Mit tegyek, hogy ne szégyelljem a bátyám?
17 éves lány vagyok, van egy 22 éves bátyám, és egy 15 éves öcsém. Katolikus családból jövünk, de nem csak olyan „vasárnapi keresztények” vagyunk, hanem kicsi korunktól fogva részei vagyunk az egyházközösségünk életének, ministráltunk gyerekként, édesapám a templomban gondnok, anyukám pedig a karitász-csoport tagja, így a környéken élő összes keresztény család tudja, kik vagyunk (megyeszékhelyen élünk, de egy nagyobb egyházközösség van nálunk).
Nekem ráadásul különösen fontos a hit, ismernek engem cserkész, Antióchiás, Szentjánosbogaras és Karizmatikus (Lelkes Napok) közösségekben is. A bátyám is rendesen részt vett ilyenekben, de 16-17 éves kora környékén felhagyott velük (csak utólag tudtuk meg, hogy miért.) Szóval vasárnaponként még eljárt a templomba, de látszott, hogy nem szívesen teszi. Aztán 18 évesen kiment Dániába egyetemre, még mindig ott van, idén fejezi be a mesterképzést.
Miután kiköltözött, kb. fél év múlva írt egy emailt a szüleinknek, hogy ő homoszexuális, ezért is ment el itthonról, mert állítása szerint már gyerekként is egy fiú tetszett neki és nem akart többé hazudni. Itt jött egy nagyobb balhé, több, mint egy évig nem beszéltek vele a szüleim, de aztán lassan enyhült a feszültség, néha már szoktak videochatelni is.
A bátyám egy hónap múlva megszerzi a diplomáját, vissza fog költözni ide, mármint nem hozzánk, de a városba és elvileg a ’párja’ is jönne vele, aki egy szlovák pasas, akivel szaktársak. És az a helyzet, hogy rettegek attól, hogy az ismerőseim megtudják ezt róla. Én nem akarok magyarázkodni, meg nem akarom senkinek a szemébe mondani, hogy ő homokos. Innentől fogva én lennék a ’meleg srác húga’. Gyűlölöm ezt az egész helyzetet, azt kívánom, bárcsak vissza sem jönne. De közben meg szeretem őt, mert kicsi korunkban is nagyon jó volt mindig hozzám és bármit meg tett értem. De most nagyon szégyellem… Nem tudom, mit csináljak. Nem csak őt szégyellem, hanem magam is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A Római birodalom hanyatlása is akkor kezdődött el, mikor a homoszexualitást társadalmi elfogadás tárgyává tették"
Amikor a római birodalom hanyatlani kezdett már államvallás volt a kereszténység és nem volt elfogadott az ilyen életmód, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
"Gondolom átmosták az agyát nyugaton"
A kérdező kifejtette, hogy gyerekkora óta ezt érzi a bátyja. Ez nem egy olyan dolog, hogy valakiből agymosással meleget lehetne csinálni. Vagy van hajlama rá az embernek, vagy nincs.
"A felettem szólók tekintetében ne kételkedj, egyikük sem hithű katolikus, vagy keresztény, csak idejöttek magyarázni, mert szóltak nekik, hogy ez a téma."
Jó, hogy te így ismeretlenül megítéled mások hitét. Hívő katolikus vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mekkora szégyen, hogy a bátyád képes anélkül szeretni egy másik embert, hogy hatással lennének rá az értelmetlenül belé nevelt dogmák, igazad van...
Az ilyen kérdések is csak erősítik az ateisták gondolatait azzal kapcsolatban, hogy mennyire káros a vallás. Szégyelled a saját testvéred csak azért, mert lány helyett egy fiút szeret?
Számomra ez beteges és csak azt mutatja mennyire felszínes és hazug az állítólagos szereteted az irányába. :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mit tegyél? Sok mindent, mindenekelőtt tanulj. Akkor talán megérted, mi a különbség a tudatosan elkövetett cselekmény és az elszenvedett állapot között.
A gyilkosság, a lopás, a hazugság és egy sor más cselekmény tudatos elhatározás következménye. Elítéli az egyház és az állam, elítéli a józangondolkodású emberek tömege. De még itt is észre kell venni, hogy mekkora különbség lehet ugyanazon cselekményben, az ember viselkedésétől függően. Mert ugye emberölés az aljas indokból, vagyonszerzés érdekében, előre megfontolt gyilkosság, és emberölés a ködben az autó előtt feltűnő ember halálra gázolása is. Tehát még ezen esetekben is tegyünk különbséget!
A homoszexualitás nem elhatározás kérdése. Az egy hibás gén következménye, védekezni ellen nem lehet. Javítani talán majd egyszer. És te szégyelled ezt az állapotot! Nem, te nem ezt szégyelled! Te a tudatlan tömegek aljasgazemberek által befolyásolt hamis viselkedésétől félsz. És ez kétségtelenül borzasztó tud lenni. Azonban szégyened nem a bátyád miatt van, hanem a befolyásolt tudatlan emberek hamis megvetése miatt. Ezektől nem szégyenkezni kell, hanem fellépni ellenük. Sokféleképpen lehet ezt is.
