Lehet, hogy Jézus mégis december 25-én született?
1. Egyes keresztények úgy hitték, hogy Gábriel arkangyal megjelenése Zakariás előtt, amikor közölte vele, hogy Keresztelő János apja lesz, jom kippur idejére esett. Ez azon a (Lukács evangéliumának 1. fejezetében szereplő történetből fakadó) hiten alapult, hogy Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek Szentjébe ment (a jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente egyszer, jom kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a hagyomány a dátumot június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal hat hónappal János fogantatása (Lukács 1,36-37) után jelent meg Szűz Máriának (a hagyomány szerint március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.
2. A korai keresztények Jézus születését a nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az ótestamentumi próféták halála a zsidó vallás szerint rendszerint az év ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának időpontja nem szerepel az evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani, március 25-ére vagy április 6-ára jutottak. Ezt az időpontot Jézus fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva december 25-ét, illetve január 6-át kaptak. Tertullianus úgy hitte, hogy Krisztus emberi természetének tökéletessége megkívánja, hogy megtestesülésének évei száma be legyen zárva megtörés nélkül.
3. Szent Ágoston idejében december 25-ét úgy tekintették, mint Jézus Krisztus születésének valódi időpontját
Forrás [link]
Persze más számítás szerint november 25 is kijön, de úgy tűnik, december 25 nincs 100%-ra megcáfolva.
A probléma ezzel, hogy a Biblia szerint Zakariás nem főpap volt hanem pap Abia rendjéből.
Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; ....
És kifejezetten nem azért ment be mert Jon Kippur volt és évente egyszer ilyenkor a főpap szolgált a Szentek Szentjében hanem:
Luk 1:9 (H Karoli rev 2011) a papi tisztségben szokásos módon sorsolással rá került a sor, hogy bemenjen az Úr templomába, és füstölőáldozatot mutasson be
Igen, ez azt támasztja alá, hogy dec. 25. nem volt egy légből kapott dátum, hanem igenis voltak ötletek Jézus születésének pontos meghatározására.
Az más kérdés, hogy nyilván ez nem bizonyítja 100%-ig pontosan a dátumot, már csak abból kiindulva, hogy egy egészséges nő várandóssága nem pontosan 9 hónap.
Mindenesetre azt nem szabad elfelejteni, hogy dec. 25-én nem Jézus születésének NAPJÁT ünnepeljük, hanem magát a tényt, hogy Jézus megszületett. Ebben a korban egyáltalán nem volt meglepő, hogy Krisztus születésének pontos napja igazából nem ismert. Az emberek sokszor egész pontosan a saját születésük napját sem tudták.
#5
Miért kéne a keresztényeknek zsidó ünnepeket ünnepelni? Te valami hitgyülis lehetsz. A keresztények keresztény ünnepeket ülnek, például megemlékeznek Isten egyszülött fiának megtestesüléséről karácsonykor.
# 6/6 Maga Krisztus milyen ünnepeket tartott? (És mi kit követünk, mint Mestert?) Megválaszolom: Azokat amiket Mózes által Isten kijelőlt, mint ami az Istenhez tartozás jelei, elválaszott (szent) idők, szemben a maga választotta pogány kultuszokkal, amik az idegen istenekhez kapcsolnak, mint szintén elválasztott idők. Ilyen a szaturnália, azaz karácsony, szándékosan Szaturnusz istenség duhajkodását takarja, leöntve egy hamis magyarázkodással.
Továbbá Krisztus azt tanítja, hogy a törvényből egy jóta sem múlik el, ne gondoljuk, jött azok eltörlésére, és azokat, akik uramoznak az ő nevében, még nagyokat is tehetnek nevében, de antinomisták (értsd elvetik Isten törvényét, a-nomosz, a nomosz törvény az a- foszókepző a görögben), nos az ilyeneket nem fogja felismerni az ítéletkor. ("sohasem ismertelek titeket") Nos a törvényrontás titkos bűne már elterjedt a világon, ma ezek nevezik magukat keresztényeknek.
#7
Jézus korára már számos olyan ünnepet is tartottak a zsidók, amik nem Mózes által lettek elrendelve. Ezekkel mi a helyzet? Ezek is elítélendő pogány kultuszok?
#8
Hát ha a Felkent elítéli az emberi hagyományokat? Talán nem olvastad Mátéban (7-es fejezet), amivel a Farizeusok szektáját feddi, hogy elhagyták az Isten parancsolatait, az emberi hagyományaik kedvéért?
#9
Annyira elképzelhetetlen, hogy vannak jó és rossz hagyományok? Pál is pozitívan beszél bizonyos hagyományokról. Az imára általában azt mondjuk, hogy jó dolog, Jézus mégis megfedte a farizeusokat, és negatív példaként hozta imájukat. Akkor imádkozni se szabad? Vagy csak nem olyan képmutató módon, mint tették a farizeusok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!