Miért december 25. -én ünnepeljük a Karácsonyt, ha Jézus tényleg nem akkor született?

Szinte az összes nép ekkortájt ünnepelte a napfordulót, és erről a kereszténység sem tudta leszoktatni őket, ezért ezt tették meg Jézus születési idejének is. Minden népnek más szokásai voltak, ezekből alakult ki később a mai karácsonyi hagyomány. A nap újjászületését ünnepelték ekkor a legtöbb helyen, különféle módokon.

Egy részlet egy karácsony témájú írásomból:

"A karácsonynak egészen a 4. század környékéig nem volt fix időpontja, mozgóünnep volt. Egybeesett a téli napfordulóval, számos régi, pogány hagyomány kötődött ehhez, elsősorban a nap tisztelete, a pihenés időszaka, és az év lezárása tartozott ide. A keresztény hagyomány tette meg egyházi ünneppé, majd a pontos dátumot - december 25. napját – I. Gyula pápa (337-352) adta neki."

Illetve egy másik:

Külföldi karácsonyi hagyományok

Az általánosnak vélt szokásokon túl rengeteg más, a karácsonyi időszakhoz köthető népszokás, babona alakult ki, mindegyik az adott terület éghajlatához, népének szokásaihoz és mentalitásához mérten. Némelyik inkább vicces, más inkább véres jelleget öltött.

Olaszország: Befana, az olasz télapó egy barátságos boszorkány, aki seprűn repül a kéményeken át a házakba, és a kiakasztott zoknikba, harisnyákba ajándékokat tesz. A legenda szerint Befana éppen söprögetett, amikor a három királyok felajánlották neki, hogy elviszik magukkal meglátogatni Jézust és a Szent Családot, de ő azt felelte, nincs rá ideje. Később már megbánta, hogy nem ment el, és Jézus iránti tiszteletéből minden évben ajándékokat osztogatott.

Svédország: A svédek, mielőtt felvették volna a kereszténységet, hasonlóan más népekhez, a karácsonyi időszakban a téli napfordulót ünnepelték. Az ünnep neve Midvinterbloot, tükörfordításban Télközépi vér. Ilyenkor különleges áldozati oltárokon állati és emberi áldozatokat mutattak be. Az oltárok meghatározott helyre voltak építve, és szinte minden mai svéd templom az egykori oltárok helyén épült. A misszionáriusok áldozatos munkájának köszönhetően e véres hagyományt 1200 körül teljesen feladták. A pogány rítus szerepe az volt, hogy áldozatot mutassanak be az északi isteneknek, a legenda szerint ugyanis a téli napforduló előtt fogságba ejtették a napot. A szertartás során kérték az isteneket, eresszék szabadon, hadd térjen vissza és melegítsen. Közép-európai szemmel kissé értelmetlen hagyomány, ám vegyük számításba, hogy Svédország jóval északabbra van, mint mi, ennek megfelelően a telek hosszúak, zordak, és sötétek, főként a távfűtés bevezetése előtt.

Skócia: A skótok ősei, a druidák az első évezredben ünnepelték a téli napfordulót, mégpedig úgy, hogy egy hatalmas fahasábot felállítanak egy tisztáson, meggyújtják, majd hangos örömtáncba kezdenek. Az itteni legendában ugyanis nem elrabolták a napot, hanem elaludt a napisten, ezért minél nagyobb fahasábnak kell lennie, és minél hangosabban kell vigadozni, hátha felébred. Sokkal humánusabb megoldás, mint a régi vikingeké – bár elvégre ők igazi, kemény harcosok voltak, kegyetlen istenekkel.

Nyugat-európai városok: Főként francia nyelvterületen volt szokás a középkorban az ún. Szamár ünnepe. Ennek során a főtéren megelevenítettek egy sötét hangulatú játékot a Szent Család meneküléséről, majd ünnepélyes díszbe öltöztettek egy szamarat, s a helyi templomba vezetve misét tartottak a tiszteletére. Az idők folyamán a hagyományból paródia lett, nem csak a szamár tiszteletére tartottak misét, be is vezették a templomba, ahol főméltóságként tisztelték. A mise a pap és a hívők részvételével, hangos szamárbőgéssel zárult. Az ünnephez és a hagyományokhoz nem méltó szokást végül a Vatikán betiltotta, ma már csak népi hagyományként elevenítik fel egyes helyeken.

Etiópia: Az etióp legenda szerint amikor a juhászok meghallották a hírt Jézus születéséről, rázták a botjukat, és egy ganna nevű társasjátékot játszottak. Szigorúan csak a férfiak kiváltsága volt ez. A hagyomány szerint karácsony napján (január 7. a régi naptár szerint) az etióp apák és fiúk összeülnek, és a mai napig gannát játszanak.

Tibet: A Dozmocse, az ötnapos ünnep keretében egy csillagokkal, és színes fonalakkal díszített oszlopot ugrálnak körbe a tibetiek, ijesztő maszkokba öltözve. Így űzik el a gonosz szellemeket a következő évre. A többi napon az oszlop körül lakomák, szertartások folynak, majd az ötödik napon a nép dönti le és gyújtja fel az oszlopot, így lezárva az ünnepet.

Szintén tibeti, buddhista szokás, hogy újévkor a szerzetesek a jaktejből készült vajból különféle szobrokat formáznak meg, minden évben más történetet és tanmesét elevenítve meg a szobrokkal. Némelyik szobor elérheti a 8-10 méter magasságot is, és speciális vajlámpákkal világítják meg őket. A legjobban sikerült műveket díjazzák.

Mexikó: Minden év decemberének 23. napján megtartják a mexikói Oxaca városában a retkek ünnepét. A köves talajnak köszönhetően a retkek hatalmasra, és különféle alakúra nőnek, ezekből faragnak sokféle díszeket, szobrokat, jeleneteket a Bibliából, vagy a helyi azték legendákból és mesékből. A retkeket meg is lehet vásárolni, a legjobbak készítői jutalmat kapnak.

