Az emberek miért itélik el a sátánizmust?
#49:
A Próféta (peace upon Him), harca védekező háború volt !
Abdullah
Persze :)
Védekezésből foglalt el számos várost és hatalmas területeket :D A tatárok és a hunok is csak ilyen védekező háborút folytattak.
#52: Imádlak titeket :D
A védekező háború nem arról szól, hogy egy várost védünk az idők végezetéig.
Akkor a nácik még mindig ostromolnák Moszkvát nem gondolod ? :D
Abdullah
#54: Az Iszlám szerint a megkövezett sátán az ember nyilvánvaló ellensége.
Abdullah
#53
De, a védekező háború arról szól, hogy védjük az adott országot, vagy várost (bár inkább akkoriban egyfajta városállamok lehettek azok). Az oroszok megtörték a németeket, kiűzték őket az országból, addig védekező háború volt. Amikor bevonultak Németországba, azt már nem védekezésből tették. De legalább ott beszélhetünk felszabadításról. Hiszen Németország számos országot leigázott, amiket a nyugati hatalmak, illetve a szovjetek felszabadítottak.
Mohamed egyszerűen leigázott másokat, elfoglalt sok várost és területet. Ebben már semmi védekezés nem volt. Lényegében sokkal rosszabb volt, mint a szovjetek, akik ideiglenesen megszállták Európa keleti felét. Ugye az se védekezés volt.
#56:
Arra még nem gondoltál, hogy ha érdekel a téma akkor muszlim forrásból is utánanézel a Próféta (béke legyen vele) életének mielőtt ítélkezel ?
Kijelentesz egy csomó mindent ami nem igaz. Most tartsak neked kiselőadást ? Jó lenne ha nem a közszolgálati média lenne az összes forrásod a témában, mert ott csak a hazugság megy.
Abdullah
Sose nézek közszolgálati médiát, kicsit mellélőttél ezzel. Látatlanban nem kellene ítélkezned. Egyébként nem csak a közszolgálati média hazudik, hanem ti is rengeteg dologban, tehát nem vagytok különbek ebben.
Amúgy nem tudom milyen forrásokra gondolsz. Ezekben a muszlim forrásokban Mohamed nem hódított talán? Itt találtam egy térképen, amin a hamis próféta hadúr hódításai vannak:
Mint látható, az Arab félsziget jelentős részét meghódította, a következő iszlám uralkodó pedig alig két év alatt már a félszigeten kívül is hódított.
Ez pedig már messze nem védekező háború volt, hanem színtiszta hódítás, mások leigázása, megsemmisítése.
#58: Ugye milyen rossz érzés a látatlanban ítélkezés ? Neked sem kéne a Prófétát (béke legyen vele) megítélned ilyen könnyen.
A wikipédia az neked Iszlám forrás ???
Igyekszem keresni neked magyar nyelvű muszlim anyagot és belinkelem egy privát üzenetben.
Abdullah
Én nem látatlanban ítélkezek, hanem történelmi tények alapján. A wikipédia egy független forrás, világnézetileg semleges.
De akkor mutass iszlám forrást arról, hogy Mohamed csak védekezett a háborúkba, sose foglalt el egy talpnyi földet sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!