A pünkösdistáknak mik az élvezik a házasságra/udvarlásra vonatkozóan?

Nem számít, hogy ki mennyire hívő. Mindenki magáért felel. Az, hogy valaki adott esetben lazább életet él, az engem feljogosít, hogy én is éljek úgy? Ha ő a pokolra jut, jussak én is?

Általában, szinte mindenhol, a fiatalok elég lazán veszik, még a középkorúak is, az idősek már félnek a haláltól, ők veszik komolyabban.

Szia!

A saját példámat tudom röviden elmondani. Körülbelül 20 évesen tértem meg, addig a szerelem töltötte ki az életemet. Amolyan plátói szerelem volt mindig, nem volt soha barátnőm, nem nagyon mertem kezdeményezni. A megtérésem előtt pont volt egy hosszabb olyan időszak, amikor nem volt senki a "láthatáron". A megtérésem után bekerültem egy gyülekezetbe, eleinte még ott volt a szívemben, hogy hátha lesz lehetőségem összejönni valakivel, de hamar rájöttem, hogy azt az űrt, ami bennem volt, Jézus betöltötte. Letettem akkor ezt az egész társkérdést Isten kezébe. Egyáltalán nem foglalkoztam ezzel többet, olyannyira, hogy később azt gondoltam, hogy Isten a cölibátust szánja nekem. Nem is akartam társat, nem kerestem. Pár év múlva viszont kiderült, hogy Istennek kicsit más tervei vannak velem, és elém hozott egy lányt. Kijelentette nekem, hogy ő lesz a társam. Ő meg semmit sem tudott akkor erről. Nem is beszélgettem vele korábban soha kettesben, köszönőviszonynál nem volt köztünk több. Pár hónappal később megszereztem valakitől a telefonszámát, és felhívtam, hogy szeretnék vele valamiről beszélni. Találkoztunk, és megkértem a kezét. A döbbenetes az egészben, hogy nem kaptam egyből választ, azt mondta, hogy valaki másba szerelmes, de ha tényleg ez Isten akarata, akkor szeretne erről megbizonyosodni, és szeretne ő is hasonlóan érezni irántam. Mivel egyáltalán nem ismertük egymást, megbeszéltük, hogy hetente 1-szer 2-szer találkozzunk. Ez körülbelül 2 hónapig tartott, sétáltunk, beszélgettünk, imádkoztunk. Aztán egyszer csak felhívott, hogy egy darabig szüneteltessük a találkozókat. Nehéz időszak volt, de végül neki is adott az Úr bizonyosságot, és végül igent mondott. Ezután közel 1 évig voltunk jegyesek. Az esküvő után feküdtünk csak le egymással.

Azt még hozzá kell tennem, hogy nem volt könnyű a jegyességünk ideje, túl messzire mentünk el, amit már megbántunk. De hálás vagyok Istennek, hogy megőrzött engem és a feleségemet is a korábbi kapcsolatoktól, és a nászéjszakán tudtuk odaadni egymásnak a szüzességünket.

Amikor megkaptam Istentől, hogy ki lesz a társam, kicsit úgy éreztem magam mint amilyen Ádámnak lehetett. Nem 100 nőt vitt oda neki Isten, hogy válasszon közülök, hanem azt az 1-et, akiről tudta, hogy hozzá illő.

Kívánom, hogy te is megtaláld a társadat és el tudd venni Istentől azt az 1-et, akit neked szánt!