Pakisztán: Mint sok más ünnepnek, ennek is pogány, a muzulmán kort megelőző eredete van. A napfordulókor egy ősi félisten leszáll a földre, összegyűjti és elviszi az imádságokat Dezaohoz, a mindenhatóhoz. Az ünnep alatt a lányok és asszonyok rituális fürdőket vesznek, míg a férfiak egy kenyeret tartanak az ég felé, vizet locsolva a fejükre. Ezután ők is megmártóznak, de fürdőzés után addig nem ülhetnek székre, amíg naplementekor be nem fröcskölik az arcukat egy kecske még forró vérével. A rituális megtisztulás után lakoma veszi kezdetét, egy helyi speciális étel főszereplésével, melyet a leölt kecskék gyomrából készítenek.

Japán: A japán ünnep i.sz. 400 körül kezdődött, azóta is töretlenül fennmaradt. Minden év december 8-án eleinte a szabók, varrónők tartották, de ma már jellemző és elterjedt az egész országban. Az évközben eltört, elgördült ollókat, tűket nem dobták ki, hanem összegyűjtötték, és ilyenkor a tűk tiszteletére felállított szentélyekbe viszik azokat. Ott speciális imát és köszönetet mondva egy tál tofuba (szójasajt) szúrják a rossz tűket, ollókat, majd papírba csomagolják és a tengerbe dobják a tofucsomagokat. (Belegondolni is rossz, hány állat halálát okozhatták és okozhatják ezek az illatos, ám veszélyes tofucsomagok…)

Mert a karácsony Jézus születésének ünnepe, nem pedig Jézus születésnapja. Nem szükségszerű, hogy az az esemény, ami megünnepelsz, annak a napnak az évfordulójára esik, amikor történt.

Az okot már fentebb vázolták. Sok pogány vallásnak volt ilyenkor egy ünnepe, csillagászati okok miatt. A kereszténység pedig - a közhiedelemmel ellentétben - nem térített erőszakosan. Viszont az sem várható el egy embertől vagy egy néptől, hogy minden további nélkül egyszer csak feladja ősei hagyatékát, mert valami messziről jött idegen csuhás azt mondja. Így a korabeli egyházi vezetők megkeresték a pogányok hagyományaiban és vallásában azokat az elemeket, amik összecsengenek a keresztény hagyományokkal és tanításokkal, és a pogány szokásokat keresztény tartalommal töltötték fel. Magyar példa erre Szent Gellért munkája, aki a magyarok hiedelemvilágát adaptálta a kereszténységre. Így lett a Boldogasszony Szűz Mária, az Ördög Sátán, az Isten meg a keresztény Isten.

Pogány ünnepek?

Jézus születésének dátumát senki sem tudja. A „legyőzhetetlen Nap”-nak az ünnepét keresztény tartalommal („pogányok világossága") töltötték meg. Az ünnep a kora középkorra teljesen elvesztette kezdeti pogány gyökereit, a 17-18. századtól kezdve viszont a keresztény tartalom is kezdett elkopni. Ma már igazi polgári ünnepnek, sokba kerülő, rohangálással járó társadalmi programnak tűnik. Mégis, hagyományosan a szeretet ünnepe. Ha számunkra valóban fontos, hogy felebarátaink a nagy ünnepi rohangálásban valami másra, tudniillik Isten ajándékára figyeljenek fel (Jn 3:16), akkor szeretettel megmondhatjuk nekik, hogy mi ilyenkor Isten szeretetének örülünk, s ezért ajándékozzuk meg egymást - és őket. Nem arról van szó, hogy ilyenkor meg kell próbálni „jól viselkedni”, hanem arról, hogy Urunk szeretetét átélve egymásnak és másoknak is van mit adnunk. A hétköznapokba belefáradt, és az ünnepet (pontosabban annak az ateisták által megélt gyakorlatát) joggal kollektív képmutatásnak érző emberek számára az a jó hír, hogy Isten emberré lett, hogy „járt a cipőnkben”, nem az, hogy a karácsony pogányság.

A nyúl meg a tojás a germán mitológiából jött, de sosem került be "a húsvétba" (jelentsen ez bármit). Népszokás-szinten élt tovább, és soha nem élvezte a hivatalos r.k. egyház jóváhagyását - legfeljebb eltűrték, de jellemzően inkább ki akarták szorítani olyan szentelményekkel, mint az ételek megáldása, a vízszentelés és a többi. A r.k. felekezetnek még a szentelményei között sem szerepel tudtommal sem a húsvéti nyúl, sem a húsvéti tojás - nemhogy a szentségei között.

Nem igaz, hogy minden katolikus tojásos-nyuszis húsvétot ünnepel. Jellemzően észak- és kelet-európai országokban, valamint Észak-Amerikában dívik a tojás; latin-amerikai katolikusoknál tudtommal nem annyira.

Ezeket népszokásként kezelik, és nem vallási szertartásként. Ahol meg igen, ott keresztény értelmet csúsztatnak alá, és valljuk meg, nem is ötletesség nélkül.

A papok ezeket nem nevezik olyan "pogány szimbólumoknak, amilyent keresztény nem gyakorolhat". Ők megelégszenek azzal, ha a pogány eredetű külsőségek mögé keresztény jelentést sikerül magyarázniuk, vagy ha ez nem megy, akkor a pogány helyett keresztény szokásokat, szimbólumokat, szentelményeket ajánlanak a nép vallásos (vagy egyszerűen ünnepi) igényeinek kielégítésére. Rómának mindenkor ez volt az eszköze a nagy tömegek megnyerésére, tudván, hogy a tömegek nem az eszükkel gyakorolják vallásukat, hanem a szemükkel, a gyomrukkal, a taglejtéseikkel, a hangjukkal és így tovább.

