Ha egy nővel agresszív a férje fizikailag, akkor is bűn elválni?
Szia!
Nem, nem az, ne hülyéskedj. :)
Kitartást! Merj lépni!
Elválni hivatalosan, csak a házastársi hűtlenség okán lehet.
Viszont, ha anyagi, érzelmi és szellemi veszélyben él egy feleség, vagy akár lehet férj is, akkor az elkülönülés engedélyezett.
Ez azt jelenti, hogy elköltözhet, de nem szabad más emberrel kapcsolatot létesitenie, mert a házasság érvényben marad.
Volt már rá példa, hogy az elköltözés olyan gondolatra jutatta az agressziv társat, hogy változtat az életstilusán, és újra megpróbálhatják együtt.
DE olyan is volt, hogy soha nem került sor a békülésre. Illetve olyan is, hogy a békülés után újra folytatta, az agresszivitást.
Ekkor nyilván a vétlen fél újra külön mehet és jobb is ha igy marad.
DE elválni nem lehet, és új kapcsolatot sem folytathat, egyikőjük sem.
Ha még is valamelyik házasságtörést követ el, akkor a vétlen fél elválhat, és újra házasságra léphet.
Ez hülyeség, joga van a további élethez ugyan úgy.
Ennyi erővel ha a párja kb agyon veri minden nap, vagy akár gyilkos lesz is, mert keresztény ezért csendben csak hagyja ott,de nehogy beadja a válást, és már az életben nem lehet senkije?:) ugyan már..
Ismerek olyan nőt aki keresztény volt,ütötte a férje, de egy nap a szomszédok rá hívták a rendőröket, szerencsére..a lányt mentő vitte a kórházba 8napon túl gyógyuló súlyos testi sértés, és bent is kellett maradnia a lánynak pár napot a kórházban. Az embernek volt más ügye is,így több évet kapott..de azért még rendőri felügyelet is kellett mert kapott egy gyilkossaggal való fenyegetést:) .. és fiatalrol beszelek,akkor ennyi erővel innen ah tőle se váljon el? Es innentől nem lehet egy barátja se,es gyereke ,családja, semmije? Ugyan már:D
ha egy nővel fizikailag agresszív a férje, akkor a rendőrséget kell kihívni, és majd ők eljárást indítanak
2-es
"DE elválni nem lehet, és új kapcsolatot sem folytathat, egyikőjük sem.
Ha még is valamelyik házasságtörést követ el, akkor a vétlen fél elválhat, és újra házasságra léphet."
ha vétlen fél elválhat, akkor a vétkes fél is elválhat - ez már csak így megy...
Elválni nem lehet. Pont. Aki mást mond, az tagadja Isten szavát.
Viszont lehet külön élni. Sőt ilyenkor javasolt is, de ezen felül fel is kell jelenteni az erőszakos felet.
A válást természetesen egyházi szempontból értettem, polgári értelemben természetesen nyugodtan el lehet válni tőle. Így tudjátok rendezni az anyagi helyzetet is majd.
Nem. Elválni önmagában nem bűn. Semmi sem bűn önmagába.
Olvasd a bibliát.
"Semmi sem bűn önmagába."
Hát persze, még a gyilkosság se, igaz?
"Elválni nem lehet. Pont. Aki mást mond, az tagadja Isten szavát."
hol mondja Isten, hogy nem lehet elválni?
#9
"Mert gyűlölöm a válást - mondja az Úr, Izrael Istene -, és azt, hogy igazságtalansággal borítsa el az ember a ruháját - mondja a Seregek Ura. Tartsátok hát tiszteletben az életeteket, és ne kövessétek el ezt a hűtlenséget!"
"Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét."
"Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör, és az is házasságot tör, aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el."
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!