Lehet, hogy Jézus mégis december 25-én született?
1. Egyes keresztények úgy hitték, hogy Gábriel arkangyal megjelenése Zakariás előtt, amikor közölte vele, hogy Keresztelő János apja lesz, jom kippur idejére esett. Ez azon a (Lukács evangéliumának 1. fejezetében szereplő történetből fakadó) hiten alapult, hogy Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek Szentjébe ment (a jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente egyszer, jom kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a hagyomány a dátumot június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal hat hónappal János fogantatása (Lukács 1,36-37) után jelent meg Szűz Máriának (a hagyomány szerint március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.
2. A korai keresztények Jézus születését a nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az ótestamentumi próféták halála a zsidó vallás szerint rendszerint az év ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának időpontja nem szerepel az evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani, március 25-ére vagy április 6-ára jutottak. Ezt az időpontot Jézus fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva december 25-ét, illetve január 6-át kaptak. Tertullianus úgy hitte, hogy Krisztus emberi természetének tökéletessége megkívánja, hogy megtestesülésének évei száma be legyen zárva megtörés nélkül.
3. Szent Ágoston idejében december 25-ét úgy tekintették, mint Jézus Krisztus születésének valódi időpontját
Forrás [link]
Persze más számítás szerint november 25 is kijön, de úgy tűnik, december 25 nincs 100%-ra megcáfolva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!