Kérdés, hogy a nyúlsimogatás, csokinyuszi-rágcsálás vagy a tojás mint ünnepi eledel önmagában pogányság-e: mert ha igen, akkor Jehova tanúinak csakugyan ki kell menniük a világból. Hiszen sem a zsidók, sem az első keresztények nem jártak színházba, nem olvastak világi irodalmat, de még csak nem is mentek anyakönyvezetőhöz, ha házasodni akartak. Ehhez hasonlóan ártalmatlan kulturális szokás lett mostanra a karácsonyfa, a tojásfestés meg a többi említett dolog is: immár senki nincs tudatában sem pogány, sem a mögégyártott keresztény jelentésének. Ettől nem lesznek ezek mindjárt keresztény kulturális elemek - de ezt nem is állítottam. Persze kendtek megtehetik, hogy evangélium gyanánt ezek pogány voltát hirdessék az ajtókban.

Ennek kapcsán csak az volna a nyilvánvaló kereszténytelenség (mert így mondják magyarul az "antikereszténységet"), ha Róma beemelte volna ezeket legalább a szentelményei közé.

Éppen nem pogány szokások ezek (a tojásfestés, a sonkaevés vagy a karácsonyfaállítás), mert e szerepükben mára teljesen kivesztek, és a világ nagy részén mindenféle vallásos jelleg nélkül, pusztán kulturális szokásokként tartják meg őket. Tudjuk, hogy Pál jószántából felszállt egy olyan hajóra, mely Kasztórnak és Polluxnak volt szentelve, vagy hogy keresztény ember viselte a Bibliában a Fortunatus vagy Mercurius nevet. De van még cifrább is: Pál a mithrászi kultuszból veszi hasonlatát, mikor az óember levetkőzéséről és az új ember felöltözéséről beszél. És ismét: egy olyan verssort idéz helyeslőleg ("őbenne élünk, mozgunk és vagyunk"), amely eredetileg Zeuszhoz szólt. Egy krétai költőt, Epimenidészt meg egyenesen prófétának nevez.

Tudjuk, hogy e nevek és motívumok a pogányságból származtak, és ha az Őrtoronynak ezzel kapcsolatban igaza volna, akkor a keresztényeknek úgy kellett volna elhajítaniuk őket, mint a tüzes vasat. Csakhogy ők is tudták, amit most én hiába próbálok a kend tekintete elé tárni: hogy a görög mitológiának volt egy olyan megjelenési formája, amely már nem járt vallásos tisztelettel, sem bálványimádással, viszont a nevek és szavak szintjén még a régihez kapcsolódott, minthogy a kultúra lassabban kopik ki az emberek életéből, mint a vallás. Ők ez utóbbi értelemben legalábbis felhasználták a pogányok műveltségét, és olykor éltek is azok szokásaival, szavajárásával. Így pl. nem átallották Jézust szótérnak (üdvözítőnek) mondani, holott ezt a római császárok és korábbi pogány fejedelmek díszítő titulusként használták. Ugyanígy a Küriosz, amit Jézusra alkalmaztak az első, legtömörebb keresztény hitvallási formulákban, a császár méltóságneve volt. De Pál beszélt győzelmi koszorúról, ami a pogány vallási elemekkel átszőtt olimpiai játékok kelléke volt, vagy a győztes pálmájáról, ami szintén pogány felhangokkal jelképezte az örökkévalóságot. De kendtek ezt már nem tudják, különben majd' megszakadnának, hogy ezeket az utalásokat valahogy kimagyarázzák, miközben persze teli tüdőből harsognak a karácsony és a születésnapok ellen.

A karácsony és a húsvét jelenlegi ünnepe ugyan pogány vagy zsidó ellenhatás leküzdése végett, de keresztény céllal került arra a helyre, ahová került, és lett olyan, amilyen lett. Akik tehát ezeket az ünnepeket merőben a pogányságból akarják leszármaztatni, erőszakot követnek el a történeti igazságon: azon tudniillik, hogy az egyház nem egyszerűen átvett valamiféle pogány ünnepeket, hanem a maga céljai érdekében ugródeszkának (apologetikai hídnak) használta őket. Körülbelül úgy, mint Pál a korinthusi szabados párt jelszavait, mikor válaszul vitázva kiegészítette őket: "Minden szabad nekem, de nem minden használ;" "Az eledel a hasnak rendeltetett - de a test nem a paráznaságnak." Ugyanilyen lélekkel tette az egyház a napforduló idejére a karácsonyt, tudván, hogy Baldr vagy Mithrász helyett Krisztus testi születése hozott fényt az éjszakában. A karácsonyfát meg a többi ehhez való kelléket úgy lopta el a pogányságtól, és amíg nem emberre (élő vagy holt szentekre), hanem Krisztusra ruházta a dicsőséget, addig nem is követett el hibát.

Silány, kevés hangú, hamis nóta az, amit Jehova tanúi a történelmi kereszténység ellen fújnak. A Felekezet csőlátásban és mind történetileg, mind vallásilag siralmas tudatlanságban keresnek menedéket, nem tudván megcáfolni a történelmi kereszténység lényegét (vagyis a teológiájukat), és olyan időszakos, esetleges körülményekbe kötnek bele, amelyek éppenséggel teljesen közömbösekké váltak mostanára. Tudjuk jól, hogy az effajta kapdosás a rövid lélegzetű, híg és vitára alkalmatlan felekezeti szajkózógépek sajátja, akik nem tudván arra felelni, amit az ellenfél mond, megkeresik az ahhoz szavak szintjén úgy-ahogy odafércelhető őrtornyos ócsárlóprogramot, és mikor az ellenfél abbahagyja beszédét, le is futtatják - függetlenül attól, hogy megcáfol-e valamit amabból.

