkor csak azt akarta, hogy az ember ne legyen örök életű. No, de miért ne?”
Nem, Isten nem azt 'akarta', ellenkezőleg, azt 'akarta', hogy az ember igenis örök életű legyen, hogy élete teljes és tökéletes legyen.
Szerintem nem kell a Biblia, főleg az ószövetség könyveinek szedett-vedett szövegét olyan szorosan szó szerint venni, mert akkor igazán zavarba hoz bennünket. Már a teremtés története is valójában két különböző történet, valószínű két különböző forrásból származik. Onnan valószínű az istenek többesszáma is, holott a zsidók egyistenhívők voltak. Úgy a tilalom: ".... Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét..." sem valódi tilalom, hanem az ember képtelensége. Erre a képtelenségre utal az is, hogy 'őröket állított', hogy még véletlenül se egyenek az örök élet fájának gyümölcséből.
Első válaszomban írtam már, hogy Isten nem egy valaki, nem egy személy. Most hozzátenném, hogy annak ellenére, hogy válhat nekünk személyessé mint ahogy némely nagyjainknak személyessé vált, Isten egy Hatalom, Bölcsesség és szeretet kimeríthetetlen forrása bennünk és körülöttünk mindenütt. Egy mindenható vezérlő Alapelv, az eredeti önfejlesztő Ihlet, melynek minden létező dolog vagy élőlény a FEJLEMÉNYE, nem teremtménye. Ez a magyarázata annak, hogy Isten mindenütt jelen van, de a vallásos hívő ember elkülönült tudatával elfogadja ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van de azt hogy őbenne is jelen van, azt már nem. Ezt az Istentől elkülönült tudatot ábrázolja a paradicsomból való kiűzés.
Mivel minden létező dolog Isten fejleménye, nem lehet másképp minthogy Isten jelen van mindenben; ebből az is értetődik, hogy a lények szükségleteikhez és képességeikhez mérten hozzáférhetőségük van ehhez a forráshoz. Az ember képességei révén korlátlan hozzáférhetőséggel rendelkezik, melyet csak érdeklődése határoz meg.
Valóban, az örök élet fája az emberbe van ültetve.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!