Miért szeret engem Isten jobban, mint másokat? Miért szeret egy ilyen aljas, alávaló embert, aki már számtalan alkalommal elutasította és miért nem nyit azok felé, akik minden erejükkel azon vannak, hogy elnyerjék az Ő kegyelmét?

7-es

"Nem gondolkoztál el egyszer sem azon, hogy Isten esetleg nem létezik?"

Nem egyszer, többször is. Sőt volt olyan időszak, hogy már már majdnem, hogy ateistának vallottam magam. De aztán Istennek csak sikerült meggyőznie engem.

A vallásos neveltetésre sosem alapoztam. Mindig úgy álltam hozzá, hogy ha hiszek akkor azt kizárólag saját döntésből tegyem. Persze gyerekként még nem lehetett nemet mondani, hogy nem megyek templomba, hittanra stb. De már már közel 20 évesen azért van beleszólásom a dolgokba és dönthetek afelől, hogy valóban szeretném gyakorolni a hitemet vagy sem. És ha hiszed, ha nem magam döntöttem Isten mellett. Saját meggyőződés alapján.

Senki nem kért meg rá, hogy higyjek. Ha próbáltak is meggyőzni valaha, csuklóból elutasítottam. Saját tapasztalataim, illetve meggyőződéseim vezettek el oda, hogy elkezdjek valóban hinni Istenben.

Én is hasonlóan viszonyultam egyébként a dolgokhoz, mint ahogy te is teszed.

Azt hittem az emberek csak azért hisznek, mert olyan neveltetést kaptak a szüleiktől. Esetleg egyesek azért, mert hiszékenyek és megfélemlítették őket azzal, hogy ha nem hisznek akkor elkárhoznak, pokolra jutnak stb stb.

Na de ahogy mondtam engem sem a neveltetés, amit kaptam nem érdekelt ilyen szempontból, sem a félelemkeltés, amiben sajnos néha néha jómagam is részesültem. Úgy gondoltam, hogy saját magam kell meggyőződjek arról, hogy van e Isten. És hát sikerült. Persze valaki erre azt mondja, hogy ezek csak egyszerű érzelmek. Mégis, ha Isten útját járom teljes béke és szeretet tölti el a szívemet. Amikor pedig néha letérek az útról egyből a feje tetejére állnak a dolgok. Persze lehet azt mondani, hogy egy élhetetlen kis szar vagyok. De nekem ez ad erőt. Egyszerűen képtelen vagyok Isten nélkül boldogulni.

Egyébként visszatérve a vallásos neveltetésre. Ha ebből indulunk ki, akkor nyilván lehet kételkedni a dolgokban.

De mivan azokkal az emberekkel, akik mondjuk sokáig nem hittek, de egyszer, valamilyen esemény hatására mégis Isten mellett döntöttek.

Hogy van az, hogy egy csontateistából később mélyen hívő ember lesz?

Nem kell elhinni, amit írok. Én sem hittem senkinek az égvilágon. Csak azért fontold meg. Én is magammal vívtam meg ezt a belső harcot. Nekem a lelkiismeretem mindig azt súgta, hogy jobb lenne felhagyni a bűnökkel és végre Isten szolgálatába állni. De a büszkeségem sokáig nem hagyta, hogy ezt elfogadjam, mert fontosabbnak tartottam azt hogy sikeres, gazdag, elismert ember legyek és azt hogy a világ szemében nagy ember lehessek.

De aztán egyszer mégis csak megtörtem, és beláttam, hogy amit csinálok az nekem egyáltalán nem használ. Jobb az Úrra bízni a dolgokat és majd Ő alakítja úgy az életemet hogy nekem jó legyen.

11-es

Szép lehetne. Csak mi emberek teszünk azért, hogy még véletlenül se legyen az.

16-os

Huha, köszi szépen a hosszú választ.

Sajnálom, hogy félreértettél,én nem gondolom azt, hogy egy hívő ember nem lehet világi értelemben sikeres ember. Természetesen lehetnek ők is sikeresek, sőt. Én csak azt mondom, hogy Istent kell helyezni az első helyre. Mert tapasztalataim alapján, ha nélküle próbálok meg boldogulni, az sajnos nem igazán válik hasznomra.

Illetve fontos, hogy az ember ne ragaszkodjon túlságosan az anyagi javakhoz, vagy ha már adatott neki, akkor legyen hálás azért amitt kapott.

Nyilvánvalóan nem kell koldusnak lennie az embernek, elajándékozni minden vagyonát és egy híd alatt laknia csak, hogy kedves legyen Isten előtt.

Én csupán azt mondom, hogy van fontossági sorrend.

Nyilván nem lehet kívülről látni, hogy egy ember hogyan is áll Istennel, mennyire szoros a kapcsolata az Úrral.

Viszont azért vannak árulkodó jelek. Pl.abból, hogy milyen életet él az illető, lehet következtetni rá, hogy mennyire erős a hite.

Szokták mondani, hogy az a legjobb evangelizáció, amikor az ember a saját életével mutat példát.

A dolgok jelentős részében egyetértünk azt hiszem. Legalábbis szerintem így van, még akkor is ha kicsit úgy tűnik, mintha elbeszélnénk egymás mellett.

Igazából számomra teljesen elfogadható mindaz, amit írsz és egyet is értek vele, főként az írás második felével.

Valóban egy őszinte kérdésről, illetve vélemény kifejtésről volt szó, ahogy azt te is írtad.

Megfogalmazódtak bennem ezek a dolgok és szerettem volna választ találni rájuk.

Köszi szépen mégegyszer, hogy megosztottad velem a gondolataidat.

18-as

Ezt a történetet pont ismertem. De köszi szépen a választ.

Valóban magam is borzasztóan hálás vagyok az Úrnak, hogy megbocsájtotta azt a sok gonoszságot, amit ellene vétkeztem. Habár ez tetteimben sajnos sokszor nem mutatkozik meg, de igyekszem, ahogy tőlem telik.

Habár nem vagyok büszke a bűneimre és megvetem azokat, nem cserélnék egy olyan emberrel, aki egész életében kerülte a bűnöket és kiskorától fogva azon volt, hogy Isten útjait járja. Mert így hogy ennyi bűnöm megbocsáttatott sokkal jobban érzem azt, hogy Isten szeret engem. És én is jobban szerethetem Őt.

És ez nem azt jelenti, hogy lenézem az olyat, akinek sosem volt szüksége igazán megtérésre, mert egész életében az Urat szolgálta. De akkor sem cserélnék senkivel.

Ez abszolút nem azt jelenti, hogy én úgy gondolom érdemes minél több bűnt elkövetni, mert annál nagyobb lesz a kegyelem. Felnézek azokra, akik sosem hódoltak a bűneiknek, hanem egész életüket a kezdetektől fogva Isten szolgálatára tették fel. De továbbra is azt mondom, hogy nem cserélnék az égvilágon senkivel.