Amit meg a hamis kultuszok követéséről rávartyognak, azt elég azzal elhessentenem, hogy eszem ágában sincs Istent karácsonyfával vagy szentelt barkával tisztelni - viszont megértem azokat a középkori népeket, amelyek a körükben található szépséget és anyagi értéket az Isten elé hozták, mintegy kifejezéséül szívbeli hódolatuknak. Persze egyik ilyen hódolati elem sem kívánt örök érvényű lenni. Amennyiben mára elavultak ezek a formák (pl. ahogy nem szokás ételeket fölajánlani a templomokban, ahogy az első századokban tette szinte az egész egyház), úgy ma már legfeljebb kulturális elemekként jöhetnek szóba, és a keresztény öntudat mindenkori alakulása szívesen keres helyettük másokat, lelkületéhez illőbbet. Pl. a történelmi felekezetek körében is gyakoribb a pénzben kifejezett egyháztámogatás, mint a templomok virágdíszítése, vagy a keresztény műfajú, de szerzőjében és előadójában "laikus" vers vagy dal, mint a tárgyakra kimondott papi áldás.

Lehetne erről még sokat beszélni, de mivel én sem egyszerre tanultam meg becsülni a többi felekezet életében azt, ami Krisztusra mutat vagy őiránta való buzgóságból született, nem kívánom kendtől sem, hogy mindezeket egy csapásra tegye magáévá. Kend szemlátomást jól érzi magát abban a fekete-fehér álomvilágban, amelybe felekezete valósággal belenyomorítja a tagjait, ezért nem csodálnám, ha mostani írásomra adandó válasza olyan szemrehányásokban tobzódna, hogy "rosszul teszed, ha halottak napján fenyőágat borítasz szeretteid sírjára, vagy mécsest gyújtasz rajtuk, mert az ilyesmi pogány szokás." Erre, ha csakugyan bekövetkezik, csak annyit fogok mondani: "Ej, mit tépem itt a számat."

Szerintem ezt a pogány jelentést az egyszerű világi emberek körülbelül annyira veszik komolyan, mint a másikat, amit a r.k. felekezet szokott hozzájuk fűzni: hogy a tojás az újjászületést, illetve a feltámadást jelképezi. De már régen nem népszokásokról van szó húsvétkor, hanem elsősorban evésről és ivásról, néhány jellegzetes fogással. Alig valaki festi meg mostanság a tojást, vagy mond el valami bájolást a nyúl fölött. Ami meg a keresztényeket illeti az étel kapcsán: vannak olyan erőtlen lelkiismeretűek köztük, akik még a közkeletű sonkás-tojásos-pálinkás húsvéti asztalban is képesek valamiféle bálványimádást vagy annak maradványát látni, és ha valamikor abbahagyom a közszokáshoz való idomulást, az őmiattuk lesz. De azt nem fogom elszenvedni, hogy valamiféle fensőbbséges elitizmussal nyomuló, eledelekben válogató lelkület dugja be az orrát oda, ahol vagyok. Mert én hálát adok a nyúlért meg a tojásért is, ha már az asztalon van, és nem hiszem azt, hogy valami sötét varázslat tapadt rájuk csak azért, mert mások ezerötszáz éve Odinnak, Freyának vagy éppen Lokinak rebegtek hálát ugyanezekért.

Létezik ugyan Isten által adott rendje a húsvétnak, méghozzá az Ószövetségben van leírva részletesen. De hogy az Újszövetségben pontosan ezt kell megtartani, azt tagadom. Jézus pedig a halálát és feltámadását nem csupán húsvétkor akarja ünnepeltetni az egyházban. Ezért van biblikusan indokolt joga az egyháznak, hogy ha tovább ünnepli a húsvétot, megtöltse Jézus halálának és feltámadásának örömhírével. De ünnepet szentelni az egyénnek nem is kötelessége, tehát akár alkalmazkodhat is a népe körében elterjedt szokásokhoz, amennyiben azok nem kereszténység-ellenesek. Aki pedig végigeszi a most szokásos húsvéti falatokat, jórészt nem vallási okból teszi ezt, tehát nem is imád bálványt, sem pedig termékenységvarázslást nem űz.

Szerintem a "keresztény öntudat" nagyon is jogosan keres a saját vágyai, elvárásai, "lelkülete" szerint való formákat, hiszen az (ószövetségi) ünnepek megtartására az Újszövetségben semmiféle utasítást nem kaptunk, nem hogy pontosan meghatározott kereteket.

Az ünnepeket nem a r.k. felekezet kezdte változtatni, hanem maga az Úr. Az úrvacsorának az apostoli egyházban szokásba jött ünneplésében pl. nem volt meg a húsvéti bárány mint kultikus eledel, hanem kenyérről és borról olvasunk. Más ünnep jézusi rendeléséről, s esetleg ószövetségi ünnepeknek a pogánykeresztény egyházrészben való megtartásáról pedig nem olvasunk a Bibliában. Ezért van szabadsága a mindenkori egyháznak, hogy a maga használatára (és értelmezése szerint) ünnepeket szenteljen, csakhogy ne higgye, hogy ebben isteni utasítást teljesít. Az egyházi ünnepek közül még a vasárnap sem rendelkezik jézusi tekintéllyel, bár a Bibliában is találjuk nyomát, hogy e napon gyűltek össze a tanítványok az úrvacsoravétel és a tanítás hallgatása végett.

Húsvétünneplés (és az időpontjáról való ádáz vita) már akkor is volt az egyházban, amikor hatalom és gazdagság még meg sem kísértette. Ezt az egyházat én katolikusnak nevezem, és tudom jól, hogy az ünnep részleteit jobb pillanataiban nem tekintette örök érvényűeknek, sem szakadási okoknak. Érdemes utánaolvasnod Viktor római püspök, a kisázsiai egyházak és Ireneusz esetének: máig ható példaként lebeg ott az egyház előtt.

Jézus semmit nem parancsolt a húsvét (pászka) felől, mert amit parancsolt, azt az úrvacsora felől parancsolta. Betöltésről meg nem lehet szó olyan értelemben, hogy az egyik ünnep töltené be a másikat. A régi páskát különben sem az úrvacsora töltötte be, hanem a keresztáldozat. Bizonyára neked is ismerősek Pál szavai: "Aki különbnek tartja a napot, az Úrért teszi; aki minden napot egyformának tart, az is."

