Hogy rendezzem a hit kérdését? (kereszténység)

Köszönöm a válaszokat.

#1 az elfogadásig menne, utána van a gond, hogy nem élvezem a hívő életet, nem tudom lelkileg átérezni. Ha Isten létezik nem színjátékot akar, és tudja, hogy belül nem tudok azonosulni.

#2 igen én is így érzek, hogy ez nagyon stresszes, az ellentét.

#3 igen, nekem ezek a formaságok részletkérdések lennének. Mert a misén elüldögélek, az nem érdekel. Az a gond, hogy Isten tudja, hogy belül mit érzek.

Úgy érzem a vallás az az adott társadalomnak az értékrendje, csak ez az egész Istenhez kötve. Megjátszhatom, hogy ilyen vagyok, hogy úgy élek, de Isten, mivel isten, tudja, hogy mit érzek. Olyan, mintha gondolatrendőrség lenne, ha nem olyan vagyok pokolra jutok, de olyan lenni meg nem tudok, mert szembe megy a természetemmel. Képtelen vagyok azt érezni.

A vallásoskodás szerintem csak az embereknek fontos, és nem Istennek. De ettől függetlenül azzal nem lenne gond.

Szeretni nem tudok, azzal jobban van bajom, és nem is akarnék. Ridegen élném az életet szeretet nélkül. Nem akarok és nem is tudok szeretni.

Köszönöm a többi választ is.

#8 valószínűleg nem lesz bátorságom. Még egy darabig keresem a kompromisszumot aztán valamerre eldőlök, legalábbis remélem. Mi másért választanám, mint a félelem miatt. A társadalom normáit is ezért követem. Csak a társadalom előtt lehet színlelni, a hitben meg nem.

#9 lényegtelen, hogy mi az oka. De tudom mi, viszont, ettől nem változik a helyzet.

#10 a pszichológus elkezdene az ókokban turkálni, és elkanyarodnánk ettől az egy problémától. A személyiségem a nem vallásos emberek szemében se lenne normális, így megpróbálna a pszichológus egy másik útra terelni, hogy megváltozzak. Ez ugyan az, mint a vallás. A vallás elfogadása is ez lenne, hogy dobjam el a mostani személyiségem. A szememben az, amit a pszichológus normálisnak, egészséges gondolkodásmódnak tartana, ugyan olyan elnyomása a mostani természetemnek, mint a vallás.