Isten azt várja tőlünk, hogy az életünk értelme az adás legyen?
Egy cselekedet csak akkor jó ha a motivumok is jók.
Hiába csinál valaki rengeteg hasznos dolgot mások javára ha rosszak a motivumai. A kiégés szerintem rossz motivumokra vezethető vissza. Azért csinálja, hogy kapjon vissza is valamit? Hogy viszonozzanak is néha? Hm. A Biblia más fajta szeretetet hirdet. Az a szeretet ha nincs meg valakiben akkor hiába ossza szét vagy eteti fel a vagyonát, attól nem lesz senki. Istennek mi semmit nem tudunk adni hisz minden az övé mégis jót tesz mindenkivel. Gonoszokkal és jókkal is.
Nem ez Isten elsődleges elvárása. Hanem első körben, hogy higgy a Fiában, akit elküldött e világra megváltóul.
Ajánlott olvasmány: Spurgeon: Mi a hit és hová vezet?
Jó cselekedetekkel, önfeláldozással nem válthatod meg magad.
Isten elvárása két törvényben foglalható össze, ahogy Jézus tanította:
1) Szeresd Istent teljes szívedből, elmédből
2) ami hasonlatos ehhez, szeresd felebarátod, mint magadat
vagyis úgy tegyél mással, mit ahogy magaddal szemben elvárnád, hogy tegyenek veled.
A felebarát szeretetébe beletartozik önmagunk szeretete is, azaz ha méltánytalanul viselkednek velünk, kiállunk magunkért, ugyanúgy, mint ahogy másért kiállnánk, ha igazságtalanság éri. Magunkkal és mással is korrektek vagyunk.
Ugyenez van már az Ószövetségben is megfogalmazva:
Mikeás
6,8 Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.
De Istennel való élő kapcsolat nélkül hiába akarunk "önfeláldozni".
János ev.
15,5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Nem értek egyet Spurgeonnal, de azzal sem, hogy elvárná Isten bárkitől az önfeláldozást. Mert ez belülről kell fakadjon.
Titusz 2:14 szerint Isten azért tisztitja meg a népét, hogy "rajongói" legyenek a "jó cselekedeteknek".
Nem egy külső kényszeres dolgot vár Isten, hanem belülről fakadó átadást, lelkes igyekezetet.
A kérdés úgy szólt, hogy aki évekig nem kap még egy jó szót sem a szolgálatáért és kiég, az vajon miért van?
Aki azt állítja, hogy szolgálni elismerés nélkül kéne kiégés nélkül, máskülönben önző dolgot tesz, az még sosem szolgált évekig úgy, hogy legalább jó szót adjanak érte cserébe. Soha, így a véleménye nem releváns.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!