Az Úrvacsora nem a páska ünnep részeként lett bevezetve, különben minden úrvacsora alkalmával páskát is kellett volna ünnepelniük, de erről nem olvasunk sem az Apcselben, sem az első korinthusi levélben, az ide vonatkozó információink legbővebb tárházában. Pál a Kolossebelieket Nem az ünnepek "dolgában" intette őket, hanem azok rabszolgává tevő igyekezete ellen, akik ünnepek dolgában akarták "inteni" őket, úgyhogy egy szuszra mondta ezt az ételtilalmakkal hadonászó betolakodók elleni figyelmeztetésével. Íme, az ünnepeket magukat nevezi árnyéknak, pedig ha a megtartásukat sürgetné, bizony nem így szólna.

A ref. húsvét vagy a r.k. pünkösd nem arre irányul, hogy h Istentől akaratától független - natán annak ellentmondó - utasításokat kreáljon, hanem konkrét időbeli hangsúlyt ad annak a hittartalomnak, amely elvben az egész éven át érvényes. Érdemes volna az ő kiadványaikat is olvasnod, nem pedig mindenféléket beleképzelned abba, amit róluk (nem) tudsz.

Ajánlom elolvasásra: [link]

[link]

Krisztus születésének időpontja

Jézus Krisztus történelmi személy, akinek a létezését 1. századi kortárs keresztény, zsidó és pogány források egyaránt megerősítik. Krisztus születésének a pontos dátuma (év, hónap, nap) ismeretlen. A ma is használt Gergely-naptár összeállítói (1582) az időszámítás kezdetének Krisztus születése évét akarták venni, de néhány évet tévedtek, így csak annyi bizonyos, hogy Krisztus időszámításunk előtt néhány évvel született.

A dátum és megünneplése

A 2-3. században az egyház nagy területen szétszórva, több kultúrában élt. Az eltérő zsidó, görög és római naptárak miatt sok gondot jelentett a közös húsvétünneplés (Krisztus halála és feltámadása) időpontjának a meghatározása. Ez az Újszövetség szerint a zsidó peszách idejére esett (Niszán hó 14-e), ami a zsidó holdnaptár ingadozásai miatt mindig valamikor márciusban vagy áprilisban van. Krisztus születésnapi dátumának a kérdése a húsvét ügyével párhuzamosan merült fel. A latin egyházatyák, Tertullianus-szal az élen a március 25-öt látták helyesnek, a görögök az Artemision 14-et, ami a római naptár szerinti Aprilis 6. Ehhez járult hozzá az a korabeli népszerű zsidó elképzelés, miszerint Isten prófétái ugyanazon a napon halnak meg, mint amelyen fogannak vagy születnek. Krisztus fogantatásának és halálának napját azonosnak véve, és a szükséges kilenc hónapot hozzáadva jutottak el nyugaton a december 25-höz, illetve keleten a január 6-hoz.

Az egyház keleti felében előbb ünnepelték a karácsonyt, mint a nyugatiban, és a január 6 egyszerre volt Krisztus születésének és megkeresztelkedésének ünnepe. Nyugaton a december 25-i dátum választását két korabeli eretnekség elleni harc is előmozdította: az arianizmus tagadta, hogy Jézusban Isten lett emberré, az adopcionizmus szerint pedig Jézus csak a keresztségekor vált Isten Fiává; ezért nem akarták összemosni a megszületés és a megkeresztelkedés eseményét. A december 25-i karácsonyi ünnep a 4. századtól terjedt el, latin területen 325 után, Konstantinápolyban és Antiókhiában 380 körül, Alexandriában csak 430 körül.

Az első itáliai kalendáriumot, amelyben a december 25-i dátum hivatalos keresztény ünnepként jelent meg, 354-ben adták ki. A karácsony hat-, később négyhetes előkészületi időszaka (adventus) az 5. század körül, a mai Franciaország területén keletkezett.

Karácsonyt ma a katolikusok és a protestánsok december 25-én, az ortodoxok pedig január 6-án ünneplik (a katolikus vízkereszt ünnepnapján), mert megmaradtak a régi Julianus-naptárnál, amely napjainkra már 13 napot késik a Gergely-naptárhoz képest. Az angyali üdvözlet március 25-i ünnepe, amelyből kiindulva jutottak el a december 25-höz, csak a 6. századtól terjedt el (nálunk ma Gyümölcsoltó Boldogasszony).

A keresztény ünnep lényege

A keresztények karácsonykor sosem a dátumot ünnepelték, hanem azt, ami történt, és nem "Jézus születésnapját", hanem a Krisztus megszületését. Ezért nincs jelentősége a dátumnak, a formáknak és az esetleg alkalmazott kellékeknek, lényeg, hogy azok szimbolikája jól kifejezze azt, ami történt. Megjegyzendő, hogy a kereszténységnek nem a karácsony a legnagyobb ünnepe. Nyugaton és keleten egyaránt húsvét a fő ünnep (Krisztus halála és feltámadása), de keleten Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a második legfontosabb (vízkereszt vagy epifánia [megjelenés] ui. ekkor jelent meg először egyszerre az Atya, a Fiú és a Szentlélek).

Lásd még:

* [link]

* [link]

* [link]

Szia!

A Karácsonynak semmi köze Krisztus születéséhez, az a Nap születésnapja, a téli napforduló. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették.

Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphaneia néven. A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.

A 4. század végétől a keresztény egyházak mindinkább december 25-én kezdték ünnepelni Jézus születését, január 6-án pedig a Jordán folyóban való megkeresztelését (vízkereszt ünnepe). Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a december 25-én végződő római szaturnália ünnep helyére állítsák a keresztény karácsonyt. Jézus születésének történetével együtt új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet.

