Mit tegyek, hogy ne szégyelljem a bátyám?

17 éves lány vagyok, van egy 22 éves bátyám, és egy 15 éves öcsém. Katolikus családból jövünk, de nem csak olyan „vasárnapi keresztények” vagyunk, hanem kicsi korunktól fogva részei vagyunk az egyházközösségünk életének, ministráltunk gyerekként, édesapám a templomban gondnok, anyukám pedig a karitász-csoport tagja, így a környéken élő összes keresztény család tudja, kik vagyunk (megyeszékhelyen élünk, de egy nagyobb egyházközösség van nálunk).

Nekem ráadásul különösen fontos a hit, ismernek engem cserkész, Antióchiás, Szentjánosbogaras és Karizmatikus (Lelkes Napok) közösségekben is. A bátyám is rendesen részt vett ilyenekben, de 16-17 éves kora környékén felhagyott velük (csak utólag tudtuk meg, hogy miért.) Szóval vasárnaponként még eljárt a templomba, de látszott, hogy nem szívesen teszi. Aztán 18 évesen kiment Dániába egyetemre, még mindig ott van, idén fejezi be a mesterképzést.

Miután kiköltözött, kb. fél év múlva írt egy emailt a szüleinknek, hogy ő homoszexuális, ezért is ment el itthonról, mert állítása szerint már gyerekként is egy fiú tetszett neki és nem akart többé hazudni. Itt jött egy nagyobb balhé, több, mint egy évig nem beszéltek vele a szüleim, de aztán lassan enyhült a feszültség, néha már szoktak videochatelni is.

A bátyám egy hónap múlva megszerzi a diplomáját, vissza fog költözni ide, mármint nem hozzánk, de a városba és elvileg a ’párja’ is jönne vele, aki egy szlovák pasas, akivel szaktársak. És az a helyzet, hogy rettegek attól, hogy az ismerőseim megtudják ezt róla. Én nem akarok magyarázkodni, meg nem akarom senkinek a szemébe mondani, hogy ő homokos. Innentől fogva én lennék a ’meleg srác húga’. Gyűlölöm ezt az egész helyzetet, azt kívánom, bárcsak vissza sem jönne. De közben meg szeretem őt, mert kicsi korunkban is nagyon jó volt mindig hozzám és bármit meg tett értem. De most nagyon szégyellem… Nem tudom, mit csináljak. Nem csak őt szégyellem, hanem magam is.