Ki volt Nagy Konsztántin?

Nem megy a mobilodon a google kereső? :-D

[link]

Császár volt, Rómában.A Római Birodalom hanyatlása idején Nagy Konstantin volt a császár. (i. sz. 306–337). A hatalom megszerzése után áthelyezte a fővárost Büzantionba (Konstantinápolyba).

Kevesebb mint 300 év leforgása alatt a kereszténység jelképes búzaföldjét gyomként ellepték a hitehagyott antikrisztusok, majd a megátalkodott Nagy Konstantin (aki állítólag megölette legalább hét közeli barátját és rokonát) olyan események sorozatát indította el, melyek végül odavezettek, hogy létrejött a „kereszténység” leplébe burkolt államvallás.

Konstantin a keresztény és a pogány imádat egyesítésével elősegítette az evangéliumi világosság kioltását

Konstantin római császár egyike annak a néhány férfinak, akik nevét a történelem a „Nagy” kifejezéssel díszítette.

A kereszténység hozzátette még a „szent”, a „tizenharmadik apostol”, „az apostolokkal egyenrangú szent” és az „isteni gondviselés által az egész világ legnagyobb változásának véghezvitelére választott” kifejezéseket.

Az érem másik oldala viszont, hogy néhányan úgy jellemzik Konstantint, mint aki „véres kezű, számtalan szörnyűséggel megbélyegzett és telve van csalárdsággal . . . egy rettenetes zsarnok, aki borzalmas bűnökben vétkes”.

Konstantin, Constantius Chlorus fia Szerbia területén, Naissusban született i. sz. 275 körül.

Amikor apja i. sz. 293-ban Róma nyugati provinciáinak császára lett, ő a Duna mellett harcolt Galerius császár vezetése alatt. I. sz. 306-ban Konstantin visszatért haldokló apja oldalára Britanniába. Röviddel apja halála után Konstantint a hadsereg császári posztra emelte.

I. sz. 312-ben Konstantin vereséget mért ellenségére, Maxentiusra, a Róma közelében lévő Milvius-hídnál folytatott csatában.

A keresztény hitvédők azt állították, hogy a hadjárat alatt a nap felől egy lángoló kereszt tűnt fel, amelyen a következő latin szavak voltak: In hoc signo vinces, amelynek a jelentése: ’E jelben győzni fogsz!’ Azt is mondják, hogy álomban Konstantinnak azt mondták, fesse Krisztus görög nevének első két betűjét csapatainak pajzsaira.

Ebben az elbeszélésben azonban sok olyan dolog van, amely ellentétes a kor szellemével.

Az A History of Christianity című könyv megállapítja:

„Ebben a látomásban a bizonyítékok ellentmondásosak a pontos idő, a helyszín és a részletek tekintetében.” Rómában egy pogány senatus, üdvözölve Konstantint, fő augustusszá és pontifex maximusszá, vagyis a birodalom pogány vallásának főpapjává nyilvánította.

I. sz. 313-ban Konstantin társult Licinius császárhoz, a keleti provinciák uralkodójához. A milánói edictumban együtt megadták a vallásszabadságot és az egyenlő jogokat minden vallási csoportnak.

A következő tíz év folyamán Konstantin legyőzte utolsó megmaradt riválisát, Liciniust, és a római világ vitathatatlan uralkodója lett. I. sz. 325-ben, még kereszteletlenül, a „keresztény” egyház első nagy egyetemes zsinatán elnökölt, amely elítélte az arianizmust, és megfogalmazott egy nyilatkozatot a fontos hitnézetekről, melyet niceai hitvallásnak neveznek.

Konstantin i. sz. 337-ben végül megbetegedett. Életének ezekben az utolsó óráiban megkeresztelkedett, azután meghalt. Halála után a senatus a római istenek közé helyezte.

#4

Már nem azért, de ebben több a rosszmájú vélemény, mint a tény. Ez így csak félrevezetésre és becsapásra alkalmas írás, semmi másra nem jó.

Már ne haragudj, de nem Én találtam ki.

Hová vezetett az állami jóváhagyással összekapcsolt egyházi vezetés ezen formája? Imperial Rome című könyv:

„Csupán 80 évvel az utolsó nagy keresztény üldözési hullám után, az egyház saját maga kezdte kivégezni az eretnekeket, és papjainak hatalma szinte a császáréval volt egyenértékű.”

Bizonyos, hogy Krisztus nem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy a tanítványai „nem részei a világnak”, és hogy hódítsák meg azt, nem erővel, hanem a hitükkel.

A The New Encyclopædia Britannica:„A kereszténységben a görög hősök, sőt még az istenségek is fennmaradtak mint szentek.”

Miközben a kereszténység görög és római eszmékkel vegyült Rómában, változásokon ment keresztül más helyeken is. Alexandriában, Antiókhiában, Karthágóban és Edesszában, azaz a teológiai tevékenység valamennyi központjában a vallásos gondolkodás egymástól különböző irányzatait fejlesztették ki.

The Collins Atlas of World History:„A tizenkettedik századig számos politikai és teológiai vita dúlt a két egyház között”

Ezeknek a teológiai vitáknak az egyike magában foglalta a niceai hittételt, amely elősegítette a Bibliával ellentétes háromságtan kialakulását. Az első három főzsinat (Nicea i. sz. 325, Konstantinápoly i. sz. 381, Efézus i. sz. 431) által kidolgozott hitvallás kimondta, hogy „a Szent Lélek . . . az Atyától származik.” Egy hatodik századi zsinaton azonban a nyugati egyház megváltoztatta a szöveget a következőképpen: „Aki az Atyától és a Fiútól származik.” Ez a filioque (amely az „és a fiú” latin megfelelője) kitétel volt az egyik vitatott pont, és még ma is az e „keresztény” testvéregyházak között.

Az egyházat jobban érekelte a hatalomra jutás, mint Krisztus tanitása, mely szerint, a keresztények nem részei a világnak. Igy a népszerűség az amit sokan úgy fogadnak el, hogy "ennyi ember nem tévedhet".

A Történelem Isten oldaláról bebizonyitotta, hogy mindig tömegek pusztultak el, és a kevés választott élte túl, Pl: Noé özönviz, isz. 70 Jeruzsálem pusztulása, ami Isten büntetése volt.