Hogyan kezeljem, hogy az (ex)batátom mélyen vallásos lett?

Én ateista vagyok, ő már a kapcsolatunk elején elmondta, hogy hisz istenben, de ez eddig nagyjából annyit jelentett, hogy néha Bibliát olvas.

Pár hete elkezdett a családjával valamilyen hitgyülekezetbe járni (nem templomba), és igaz, nehezen viseltem, hogy tőlem is vesz el időt, amit inkább erre fordít, de igyekeztem elfogadni.

Beszélgetést kezdeményeztem, hogy eloszlassuk az ellenérzéseimet, hogy megértsem, mit jelent ez neki, miért fontos, és, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem kell féltenem a kapcsolatunkat.

Eleinte egész jól haladt a beszélgetés, majdnem teljesen megnyugodtam, de aztán arról beszélt, hogy szeretne megszabadulni a "földi dolgoktól" meg a "bűneitől". Rákérdeztem, mi a helyzet a szex terén, és elmondta, hogy azt is be akarja fejezni, és csak egy "magasabb rendű elköteleződésben" csinálná (ha jól értem, házasság után). Eddig nagyon jó volt a nemi életünk, és az én testi-lelki kiegyensúlyozottságomhoz is fontosnak érzem, ezért szakítottunk.

A gond az, hogy nagyon szeretem, és nem akarom elengedni. Azóta is beszélünk, néha teljesen úgy, ahogy korábban, de beszélgettünk már a hitéről is, és nagyon elmélyült benne. Azt gondolja, az ő feladata az urat szolgálni, meg az igét hirdetni, megszabadulni a bűneitől, és a túlvilági életre készül. Őszintén, számomra teljesen nevetséges, ha valaki ilyeneket mond, főleg, ha látom, hogy komolyan gondolja, de vele megértő vagyok, meghallgatom, nem kritizálom, esetleg kérdéseket teszek fel, mert nem tudom felfogni, hogy ez nem az az ember, akivel olyan boldog voltam, akit ennyire szeretek, és akivel az életemet terveztem.

Ő nyitott rá, hogy beszélgessünk és időt töltsön velem, de kicsit úgy tűnik, hogy azt hiszi, én is magamévá tudom tenni a világnézetét - ez esélytelen. Nem tudnám és nem is akarom.

Elhívott egy ilyen programra, ami valójábab jól is esik, sőt, ha a szakítás előtt nyit felém ebből az irányból, örültem volna neki, és gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Érdekel, miről van szó egy ilyen találkozáson, de nem azért, hogy részt vegyek benne, pusztán kíváncsi vagyok. Azt mondtam, még visszatérünk rá.

Nehéz helyzet az egész, szeretném őt elfogadni, meg azt, amit nyújtani tud, de biztos, hogy nem tudnék azonosulni vele, és hosszútávon valószínűleg nem lenne ez elég nekem. Szeretném kicsit máshogy látni a helyzetet, de olyan abszurd az egész, és annyira kettős.