Miért van az, hogy Isten végtelenül irgalmas, és szörnyű gaztetteket, gyilkosságokat is megbocsát, de miután meghal az ember, többé nem bocsát meg?

Az emberi életszakaszra vonatkozik a megbocsátás, az üdvösség.

Ez a születéstől a halálig tart.Ott vége van és amilyen életed volt addig, az alapján kerülsz ahová kerülsz.

Azokra is vonatkozik természetesen, akik valamilyen oknál fogva ezekben a dolgokban nem hisznek.Istent ez nem zavarja, ki hisz benne, ki nem - mindazáltal jól teszi az ember, ha a teremtő Isten igazságosságát nem kérdőjelezi meg.

Ahogy már némelyek leírták: halálunkig tart a lehetőség az önálló döntésekre, és a kegyelemre. Ha meghaltunk, nem vagyunk képesek semmire, testünk minden élő része (hardver) megsemmisül, akkor is, ha be van balzsamozva, akkor is, ha mélyhűtőben tartják. Lehetek szép halott, de élet már nincs bennem.

A Biblia nem véletlenül beszél a feltámadásról. A mennyei adatrögzítőben halálom pillanatában lezárult az adatok gyüjtése. Rögzült minden testi-lelki-érzelmi képességem, az is, hogy az utolsó (döntésképes) időszakomban milyen indítékok, inspirációk mozgattak - döntéseimben, tetteimben, szavaimban. Képes voltam-e irgalmat gyakorolni mások felé, vagy önzés, érzéketlenség uralt? Szeretettel, tisztelettel fordultam-e embertársaim felé?

Tehát, mindenkit feltámaszt Isten (újraalkot, a megőrzött információk alapján), pontosan olyan külsőnk-, és belső tulajdonságaink, hajlamaink lesznek, amelyben meghaltunk.

Feltehetjük már most ezeket a kérdéseket, magunknak:

- milyen jellem alakult ki bennem? Rájöttem-e, hogy Krisztus nélkül nem tudok igazán szeretni, elfogadtam-e kegyelmes szeretetét? Lelkesített-e eléggé ez a szenvedélyes szeretet ahhoz, hogy vele akarjak járni minden percemben?

Ha igen, akkor tudnom kell, hogy Krisztus is folytatni szeretné ezt a szeretetkapcsolatot. A feltámadás után örök életet fog ajándékozni nekem (és neked), és ezt a földi életben magam választottam (ez igen jó döntés!).

Ennek ellentéte nem az örök gyötrelem, hanem az élet megvonása, az egyén saját döntése alapján, amellyel elutasította a kegyelmet. Az Utolsó Ítélet meg fog történni, amely során mindenki teljes tisztánlátással szembesül azzal, hogyan vonta meg embertársaitól (és Istentől a szeretetet, a bizalmat, a tiszteletet. Igazságos arányosság fogja jellemezni ezt az ítélethozatalt, amely egyben büntetés is lesz. Látni fogják, mit okozott szeretetlenségük, milyen jó dolgokról mondtak le emiatt, és tudatosodik bennük, hogy a visszavonhatatlan halál örökre eltünteti őket, emlékük is eltörlődik.

Azok is ott fognak állni, akik már földi életükben kegyelmet és örök életet nyertek, de bűneik törölve vannak, ezért ők igen nagy hálát és örömet éreznek át. Az ítélet után ők örökké és aktívan fognak élni (elég nagy az Univerzum, és elég sokan fogjuk élvezni Isten szeretetét. :)

"Az emberi életszakaszra vonatkozik a megbocsátás, az üdvösség.

Ez a születéstől a halálig tart.Ott vége van és amilyen életed volt addig, az alapján kerülsz ahová kerülsz.

Azokra is vonatkozik természetesen, akik valamilyen oknál fogva ezekben a dolgokban nem hisznek.Istent ez nem zavarja, ki hisz benne, ki nem - mindazáltal jól teszi az ember, ha a teremtő Isten igazságosságát nem kérdőjelezi meg."

Szerintem ez így nem teljesen igaz. Nem a tetteink alapján ítél meg minket. Csak is Jézus által mehetünk Ő hozzá, tehát szerintem ez alapján az fog számítani, h hittünk-e az Ő fiának. Ha pedig hittünk, az a tetteinken is kifog mutatkozni még az életünkben.

Lehetünk mi bármilyen jó emberek, ha nem Jézust követtük, ha nem tértünk meg hozzá, Isten nem nézni, egy kicsit se.

Keményebben fogalmazva, ha tetszik, ha nem ez sokaknak: Jézus nem potyára szenvedett kínhalált, h utána a tetteink Nélküle bármit is számítsanak.

Innét kezdve pedig vhol a kérdező kérdése is lényegtelen, mert nem igazán számít...a halálunkig tudjuk befogadni Jézust, utána már nem...pokolban nincs az Úr szelleme, h ott akarjunk így tenni.

9-es voltam: viszont akár még a halálunk pillanatában is kegyelmet kaphatunk az Úrtól arra, h befogadhassuk Jézust.

Mert ugye, Pál apostol írta is, hogy a hitünk nem magunktól van, hanem Tőle adatik meg.