Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerinted rosszul gondolja a...

Szerinted rosszul gondolja a nagybátyám?

Figyelt kérdés
Nagybátyám gyülekezetbe jár, és mondta nekem hogy nem elég hogy hiszek Istenben, meg megvagyok keresztelve mint katolikus és közben a saját utam járom. Mert ezzel függetlenítem magam Istentől aminek kárhozat a vége. A földi életünk után pokolba való jutás,. Mondtam neki hogy keresztapam, első aldoztam, megkereszteltek , hiszek Istenben Jézusban, nem teszek másnak rosszat, nem bántok mást, segítek és kedves vagyok de a magán életembe hadd éljem ahogy akarjam. És akkor jött azzal hogy ez nem elég az ördög így csapja be az embereket hogy elég jó embernek lenni és éld a saját életed így vág el az ördög Istentől hogy ne üdvözöljünk, hanem így megtart a kárhozat útján azt szeretné ha megtérnék nem szeretné hogy pokolra jussak. Gyerekeinek is ezt mondta meg hogy menjenek abba a gyülibe. Azonban én katolikus szeretnék maradni, jó lelkű ember , segítőkész de a magán életem élni akarom a saját terveim szerint igyekszem ott is erkölcsös lenni de élvezem az életem próbálok olyan ember lenni aki normális, intelligens , istenfélő de én nem agyalok ezen hogy hova jutok meg stb . Majd Isten eldonti ezért igyekszem jó lelkűként élni.
2022. márc. 6. 13:58
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
66%
Ezért veszélyesek a szekták. Mégcsak véletlenül se menj oda!
2022. márc. 6. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim válasza:
24%

Ha végig gondolod a dolgot:


A fiatalok általában nem járnak templomba, nem szeretnek. Ahogy öregszik az ember, egyre inkább. Beülsz egy templomba, öregeket látsz mindenhol, meaculpáznak, Isten könyörületét és üdvözülést kérnek. Vajon miért?


Ha bűntelen vagy, nyilván üdvözülsz. A fiatalok többségükben szeplőtlenek, komoly bűnöktől mentesek, "engedjétek hozzám a gyermekeket, ők bűntelenek."

Ahogy az emberi gonoszság kiül a lélekre, utána átmegy, átterjed a testre is. Ha a lélek nincs egyensúlyban, a test is mérgeződik. A boldogtalan ember előbb-utóbb megbetegszik, ld. gyomorideg, szívszúrás, álmatlanság stb.


Ez azt üzeni, hogy úgy kell élned az életed, hogy az egyensúlyban maradjon a lelkeddel, harmóniában. És akkor a tested is hosszú életű lesz.


Rengeted "ájtatos" jehovát látok, a legkicsinyesebb gazemberséggel a mindennapi életükben (sőr, sajnos CSAK! ilyennel találkoztam). Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy ez a kényszeres "valláskodás" egyfajta meaculpa a gazemberes életvitelük kompenzálására, könyörgés Istennek azért, ahogy élnek és feloldozást kérnek érte..


Egy nyílt szívű, egyenes embernek erre nincs szüksége...

2022. márc. 6. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
Most nem igazán értem, hogy mire akart a nagybátyád kilyukadni. Akkor szerinte csak az apácazárdában élő apácák fognak üdvözülni egyedül?
2022. márc. 6. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
#2, nagyon is tudom, hogy miről beszélsz. Egy ilyen "szentfazék" rúgatott ki a korábbi munkahelyemről, mert azt mondtam neki, hogy munkaidőben nem tudok a hobbijában segíteni (ami szintén az ő munkaidejében volt)...
2022. márc. 6. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Én mély meggyőződéssel közölném vele, hogy a mennybe kizárólag a katolikusok kerülnek, és sopánkodnék egy kört, hogy az ördög milyen furmányosan téveszti meg a gyülekezetbe járó embereket... >:)
2022. márc. 6. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

"Nagybátyám gyülekezetbe jár ... Azonban én katolikus szeretnék maradni"

Akkor maradj is az, ne az ő gyülekezetébe járj, hanem úgy élj, ahogy a katolikus tanítás mondja.


"nem elég hogy hiszek Istenben, meg megvagyok keresztelve mint katolikus és közben a saját utam járom"

Nézz utána, hogy mi a katolikus tanítás ezzel kapcsolatban!


"a magán életembe hadd éljem ahogy akarjam. És akkor jött azzal hogy ez nem elég az ördög így csapja be az embereket hogy elég jó embernek lenni és éld a saját életed így vág el az ördög Istentől hogy ne üdvözöljünk, hanem így megtart a kárhozat útján"

Van ebben igazság, ha tényleg katolikus módon akarsz élni... A tíz parancsolat a magánéletre is ad útmutatást, nem csak arra, hogy kifelé milyennek illene tűnnie egy katolikusnak...

2022. márc. 6. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
94%
Volt már....
2022. márc. 6. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Szegényt bekebelezte egy szekta, próbálj neki segíteni, hogy ott tudja hagyni. Mond neki, hogy az üdvössége forog kockán, értse ezt meg.
2022. márc. 6. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Egyébként igaza van nagybátyádnak és ez a megtérés. Én is ugyanúgy gondolkodtam mint te,magam útját jártam bár néha elmentem templomba és hittem Istenben. De ez nem elég az üdvösséghez. Isten szeret minket,és Ő jobban tudja mi a jó nekedünk. Nem akarja hogy a pokolra menjünk a bűneink miatt. Ezért hív hogy éljünk Neki. És ne Tőle függetlenül.
2022. márc. 6. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
#9 Amen
2022. márc. 6. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!