Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Sok helyen hallottam már...

Sok helyen hallottam már különféle elméleteket, hogy miért vagyunk vallásosak, antropológiai, idegtudományi érvek, agyféltekék stb. De a legkézenfekvőbbre most döbbentem rá , és erről soha sehol nem olvastam. Miért nem elterjedt ez az érv?

Figyelt kérdés
Egyszerűen arról van szó, hogy 3-5 éves korban a gyerekeknél előjön egy halálfélelem, a halál gondolatára való tudatos ráébredés. Hogy miért pont ekkor nem tudom, de a pszichológia szerint valóban így van, és ez volt az én tapasztalatom is a gyerekeimnél. Az egyik gyerekem egész nap sírt, hogy ő meg fog halni, és semmivel nem lehetett vígasztalni, ezt rendkívül szomorú volt látni és ekkor jöttem rá nem vallásos lévén, hogy ezen a ponton én is elgondolkodtam, hogy talán kéne a vallásokról mesélni, és hogy talán lehet élet a halál után is, ami megnyugtatná. És az a gyanúm, hogy ez a vígasztalás az, ami teljesen automatikusan a vallásokat létrehozta, aztán ez szokássá vált és egyszerűen beépült a kultúrába, de semmi más gyökere nincsen valójában, mint a gyerekek vígasztalása, csak annyira szervesült, hogy felnőttek is éppúgy vígasztalásra vágynak, és megmarad a felnőtt kultúrában is. Míg a Mikulásról kiderül, hogy nincs, az isten nem cáfolható, így megmarad a hit, a lehetőség felnőtteknél is.

2022. febr. 15. 12:31
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
62%

29

igenis, Tiszteletes úr / asszony :-D

2022. febr. 15. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 anonim ***** válasza:
74%

28: Miért lenne történelemtanár? Mert ide tud másolni pár vérengzést egy google keresés után? :D


Köszönőviszonyban sincsen a valósággal ahogy a francia forradalom eseményeit ábrázolja a vallások tekintetében. Az emberek őrjöngtek, táncoltak hogy végre "megszabadultak a vallástól", kérdés hogy tényleg ilyen egyszerű és idilli volt minden, vagy sem? Amúgy ennek kapcsán sajnos ki kell emelnem, hogy a tömeg akkor is tapsolt és tombolt amikor Robespierret vagy más forradalmárokat nyilvánosan kivégeztettek a politikai riválisaik. Egyébként olyan köztársasági kultuszokról, mint Robespierre Legfelső Lény kultusza hallottál már?

Egy olyan országról beszélünk, ahol forradalom ide vagy oda a 18. században a lakosság jelentős része vallásos volt. Ettől függetlenül persze a katolikusok közül sokan nem értettek egyet az egyház és a papság szerepével, pontosabban azzal ahogy betölti azt. Ezt a francia forradalom vezéralakjai is felismerték, ezért minden vallás- és egyházellenes fellépésük ellenére is sem látták reálisan hogy egy-kettőre eltörlik a vallásokat. Kidolgozták a papság polgári alkotmányát, alapvetően az volt a cél hogy egy szekuláris államot hozzanak létre amiben az egyház is az állam által szabott kereteken belül működhet, még ha nem is kívánatos. Erre az alkotmányra, ami egyébként katolikus szempontból nehezen emészthető tételeket is tartalmazott a papságnak fel kellett esküdni, számos helyen aztán maguk a hívek, a helyi lakosság nem ismerte el azt aki esküt tett, és nem igazán tudott a forradalmi állam mit kezdeni azzal hogy az emberek számos régióban az esküt megatagadó papok szolgáltatásait veszik igénybe, még akkor sem ha a radikálisok sokukat kivégeztették, megkínozták, nyilvánosan megalázták. A forradalom minden vívmánya ellenére, például vallás tekintetében is olyan radikális, végső soron populáris támogatottsággal nem rendelkező felülről a tömegekre erőszakolt intézkedéseket is meg akart valósítani, amiket csak terrorral lehetett kikényszeríteni. Ezrével börtönözték be, végezték ki, kínozták meg akik más eszméket képviseltek, vagy forradalmárok voltak csak más elképzeléseik voltak a célokról. Pont az volt a forradalom egyik gyengéje, hogy a radikalizmusa végett a lakosság egy jelentős részét nem volt képes maga mellé állítani, éppenséggel az ellenállásukat váltotta ki.

Napóleon egy jóval bölcsebb politikát folytatott, valláspolitika terén is, kiváló vezetőként ebből a kibékített társadalomból mint látjuk elég nagy erőket volt képes felszabadítani. Szerintem ez volt a forradalom gyümölcse, nem a véres tombolás a városok utcáin.


Bocsánat az offért, csak ha egyik válaszoló úgy döntött valamiért történeti érvekkel kezd el süketelni, akkor megpróbálhatna nem hülyeségeket írni. Vagy kevésbé látványosan elfogultan tenni.