Üdv. Péter

Aha tehát azért, mert egy konkrét napon volt idő, amikor pogányok is ünnepeltek (más)valamit, akkor paganofób antikatolikus barátunk szerint ettől már is úgy van, hogy "a Karácsonynak semmi köze Krisztus születéséhez, az a Nap születésnapja, a téli napforduló". Micsoda marhaság! A dátum régi tartalma volt pogány, nem a mostani! Vagy talán beleégették egyszer és minenkorra a kopirájtot? Ennyi erővel semmit se lehetne ünnepelni, mert egészen biztos, hogy volt, hogy valamely törzs már ünnepelt valamit azon a napon, és akkor máris jön, hogy fujj, pogány. Egyébként a napforduló nem is 25-én, hanem 21-én van - máris megbuktál földrajzból.

Az állítólagos pogány hatások

Az az elmélet, amely a kereszténységet, illetve a későbbi katolicizmust 4. századi pogány elemek összekovácsolódásának tekinti, a felvilágosodással jelent meg a német protestáns teológiában (Paul Ernst Jablonski). Eszerint a karácsony is az "elpogányosodás" és a "degeneráció" részeként jelent meg, pogány ünnepek átvételével (római szaturnáliák, iráni Mithrász-kultusz, germán-kelta napforduló ünnepek). Az első katolikus válaszban (Dom Jean Hardouin, OFB) jelent meg először a másik idevágó elmélet, miszerint az egyház a pogány ünnepeket csak felhasználta, miközben új, evangéliumi tartalommal és céllal töltötte meg. Ünnepek átvételéről azonban csak akkor lehetne beszélni, ha az ünnepek időpontja és tartalma megegyezne vagy legalább hasonló lenne, de nem ez a helyzet. Az elméletet ennek ellenére a civil média, az olyan vallási szervezetek, mint Jehova tanúi, illetve egyes katolikusellenes protestánsok sajnos a mai napig kritika nélkül átveszik.

a) A téli napforduló, a germánok és a kelták

A napforduló időpontjában a Nap éves "égi útjának" észak-dél irányú mozgása megváltozik: a téli napforduló (december 21-22) után a Nap délről északra halad, a nyári napforduló (június 21-22) után északról dél felé mozog. A téli napfordulótól kezdve a nappalok ismét meghosszabbodnak, ezért azok a népek, amelyek vallásosságában szerepe volt a természet ciklikus megújulásának, megünnepelték. A népszerű elmélet szerint a germánok és a kelták is ilyen népek voltak, és az ő napforduló ünnepeik lettek átvéve a keresztény karácsonyba. Ezzel az elmélettel azonban több probléma is van.

Először is, bár a kelták és a germánok a természeti ciklust ünnepelték, az egyház a történelmi események alapján számolt, hiszen a zsidó húsvét (peszách), tehát az Egyiptomból való kivonulás ünnepéből továbbszámolva jutott el a december 25-ös dátumhoz.

Másodszor, ami a keltákat illeti, ünnepeik nem a Nap mozgásához (szoláris rendszer) kötődtek, hanem a vegetációs ciklushoz, tehát a növényzet és az állatok termékenységével álltak kapcsolatban. A nyári-téli napfordulót és a tavaszi-őszi napéjegyenlőséget nem ünnepelték meg. Ami pedig a germánokat (teutonok, gótok, skandinávok stb.) illeti, az ő ünnepeik ugyan tényleg a napévhez kötődtek (szoláris rend), de a téli napfordulót (Yuletide) december 21-én ünnepelték, nem 25-én. Ünnepük középpontjában pedig az ősök kultusza és a kandisznó-áldozat állt, nem pusztán a tavaszvárás.

Harmadszor, ennél is döntőbb adat, hogy az egyháznak a 2-4. században még nem volt kapcsolata a germánokkal és a keltákkal. A germánok megtérítése csak a 4. század végén kezdődött el, a keltáké pedig az 5. században. Mindkettő lassan haladt, évszázadokon át tartott, és sok mártírt követelt. Végül, mire a kelták által tisztelt fagyöngy és a germánok által tisztelt fenyő a 17. században mint karácsony kellék megjelent, a kelta fenyő- és a germán fenyőkultusz már rég eltűnt, tehát a karácsonyi ünneplés módjára sem hathattak. A kellékek szimbolikus jelentése az európai keresztények számára mindig egészen más volt: a télen is örökzöld növény a megjelent örök életet szimbolizálja.

A csillagászati napév, a germánok és a kelták hitvilága, illetve a keresztény karácsony között tehát nincs időpontbeli vagy tartalmi azonosság. Átvételről beszélni időbeli képtelenség, anakronizmus.

b) A Legyőzhetetlen Nap római ünnepe és az iráni Mithrász kultusz

Ami a római vallásosságot illeti, a téli napforduló csak i. e. 45 után, a Julius Caesar-tól származó, ún. Julianus-naptárban esett december 25-re, korábban nem. A december 25 pedig először csak jóval később, Aurelianus császár idején, i. sz. 274-ben lett ünnepnap, a Legyőzhetetlen Napé (Sol Invictus). Aurelianus egy kis, hanyatló római napkultuszban nőtt fel, és szimpatizált az iráni Mithrász-kultusszal (Mithrász napisten is volt). A napkultuszok egyesítésének terve és a december 25-i dátum tőle származik, mert azon a napon sem az iráni, sem a római kultuszok nem ünnepeltek.

