Létezik a menny és pokol? Tanúk kimeljenek

Honnan a bús francból tudhatja ezt bárki is? Milyen választ vársz? A válaszok közül melyiknek adsz hitelt, és miért?

Egyiket sem látta még senki. Ha bármelyik is létezne fizikailag, arról már tudnánk. Marad az, hogy valami másik világban vannak, de erről meg mindenki csak a hite szerint beszélhet, így viszont kár volt kizárni a tanúkat, mert az egyik hit pont annyira hiteles, mint a másik. Esetleg pontosíthattad volna, hogy melyik vallás szerint érdekel.

Szia,

Igen mindkettő létezik, de sajnos kevesen ismerik a Szentírás tanítását erről. A menny még nagyjából rendben is lenne, de a pokol fogalma (héber seol és görög hádész) sokakban keveredik a Jelenések könyve által az utolsó ítéletben említett "tűz tavával", amit a Biblia egyébként "második halálnak" nevez. A héber seol és a görög hádész fogalmak a halottak tartozkodási helyét jelölik függetlenül attól, hogy üdvözülnek, vagy elkárhoznak. A Szentírásban ezt olvashatjuk:

"A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett." (Jelenések könyve 20:13-15)

Üdv. Péter

„Létezik a menny és pokol?”

Menny és pokol mint földrajzi hely szerintem nem létezik, de létezik mint egy tudati vagy lelkiállapot melyből már a jelen életünkben kaphatunk némi kóstolót.

Egy jókedvű, gondtalan, vidám lelkiállapot a mennyeket közelíti meg, míg az öngyilkos jelölt már féllábbal a pokolban van.

Szia,

Nem vagyok "Jehovista", de még "Jehovás" vagy helyesebben Jehova tanúja sem. 15 évesen tértem meg egy református Bibliatáborban, több mint 35 éve tanulmányozom a Szentírást, végzett teológus vagyok, és sajnálom hogy így lesöpörted az általam leírtakat. Szerintem olvasd el a saját szemeddel a Bibliából és magad is meggyőződhetsz róla. Pl. bölcs Salamon gondolatai:

Prédikátor 3:19-21

Prédikátor 8:12

Prédikátor 9:7

Prédikátor 12:9

Nem tudom milyen felekezethez tartozol, de pl. Luther Márton ezt írta:

"„Csak jöjjön ide, aki olyan vakmerő és szeretné tudni, hogyan is áll a dolog a halottakkal. Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (Jn. 11. fejezet). Hasonlóan szívesen megkérdeztek volna más halottakat is, akiket Krisztus és a próféták feltámasztottak... Én azonban nem törődöm Lázárral és a többi halottal, és egyedül az íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek, és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526.)

"„Nem hasonló a halál az éjszakai alváshoz? Mert amint az alvástól elmúlik a gyengeség és az élet lelke visszatér, úgyhogy az ember reggel friss jókedvvel kel fel, így fogunk mi az utolsó ítéletkor feltámadni, mintha csupán egy éjszakát aludtunk volna; frissek és erősek leszünk." (Luther Márton: Összes művek, weimari kiadás, 4203. o. Idézi: Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról, Bp. 1991, 175. o.)

Üdv. Péter

Kedves Kérdező,

Szerintem járj alaposabban utána ennek a témának mielőtt ilyen kijelentéseket teszel. Luther Márton az egész protestáns világ első embere volt, az általa indított reformációból születettek meg először az evangélikus (luteheránus) majd a református (kálvinista) egyházak.

A halál utáni életről igencsak megoszlik a teológusok véleménye és felekezettől függetlenül egészen más képet alkotnak azok akik tényleg ismerik a Szentírást mint azok akik nem.

Néhány idézet különféle felekezetű teológusoktól:

„Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal... Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember... most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg.” (Karl Barth - református teológus: Kirschliche Dogmatik, Zürich, 1948, III/2., 770-771. o)

„Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól.” (Oscar Cullmann - evangélikus teológus - Unsterblichkeit der Seele oder Auferstehung der Toten, Stuttgart-Berlin, 1962)

„Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite... Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet... A Biblia szerint az emberi személy - jelenlegi, bukott állapotában - teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság.” (Nyíri Tamás - katolikus teológus - Remény vagy halál, Vigilia, 1978/11., 723., 725-726. o)

„E század elejétől az emberi lélekbe (psziché) nyert betekintés nem teszi lehetővé sok gondolkodónak, hogy a platóni filozófia és a hagyományos keresztény tanítás állásfoglalását minden további nélkül átvegye... A keresztények számára mindenekelőtt a Biblia-tudomány eredményei tették kérdésessé a hagyományos felfogást... A gyakran léleknek fordított héber »nefes«... egyetlen helyen sem utal egyértelműen a testetlen lélekre; ugyanakkor a »met« (halott ) szóval szókapcsolatot alkotva a holott estre, a halott személyre vonatkozik... A legutóbbi évtizedekben evangélikus teológusok az ember »teljes halálá«-nak tétele mellett foglaltak állást:a halott csak Isten emlékezetében él tovább, és az utolsó napon isteni teremtői aktus révén fog majd új életre kelni. A katolikus egyházban abban nyilvánult meg a hagyományos felfogással szemben egyfajta tartózkodás, hogy a II. vatikáni zsinat útmutatásai szerint átdolgozott misekönyvben (Missale Romanum) a halottakért mondandó imákból teljesen kiiktatódott a lélek (anima) fogalma.” (Jacob Kramer - katolikus teológus - A halottak jövője, Szent István Társulat, Budapest, 1991, 12. o.)

És végül:

„A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét... megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál - mint a bűn zsoldja - a teljes embert éri.” (Dr. Nagy Gyula

- evangélikus teológus - Dogmatika, teológiai akadémiai jegyzet, Budapest, 1965, 262-263. o.)

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban - nem biblikus tanítás. Az idézett teológusok rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább „felhígult”, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

Üdv. Péter

Létezik. A mennyország a lelkek egysége, isten. A pokol egy állapot, amit el lehet érni amikor az ember él, nincs kapcsolódva istenhez.

Üdv, egy tanu.