Szerintem a 10-es írta le a legjobban a vallásosság alapját, amellett a szorongást, halálfélelmet csökkentő, megküzdést elősegítő hatása is van.

2022. febr. 16. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 anonim ***** válasza:
31%

Nem a Google-ből másoltam, hanem fejből írtam amit írtam, mivel ismerem a keresztény egyháztörténelmet, ellentétben a hibbant felhasználóval.


A hülyeségét, miszerint a kereszténység soha nem árott a világnak, egyértelműen cáfoltam, hiszen rámutattam, kereszténység sok rosszat tett, erőszakos vallás volt. Gyilkolta az embereket, gátolta a szólásszabadságot, babonában tartotta őket (kiátkozás, búcsúcédulák, Canossa-járás, stb. amik értelmetlen zagyvaságok, vallásos maszlagok).


Nevetséges, hogy a kereszténység megjavítói is aljas emberek voltak. Arról már írtam, hogy mit műveltek a zarándokatyák Amerikában, de ide kívánkozik még Szervét Mihály esete is, akivel szemben szintén erőszakosan jártak el. Mondjuk a keleti kereszténységet nem ismerem, tehát a kritikám a nyugati kereszténységre a katolikus és protestáns egyházakra vonatkozik.


Franciaországban ért véget ez a hülyeség, amikor a francia nép lerázta magáról a vallást, majd feltehetően ezen felbuzdulva más népek is eldobták a kereszténységet. A kereszténységet ma már csak a politika tartja életben, amivel vissza érkeztünk a kezdetekhez:


A kereszténység politika nélkül életképtelen, teljes mértékben függ tőle. Annak idején a kereszténységet, ezt a zsidó szektát, a rómaiak ültetették be a hatalomba. Ez a szekta önerőből képtelen létezni, kell neki a politikai hatalom.


Ebből is látszik, hogy a kereszténység hazugság, nincs mögötte semmilyen isten. Ellenben mindig ott volt mellette a politika: A Római Birodalom, a Frank Birodalom, stb. Ma is ott van mögötte a hatalom, mert ez a zsidó szekta képtelen meglenni anélkül.

2022. febr. 16. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/40 anonim ***** válasza:
59%
Ja amúgy nem vagyok történelemtanár, de ismerem ennek a szektának a történetét.
2022. febr. 16. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
59%

"Köszönőviszonyban sincsen a valósággal ahogy a francia forradalom eseményeit ábrázolja a vallások tekintetében."


Most elővettem az említett történelmi dokumentumot, itt van előttem. Hát nekem nem úgy tűnik, hogy köszönőviszonyban sem lenne a valósággal, amit állítok. Előttem van az 1793. évi őszi esemény, hogy mi történt Párizsban. Még az is ide van írva, hogy 1793 november 20-án érte el a csúcspontját a szentségtelen őrjöngés. Más forrás, Joseph Galloway nyomán azt mondja, hogy a Bibliát a szamár farkára kötötték. Egyértelmű, hogy a francia nép megutálta ezt a vallást. Onnan terjedt el a modern ateizmus, szerte Európában.


Franciaország volt az, aki bevitt egy bal horgot a kereszténységnek!

2022. febr. 16. 03:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
65%

33


"Franciaországban ért véget ez a hülyeség [...] A kereszténységet ma már csak a politika tartja életben, amivel vissza érkeztünk a kezdetekhez:


A kereszténység politika nélkül életképtelen, teljes mértékben függ tőle.[...]. Ez a szekta önerőből képtelen létezni, kell neki a politikai hatalom."


Es a jelenkor iratait nem tudnad atnezni?

A keresztenyek szama vilagszerte novekszik, egy jo reszt "politikailag" nem kereszteny orszagokban, ott is, ahol uldozik oket.

Mindegy, hanyszor irod le, hogy "szekta, szekta, szekta", sajat magadat egeted azzal, ha ennyire nem tudsz higgadt maradni. Valami nagyon be van csipodve nalad.

2022. febr. 16. 04:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 anonim ***** válasza:
73%

Szegényebb országokban nem csodálom, hogy növekszik.


Azért mondom, hogy szekta, mert eredetileg az volt. A zsidó vallásból szakadt ki, sajátosan értelmezik az Ószövetséget is. Azért tudjuk már pontosan mi ez. Bár azt magam is elismerem, hogy a kereszténység egy része már igazi egyházzá nőtte ki magát, de ott van a szektás múltja.


Meg egyébként is vannak benne igazi szekták. Pl. a hitgyüli szekta, a jehova tanúi szekta. Az adventizmust inkább szektás jellegűnek mondanám.


Még annyit hozzátennék a témához a korrektség kedvéért, hogy a francia forradalom egy érdekes időszak volt, és van róla némi ismeretem, de olyan mélyen nem merültem el a témában, így a tévedés lehetőségét fenntartom magamnak.