Egyesek szerint az egyház mégis a Nap vagy Mithrász ünnepét vette át. Kérdés azonban, hogy erre milyen oka vagy lehetősége lett volna? Ez az időszak ugyanis Deciustól (249) egészen Konstantinus milánói türelmi rendeletéig (313) a legkegyetlenebb keresztényüldözések ideje volt. A keresztények inkább meghaltak, minthogy a pogány császári kultuszok bármelyikén részt vettek volna, ehhez elég elolvasni a korabeli vértanúaktákat. A kereszténység és a Mithrász-kultusz kölcsönösen ellenségként tekintett egymásra. Ez utóbbinak eleve csak férfiak lehettek a tagjai, ráadásul csak katonák, tehát éppen azok, akik a keresztényeket üldözték. A korabeli katonai hűségeskü ráadásul bálványimádással járt: a magukat istenítő császárok jelvénye előtt kellett volna hódolni, keresztények tehát már csak ezért sem lehettek katonává, a kultusz tagjaivá és egyházon belüli népszerűsítőivé. Az egyházon belül viszont az könnyítette meg a december 25-ös dátum elfogadását, hogy a Mithrász-kultusz a 4. századra erejét vesztette, majd a légiókkal együtt eltűnt.

c) Az ősi római szaturnália

Ami az ősi római szaturnáliát illeti, ez sem nevezhető a karácsony elődjének. Az ünnepség a 3-4. században majdnem egy héten át tartott, december 17-től 22-ig vagy 24-ig, hiszen ezzel Saturnus mitikus aranykorára emlékeztek. Saturnus elsősorban mezőgazdasági isten, az őszi vetés védnöke volt. A népszerű ünnepe alatt az emberek megajándékozták egymást, ettek, ittak, sőt pár napra a társadalom is a feje tetejére állt: az urak szolgálták ki rabszolgáikat. Saturnus templomában közlakomát tartottak államköltségen, ami az ünnepet időnként karneválszerűvé tette, ami bizonyára sokaknak adott alkalmat a lerészegedésre. Érthető, hogy egyes korabeli egyházatyák szerint keresztények erkölcsi okokból nem vehetnek részt a szaturnálián. Ők azonban nem a karácsonyról vagy december 25-ről írtak, ez az összefüggés fel sem merült.

Sziasztok!

A lényeget, miszerint a december 25-ének semmi köze Krisztus születésnapjához már előttem elmondták.

De kedves Katolikus harcos testvéremnek, és minden katolikus hittársamnak azért üzennék valamit, miszerint mennyire ugródeszkának nézték a pogány ünnepek beleintegrálását keresztény köntösbe, új értelmet adva a pogány ünnepeknek. Ez csodaszépen hangzik, de gyümölcséről ismerszik meg a jó fa és a rossz fa is.

A karácsony Krisztusra emlékezés? Születésének megünneplése?

Mit is hallunk? A szeretet ünnepe, a család ünnepe. Milyen szép a karácsonyfa. Az ajándékozás ünnepe.

Mit is vegyek? Jajj, nem vettem még semmit.

Egy megyei újságban karácsony előtt készítettek egy oldalas interjút a megyei püspök úrral. Egy fikarcnyi szó sem esett sem Istenről sem Krisztusról.

Csak egy szerencsétlen példa volt. De tükrözi a karácsony töltelékét.

A karácsony az ajándékozás, az eszem-iszom és a karácsonyfa ünnepe. Semmi köze a nép szívében Krisztus születéséhez. Ráadásúl ha meg is emlékeznek, hogyan? A kisded, pelenkás, magatehetetlen csecsemő ábrázolással, holott "Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett."

Nézzük a húsvétot: A nép szemében Krisztus áldozata? Egy frászt! Gyermekünnep ez is, mint a karácsony. A csokinyuszi, és csokitojás keresése, amit a nyuszi tojt, sonka, tojás evés, tojásfestés, locsolkodás, pénzgyűjtés a fiúgyerekeknek. Nem kell a mellébeszélés, pogány ünnep volt, pogány ünnep ma is és pogány ünnep marad ezután is.

A karácsony december 25-26. Semmi köze Krisztus születésének napjához, hazugság, ami nem Krisztusi.

A húsvét kiszámítása mondvacsinált, és semmi köze az eredeti Páska ünnepének időpontjához. Hazugság, ami nem Krisztusi.

A karácsonyfa, ajándékozás, csokinyuszi, sonkaevés, tojást tojó nyuszi, csillogás, villogás, hazugság, hazugság, hazugság. Lehet mellébeszélni, és a hazugságot megmagyarázni, de ez hazugság marad, volt és lesz is.

Sziasztok

Jézus idején a pásztorok legeltették a nyájat a legelőn, így hát nem volt tél. Az ok amiért ekkorra lett téve a Karácsony, mivel ekkor van a téli napforduló. Időszámításunk után a IV. században vezettette be a pogány napimádó vezető (nézzetek utána). Mégcsak nemis Jézus istenének a tiszteletére, hanem a napistenség időpontjának tiszteletbentartására (ezt a tv-ben is hallhatjátok hiradóban is ilyentájt). Szóval Jézusnak semmi köze a Karácsonyhoz és főképp egy gyógyító, feltámasztó Isten fia legfeljebb Jézus és nem Jézuska.

"Konstantin - aki maga is a napimádó kultusz híve volt - a napimádó pogány vallás népszerűsége miatt már i.sz. 321-ben kiadott egy polgári vasárnaptörvényt. Innentől egyre gyorsult a biblia napok tartásának elvetése, amit a Niceai zsinat (i.sz.325) határozatai szerint ekkortól már törvényekkel is szabályozni kezdtek! Ezeknek a törvényeknek az elrendelésében az ekkorra hevessé vált zsidógyűlölet is nagyban közrejátszott. A bibliai pészah ünnepet, Krisztus halálának emlékünnepét ekkor törölték el, és helyette a már pogány elemekkel átitatott keresztény húsvét ünnepet vezették be, aminek megtartási időpontjai is eltérnek." Sok helyen inkább tartják a Konstantin napimádó által kitalált Húsvétot, a Jézus által elrendelt emlékünnep helyett.

Egyszóval a Karácsonynak és a Húsvétnak is pogány eredetű gyökerei vannak. Jézus tanítványai sosem tartották a Karácsonyt, sem pedig a Húsvétot. Jóval később jelent meg ez a hagyomán. Magyarországra pedig a katolikus egyház hozta be ezt az ünnepet.

Hasonlóan pogány ünnep a születésnap is, melyet a karácsonnyal együtt Jézus és követői nem tartottak.

