A vallásosak hisznek az evolúcióban?
"A vallásosak hisznek az evolúcióban?"
Az evolúció nem hit kérdése. Természettudományosan bizonyított, hogy nem volt törzsfejlődés. + matematikailag, logikailag is megbukott, sőt, a jogászok figyelmeztettek, hogy a törzsfejlődés bizonyítása körkörös, így kukázható.
Ráadásul nem is kell összeegyeztetni a Bibliával. Olvass műveket kreacionistáktól
"Természettudományosan bizonyított, hogy nem volt törzsfejlődés."
Szegény 32%-os mindig elfelejti hozzátenni, hogy nem a hivatalos tudományos álláspontot ismerteti, amiből PhD kutatásokat végeznek. Hanem azt, amelyet áltudománynak tartanak, és a pünkösdista meg az adventista gyülekezetekben prédikálnak el.
32%-os barátunk számára tudomány = kreacionizmus. Azt meg, hogy az ÉRTEM mozgalom miért vallott kudarcot kb. 10 éve, amikor megpróbálta az evolúciótagadást bevinni a tananyagba, feltehetően az összeesküvés elméletekkel magyarázza.
A gonosz tudósok eltitkolják az emberek elől az "isteni igazságot". Ugye így van?
#2 a JOGÁSZOKNAK mi közük a TUDOMÁNYHOZ?
Két teljesen más terület, mintkettő tudásra épít, de teljesen más megközelítésből.
#7
Az ő érvelésében nem kell logikát keresni.
Neki csak annyi a célja, hogy a nézeteit minél meggyőzőbben adja el. Ha ehhez jogászok is passzolnak, ész nélkül hivatkozik arra is.
Van olyan aki elfogadja az evolúciót is a Bibliával együtt. De ezek nem értik a igazán a Szentírást! Az evolúciótan ugyanis pont azt ássa alá! Hasonló hiba ez mint Illés idejében amikor az emberek kétfelé sántikáltak (1 Kir. 18,21)! Furcsa de van, hogy az ateisták előbb felfogják hogy a dolog miről szól:
„A kereszténység harcolt, még mindig harcol, és a végsőkig harcolni is fog az evolúció ellen, mert az evolúció teljesen és véglegesen lerombolja azt az igazán fontos dolgot, amely miatt szükségessé vált, hogy Jézus a földre jöjjön. Ha az ember lerombolja Ádám és Éva, illetve az eredendő bűn tanát, a törmelék között megtalálja isten (így, kisbetűvel írva!) fiának szívszorító maradványait. Mondjuk azt, hogy nem volt értelme annak, hogy meghalt. Ha nem Jézus volt a Megváltó, aki meghalt a bűneinkért – az evolúció pedig ezt jelenti -, akkor a kereszténység semmit nem ér! (G. Richard Bozarth: „The Meaning of Evolution,” (Az evolúció értelme), The American Atheist, 20. évfolyam, 2. szám, 1978 február 30. oldal)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!