Sok helyen hallottam már különféle elméleteket, hogy miért vagyunk vallásosak, antropológiai, idegtudományi érvek, agyféltekék stb. De a legkézenfekvőbbre most döbbentem rá , és erről soha sehol nem olvastam. Miért nem elterjedt ez az érv?
"Ha belegondolsz, attól, mert a gyermek most ébredt a haláltudatra, ebből nem következik egyenesen, hogy nincs Isten és nem igaz a Biblia. Ez nem perdöntő érv
Én pont leszarom a halált, nem emiatt fordultam Jézushoz, hanem mert gyűlöltem a bennem lévő bűnt. És a legtöbb hívő nem a halálfélelem miatt fordul Jézushoz"
Én arról beszéltem, hogy a vallás miért alakult ki, nem azt, hogy te vagy más felnőtt ember miért vallásos jelenleg.
"Én ezt a kérdést viszont lesarkítanám a kereszténységre. Miért népszerű ma az a vallás?"
Köszönöm a hosszú kifejtésed, érdekes, de én a vallás kialakulásáról beszéltem.
"Az, hogy a halál után valamiféle reményteli új lét várja az embert, viszonylag újkeletű (mindössze kétezer éves) elképzelés."
Szerintem az Egyiptomiaknál is volt és ők is már vették korábbról, és természeti népeknél is gyakori, hogy visszaszáll a lelkük legalább a természetbe, vagy hasonló.
"Abszolut nem vagy a témában és amikor az ateista világnézet es csődöt mond és zavarba hozlak akkor megy a “ Teljesen mindegy, 15-ös, mert nincs igazad."
Nem arról van szó, hogy zavarba hozol, hanem arról van szó, hogy hülyének nézlek, és feleslegesnek tartom neked részletekbe menően magyarázni.
A történettudomány fényében felteszel egy ilyen ostoba kérdést:
"Ártott neked valamit a kereszténység? Vagy a világnak? Mert eddig a világgal csak jót tett!"
IGEN. ÁRTOTT. Nekem is, meg a világnak is.
Mondok néhány példát, aztán ignorállak a francba.
1. Említhetem például a "véres húsvétot", ami ha jól emlékszem, 1655-ben volt, és egész Európát megrengette az, amit műveltek. Aki nem tudja miről van szó: keresztények öltek keresztényeket, pontosabban a valdenseket mészárolták le a katolikusok.
2. Vagy említhetem az 1572-es Szent Bertalan éji vérfürdőt, amit szintén a keresztények csináltak. Nézz csak utána, pontosan mi volt az. A király, aki engedélyt adott erre az ocsmányságra, ideigösszeomlást kapott.
3. De említhetném a "zarándokatyák" vallási türelmetlenségét is. Akik elvileg mint üldözött keresztények mentek ki Amerikába, az 1600-as években, aztán vallási türelmetlenséget gyakoroltak az új helyen. Elzavarták Roger Williams-et, aki a vallászabadság mellett állt ki (az indiánok segítettek ennek az értelmes keresztény embernek, a hitestvéri helyett).
Remélem forgolódnak az agytekervényeid, és megérted, hogy a Francia Forradalom idején miért utalták meg a kereszténységet, és őrjöngtek az emberek Párizs utcáin, hogy megszabadultak ettől a vallástól.
Történelmi dokumentumokat említettem, de javítom magam. Egyben - nem számítva azt, ahol idézik, - a saját szemeddel is elolvashatod.
Ha jól emlékszem, ez Hahner Péter: "A Nagy Francia Forradalom dokumentumai" című könyv.
4. A kereszténységben ma is vannak visszaélések. De ebbe már nem megyek bele.
Szóval IGEN. Ártott a kereszténység. Nekem is, meg a világnak is!
Nagyon sok ember a halál miatt fordul a vallás felé.
Igenis az ember tudata érzi, hogy itt valami nem stimmel. Miért kell meghalni, stb, és az értelmesebbeket nyomasztja ez a kérdés. 60-70 éves korban meg már készülnek sokan a halálra. Mint pl apám aki 70 elmúlt és megvette a sirját a kis nyugdijjából.
Az is nagy igazság amit a 4 pipás agnosztikus irt. Nem értem miért kell lehurrogni. Az igéretek óriási vigasztalásai Istennek ebben az életben. A remény pajzsai. Nagyon fontosak ahhoz, hogy pályán tartsák a hivőt. Az ószövetség nem beszél annyit a túlvilágról, de lehet a túlvilág sem statikus, és ott is történtek változások a kinyilatkoztatás folyamata közben.