Igy hát elgondolkodtató, hogy azok akik azt beszélik, hogy Istent követik, szeretik Istent, hogyan követhetnek egy-egy pogány eredetű (adott esetben napistent dicsőítő) ünnepet, hagyományt??? Hogyan tudják ezt az egészet Jézusra kiterjeszteni engedélye nélkül?

NOS MINDENKI DÖNTSE EL, HOGY ÜNNEPLI-E A POGÁNY ÜNNEPEKET, VAGY AZT AZ ISTENT KÖVETI, AKIT JÉZUS IS MONDOTT, HOGY KÖVESSÜNK ÉS ELVETI A POGÁNY VALLÁSI HAGYOMÁNYOKAT!!! MINDENKINEK SAJÁT DÖNTÉSE, HOGY ISTEN MELLÉ ÁLL-E AVAGY NEM. MÉG VAN IDŐ DÖNTENI MINDENKINEK. :)))) ISTEN HAGY IDŐT! MIVEL "ISTEN SZERETET" ÉS MINDENKINEK SAJÁT MAGÁNAK KELL TENNIE AZÉRT, HOGY MEGTALÁLJA AZT AZ ISTENT, AKIRŐL A ZSOLTÁROK 83:19-ES VERSE ÍR (MINDENKI BIBLIÁBAN MEGTALÁLHATÓ!), HGOY Ő JEHOVA! (a többi helyen sajnos kitörölték a pogány vallási vezetők - megtekinthető a Katolikus Enciclopédiában, hogy "Úr" szóra cserélték azt! Ezért mondja a Biblia a Malakiásnál, hogy "Jajj nektek papok" No de lényeg, hogy mindenki dönthet még, hogy hová áll! Kutat és megleli azt utat, vagy nem....

Egy kérdésre nem válaszoltam: Úr vacsorája.

Igen! Jehova Tanúi továbbra is ünneplik az Úr vacsoráját = emlékünnepet, hisz ezt mondta Jézus, nem pedig amit a pogány napimádó mondott, hgoy a Húsvétot tartsuk.

Évente egyszer van megtartva az emlékünnep. Nem buli van, mert ivászat, hanem ahogy Jézus mondta fel van kínálva a kovásztalan kenyér és bor.

De ki fogyaszt belőle????

A Jelenések könyve két csoportról beszél.

- egy nagy sokaságról, akik túlélik Armageddont,

- és a kicsiny nyájról, melynek létszáma 144000 fő és melyek együtt fognak uralkodni JÉzussal ezer esztendőn keresztül Armageddon után az égben. Nos ez a kicsiny nyáj tagjai (akik még jelenleg a földön élnek közülülük, ők fogyasztanak CSAk a felkínált borból és kenyérből - hisz az utolsó vacsorán is így volt!).

---

Egy kis kitérő: mi történik a nagy sokasággal. Nos Armageddon után ugye akik nem a 144000-hez tartoznak öröklik a földet! Hisz Isten a Földet alkotta az emberreknek élni rajta! Ugye??? És Paradicsommá kell alakítani. Tehát ha mindenki a mennybe jutna, akkor Isten szava nem lenne igaz, hogy öröklik a Földet. Szóval a nagy sokaság a Földre kerül.

Mi történik a feltámadottakkal???

Armageddon után az 1000 éves uralom alatt a Föld fokozatosan Paradicsommá lesz alakítva. Közben feltámadnak AZOK a halottak, akik nem utasították el az igaz Istent, a törvényei szerint éltek, nem paráználkodtak, nem loptak, nem hazudtak, mentek kettessével prédikálni mint ahogy Jézus mondta szó szerint a Máté 24:14-ben = tehát akik betartották a törvényeket. Valamint mindazok, akik sosem hallottak az igaz istenről Jehováról. Aki fegyvert fog, az is bűn, hisz Isten gyűlöli a háborúkat. Ha vallásos vagy és a papod megáldja a fegyvereket, vagy a háborúkat (mert ugye a pápa is tesz ilyet), akkor szerinted az a vallás helyes Isten előtt? Ha a szervezet tele van paráznákkal és olyanokkal akik hamis tanokat tanítanak, VAJON? helyes Jehova előtt?

Hol vannak feltámadásig a halottak?

A seol vagy hádesz szavak az eredeti görög Bibliai szó jelentése SIRGÖDÖR. Igy a tévesen pokolnak fordított szó hibás a Bibliában. Nos azért sem lehet pokol, mivel Isten szeretet? Hogy a csodába lehetne Isten szeretet, ha kínozna bárkit a bűneiért? Nos nincs pokol. Azt mondta a Biblia, hogy "a lélek az emberrel együtt meghal". "A halott nem gondolkodik". És azt mondja a Biblia, hogy "a halottak előjönnek majd a sírgödörből". Tehát ha meghalt valakitek jelenleg a sírokban vannak és nem gondolkodnak, nem éreznek. A saját életmódjuk alapján, ahogy éltek, a saját döntésük alapján majd Isten megítéli őket, hogy visszahozza-e az életbe, vagy feltámasztja a Paradicsomi földre. Mert ez így lesz! Mert Isten nem hazug.

Van mennyország?

Igen van. De az emberek közül mindössze 144000 fő jut fel a felkentek, ahogy a Jelenések könyve írja.

Ki Sátán és démonai?

Sátán eredetileg Isten angyala volt, de eltért és ő akarta a hatalmat. Emlékezz az édeni bűnre. A démonok azok az angyalok, akik Sátánt követik.

Akkor ki okozza a szenvedéseket?

Hát Sátán az! El akarja hitetni veletek, hogy Isten rossz! De Jehova időt adott Armageddonig, hogy mindenki válasszon és betartsa szavait! Cserébe örök boldog életet ad! És már most is békében élhetsz!!

Ajánlom figyelmetekbe itt

[link]

a Könyvek és füzeteknél a MIT TANÍT A BIBLIA?

könyvet.