Korábban sok anya volt, ma is előfordul, hogy valaki bigott vallásosságában megöli gyermekét valami mondvacsinált, meg nem értett ok miatt. Vajon bármely ok lehet indok az ölésre? A tanulás arra is jó, hogy megértük, helyesen értelmezzük a biblia tanításait. Mert abban bizony számos olyan dolog van, ami látszatokot ad megvetésre, mert félreértik az ott írottakat. Azt, amit a szerzője egészen más szándékkal írt, de ezt már képtelen az olvasó megérteni hiányos tudásával.
A világ minden erőszakja, hamis megvetése, tévedése a tudatlan emberek miatt van. Olykor a tudatlanság olyan tömény és tömeges, hogy bűnökre kényszerít ártatlan és józan embereket.
Ezért egyetlen épeszű gyakorlati tanácsom tud lenni. Magyarázd el a kellemetlenkedő környezeted tagjainak, hogy megvetésüket előbb önmagukon próbálják ki (ha képesek elképzelni, hogy mi lenne, ha ők lennének ebben a helyzetben). Amennyiben az nem sikerül (sajnos erre van esély), akkor ott kell hagyni azt a közösséget, mint érdemtelent. Van számos más értékesebb, toleránsabb közösség is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyszer szívesen megkérdeznék valakit, aki leélt egy életet úgy, hogy "mit fognak mondani az emberek", hogy aztán végül mit mondtak?
Kérdező, ha téged meghurcol a közösséged azért, mert szeretsz egy bűnöst, akkor Krisztus útját járod. Nincs azzal baj, ha fontosnak tartjuk azt, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, de ugyanakkor ennek az eltúlzása a büszkeség, ami a szégyened forrása is. Amikor a bátyád szégyelled, akkor a közösségbeli státuszod félted. Ilyenkor a figyelmed önmagadra irányul.
Ha meg szeretnél szabadulni a szégyentől, vállald fel, hogy szereted a bátyád. A szentek közül sokakat saját keresztény közösségük hurcolt meg (pl. Keresztes Szent János).
Ami pedig a bátyád illeti, Péter háromszor tagadta meg Krisztust. Pál üldözte a keresztényeket. Ha ők megmenekülhettek, akkor bárki megmenekülhet.
Vedd észre, hogy nem mentettem fel a bátyád. Csak azt próbáltam megmutatni, hogy a szégyened valójában rólad szól, nem a bátyádról. Mint minden szégyen, ez is a büszkeségből fakad.
Rosszul fogalmaztam. Nem bátyám személyét szégyellem, hanem inkább ezt a helyzetet, amiben vagyunk.
Nem tudnám belemondani senki szemébe, hogy "homoszexuális a testvérem". Nem megy. Amúgy a bátyámnak sem ment, ő is úgy írt le a szüleinknek, mert ez nem olyan, amit olyan könnyű lenne kimondani.
Most olvastam pont, hogy azért rúgták ki a thaiföldi magyar nagykövetet, mert homoszexuális. Ezzel az indoklással: „Tisztségéhez méltatlan viselkedés”. Szóval ez nem csak magánéleti dolog, hanem kihat mindenre, a munkára, a lehetőségekre...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"hanem kihat mindenre"
Igen, az összes prűd helyen.
Normálisan egy heteroszexuális ember sem úgy megy oda hozzád, hogy rögtön megfogja a melled. Pedig a vágyai erre viszik, nem?
"Igen, az összes prűd helyen."
Most akkor hagyjuk el az országot családostól? Különben meg rengetegen megtértek már a homoszexualitásból, csak a bátyám nem is akar.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezt hogy érted, hogy "megtértek"?
Aki ilyen, az világéletében ez marad. Sose változik meg.
Aki hetero, az se fog soha áttérni.
Van olyan, aki a kettő között van, csak ő tud választani. De az ilyennek eleve mindkét nemű ember tetszik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Különben meg rengetegen megtértek már a homoszexualitásból"
Csajszi, előbb neked kéne megtérned. Nagyon látszik, hogy még csak azért követed a vallást, mert ebbe neveltek és nem a te tudatos döntésed eredménye. Ha majd ez megtörténik, te is máshogy fogod látni a helyzetet. A te korodban én is ugyanilyen törvénykező voltam, szintén katolikus családból. Aztán amikor megtértem, megértettem, hogy nem az én feladatom az ítélkezés.
"Nem tudnám belemondani senki szemébe, hogy "homoszexuális a testvérem"
Miért kéne bárki szemémbe belemondanod? Nem értem...
Az meg, hogy valakit azért rúgnak ki a munkahelyéről, mert meleg az egyszerűen elfogadhatatlan. Nem szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteni senkit a szexuális irányultsága miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!