2022. febr. 16. 05:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/40 anonim ***** válasza:
95%

33: Hát akkor próbáld megg google segítségével, hátha úgy jobban megy. Biztos vagyok benne hogy úgy hiszed nagyon tisztában vagy a vallástörténettel, de amit írsz annak még csak nagy vonalakban sem vagy képben egyáltalán történelemmel. Annak ellenére, hogy az egekbe magasztaltad az érettségit és a közoktatás történelemanyagát, láthatóan nem vagy tisztában azzal, hogy a kereszténység Rómában még az államvallássá nyilvánítás előtt elterjedt szerte a birodalomban és azon kívül is. Ez anno benne volt még a Száray-féle tankönyvekben is, nem tudom azóta miből tanulnak a diákok. Egy vallás államvallássá tétele persze politikai lépés, de a legtöbb vallás sorsa fejlett államalakulatokban erősen ilyen és hasonló politikai lépéseken is múlt.


A forradalom kapcsán nem az a vita tárgya, hogy történtek-e vallásellenes, egyházellenes megmozdulások, hanem hogy ez értékelhető-e úgy hogy egyszerre csak “a francia nép lerázta magáról a vallást”? Egyáltalán nem, nagyjából azt is leírtam miért, az ilyen események a kortárs franciák jelentős részének a szemében is botránynak számítottak, még a forradalmárok közt is, Robespierre sem értett egyet ezekkel a megnyilvánulásokkal pl. A katolicizmus pedig a Bourbon-restaurációt követően még jó fél évszázadig államvallás volt Franciaországban. Az ateizmus elterjedése ott is és máshol is jóval bonyolultabb társadalmi változások eredménye annál, minthogy pikk-pakk eldobták a franciák és mások követték a példájukat. Ez egy nagyon bugyuta elképzelés. Itt Magyarországon és Kelet-Európában az ateizmus tömeges megjelenése inkább a szocialista diktatúrák időszakához köthető.


A kereszténység szerepét én most nem akarom értékelni, mert az elég árnyalt dolog, és több ismeretet igényel mint amivel rendelkezünk. A vallás hegemón helyzete a gondolkodás alakításában egészen biztosan számos hátránnyal járt, különösen amikor a társadalmi fejlődés már kezdte túlhaladni ezeket a kereteket. Másrészt “gyilkolta az embereket, gátolta a szólásszabadságot, életben tartotta a babonákat”. Bizonyára, így van de a kereszténység előtt ez másképp volt? Előtte létezett szólásszabadság, nem voltak babonák? Ahol nem volt kereszténység ott szólásszabadság volt? A szocialista diktatúrák vallásellenesek voltak, aztán mégsem volt szólásszabadság.


A kereszténységet pedig manapság max. az nevezi szektának akinek provokatív szándékai vannak, mivel a fogalomnak negatív áthallása van annak ellenére hogy nem feltétlen jelenti azt amire köznapi értelemben gondolunk. De ezzel te sem vagy tisztában mert a “szektás múlttal” valami negatív dolgot akarsz sugallni. Szakirodalmi értelemben ez egy önálló vallás, nem szekta, ezen belül lehetnek szektái. Esetleg korai keresztény szektákról szoktak beszélni.


A tévedés lehetőségét pedig nem írásban kikötni kell, az anélkül is fennáll, én is tévedhetek, bárki tévedhet. Inkább felismerni/belátni kell. Nyilván ha van egy hitszerű meggyőződésed, mondhatni vallásod és a történelmi tények csak ezt hivatottak kiszolgálni, akkor nehéz.

2022. febr. 16. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:
44%

37


"Szegényebb országokban nem csodálom, hogy növekszik."

Ezek szerint revidialod azt a nezetedet, hogy csak a politika tartja eletben.

En egyebkent nem csak szegenyebb orszagokra gondoltam, hanem pl. Japanra.


A "szekta" szot ma mar szinte nem hasznaljuk az eredeti jelenteseben, nagyreszt pejorativ tartalma van. Te is ugy hasznalod:

"Ma is ott van mögötte a hatalom, mert ez a zsidó szekta képtelen meglenni anélkül."

2022. febr. 17. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:
89%

38

"Itt Magyarországon és Kelet-Európában az ateizmus tömeges megjelenése inkább a szocialista diktatúrák időszakához köthető."


Igy van. Es ahogy a szocialista diktatura megszunt, az emberek (eloszor elsosorban az ertelmiseg), nagy tomegben fordult a kereszteny vallas megismerese, majd gyakorlasa felé.

Manapsag Magyarorszagon, ahogy a tobbi europai orszagban is, az istenhitet es vallasgyakorlast nem az ateizmus valtja fel, hanem a "maga modjan valamiben hivo", "maga modjan spiritualis" beallitottsag. Az emberek kevernek maguknak egy koktelt mas vallasokbol es az ezoteriabol, energiagyogyitas, zen meditacio, asztrologushoz jaras, aura, es abban hisznek. Vagy csak abban, hogy "valami van". Igazabol nagyon nehez merni, de ahol igen, ott a valoban ateistak aranya a legfejlettebb orszagokban sem eri el a 20%-ot.

2022. febr. 17. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!