Azért irnak sokan a személyes motivumaikról mert arról sokkal könnyebb mint a vallás eredetéről. Egyet ne felejtsünk. Ha létezik Isten, akkor ő biztos szeretne üzenni valahogy az emberiségnek. Sok hamis bankó között kell lennie valódinak is. Igenis a Biblia emberei, Ábrahám, Mózes, Sámuel, Illés, Ézsaiás, Péter apostol, Pál apostol, és az összes apostol szent emberek voltak. Olyan emberek akikre fel lehet nézni. Jézus pedig a legnagyobb hatású személy az emberiség történelmében. Tömegek hallgatták a beszédeit, és tömegek szerették volna csak látni is amikor köztünk járt. Ne a vallások alapján itéljünk, főleg ne a kereszténység hibái alapján. Jézust is vallásos emberek itélték halálra és egy tanitványa árulta el. Az emberi tökéletlenségről engedem magam meggyőzni, vagy azért vagyok vallásos mert Krisztusban gyönyörködöm és az ő tetszését keresem? Nem látok más vallást ahol ennyi csoda kisérte volna Isten küldötteit, ahol ilyen tiszta bölcsesség szólalt volna meg: hiteles embereken keresztül. 10 tanitványt és Pál apostolt is kivégezték azért amit képviseltek, de a kereszténység annál inkább elterjedt. Különböző ágakra szakadt, kicsit túlterjeszkedett, kegyetlenkedett, de pont a mai időkre nem jellemző az ami régen volt. A kereszténység újra defenziv mint a kezdeteinél, és ez a helyes út.
A vallás eredete hivő szemszögből pofon egyszerű: Isten teremtette az embert. A bűnbeesésig személyesen is kapcsolatban állt az ember Istennel, viszont a bűnbeesés után szükség volt a "vallásra": keresni Istent és élményszerűen találkozni vele. Képzeld, ha nem lenne élményem, folyamatos tapasztalatom Istenről, már rég otthagytam volna a csudába az egészet. :d De Istennek hála, ő tudja milyenek vagyunk. Gondoskodott a Szentlélek ajándékáról.
Kérdezo, rengeteg elmélet van arra kulonféle tudományteruleteken, hogy miért hisznek az emberek Istenben vagy istenekben, de bizonyítani egyiket sem tudták eddig. Ez is kozéjuk tartozik, amit most felvetsz.
Felteheto, hogy nem is mindenkinél ugyanaz az ok, vagy tobb dolognak a kombinációiról is lehet szó. Az biztos, hogy nem mindenki ugyanúgy és ugyanazért hisz.
Ugyan a 12-es azt állítja, o elégge ismeri a keresztényseget ahhoz, hogy tudja, miben hisznek, a gondviselo apuci meg "A hívő lebecsüli a földi életet. Az ő foga az üdvösségre fáj." , de rosszul tudja. Ahány hivo, annyiféleképpen hisz, annyiféleképpen értelmezi a vallás tanításait, és ez élete során is változhat.
Egyébként kulonbség van a hit es a vallás kozott. Vannak átfedések, nyilván, de két kulon kategória.
Ezt a 19-es stb. torténelmi példákkal érvelonek is mondom: ne keverd az istenhitet az egyházat hatalmi célokra felhasználó emberrel. Az egyhaz egy emberek által létrehozott és fenntartott intézmény, és mint ilyenek, korruptak, pénzéhesek, hatalomra tornek. Rengeteg vér szárad az egyházak kezén, de ha pl. egy uralkodó felhasználja a vallast a hatalmi pozíciójának kiépítésere, az nem kozvetlenul az istenhit felelossége. A politikusok is akkor támaszkodnak az egyházakra, amikor az érdekeik úgy diktálják.
5 Titus Pulloval nem értek egyet, hogy az ember csak vallásosként lehet erkolcsos, vagy hogy ha egy társadalom nem vallásos értekek alapján szervezodik, akkor pusztulasra van ítélve.
A társadalompszichológiai modellek szerint minél szekulárisabb egy társadalom, annál fejlettebb - ez nem azt jelenti, hogy minél kevesebben hisznek Istenben, annál fejlettebb. Hanem hogy maga a vallásosság és az egyhaz nem játszik szerepet a társadalom irányításában, nem hatarozza meg kozpontilag az értekeket - az egyes ember szuverén hatáskorében van, milyen a világnézete és milyen értékek mentén hozza meg a mindennapi dontéseit.
Kerdezo, azt a fajta egzisztenciális szorongást, ami a gyerekeidnél fellépett, idovel kinovik. Nemcsak a vallással lehet a gyerekeket megvigasztalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!