Ha igaz az elalvásról szóló tanítás akkor ezek az emberek miért gondolkodnak, éreznek, látnak, hallanak és beszélgetnek a lentebb említett Igehelyekben?

Szia,

A válasz kézenfekvő. Az első említett igehely: A gazdag és Lázár példázata. Régi alapelv, hogy példázat hasonlatanyagára nem szabad dogmatikai tanítást építeni (lásd pl. a fejezetben található másik, sajátos példázattal, amelyre vonatkozóan ugyanez az alapelv érvényes). Fontos megfigyelni, hogy kik voltak Jézus hallgatói, amikor elmondta ezeket a különleges példázatokat: „Hallották pedig mindezeket a farizeusok is, akik pénzszeretők voltak, és csúfolták őt.” (Lk. 16,14) A példázat nem a halál utáni dolgokról nyújt tanítást, hanem a szegények iránti irgalmatlanságot feddi meg.

Hasonló a helyzet a Jel 6,9—11-el, ahol nyilvánvalóan jelképes látomásról, illetve beszédről van szó. „Amikor felnyitott a az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek Isten beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. Kiáltottak nagy szóval, mondván: »Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem szolgáltatsz igazságot a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?« Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák, és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjuk fiainak száma, akiknek meg kell öletniük, amint ők is megölettek.”

A Szentírás más helyeken teljesen egyértelműen fogalmaz, lásd:

Rm 5,12

Rm 6,23

Mt 10,28

Jel 2,10,11; 20,14

Az a halál, amelyet mi ismerünk, csak az első halál. A második halál a végérvényes halál, amely a kárhozat ítéleteként sújt majd embereket. Ennek a lelki szenvedéseit eddig még egyedül csak Isten emberré lett Fia, Jézus Krisztus szenvedte el. A második halál a bűn igazi büntetése. Rm 6,23-ban az örök élet ellentéteként erről az abszolút, visszavonhatatlan halálról van szó. Az alábbi igék alapján az első halál az élet valóságos megszűnése, az „élet lehelete" (ruach/pneuma) elvesztése által. A lelki

tevékenységek – amelyek az élő test funkciói – azonnal kialszanak, amikor „az élet lehelete” távozik. A test pedig felbomlik, porrá lesz. 1Móz 2,7 fordítottja megy tehát végbe.

1Móz 2,7, vö. Préd 12,94

Préd 3,19-215

Lk 23,466

Préd 9,7-8,12

Hadd idézzem ezzel kapcsolatosan Dr. Szathmáry Sándor református teológust:

„Ezt a kifejezést, hogy a »lélek halandó« ritkán használjuk… Első pillanatra talán meg is lehet ütközni rajta. Hogy az ember, aki szarx és pszüché, halandó, ezt természetesnek tartjuk, és szoktunk beszélni a test halandóságáról is. Itt azonban megállunk, pedig ezzel csak féligazságot mondtunk ki, hiszen a lélek sem rendelkezik örök szubsztanciával, vagyis szintén alá van vetve a halandóságnak. Gondoljunk csak először is arra, amit Jézus mond, amikor így szól: »Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában«7. Hasonló Jézus szavainak az értelme, amikor a feltámadásról beszél: »De akik méltónak ítéltetnek, ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok… meg sem halhatnak többé…«8. Eszerint a feltámadás után az ember nem halhat meg, mert akkor valóban megkapja a halhatatlanságot. Isten a maga életéből ad neki, vagyis Isten örök létében részesül, mely soha nem volt és nem is lehetne az emberé a kegyelem nélkül. Addig azonban az ember, és maga a lélek is - hiszen csak test-lélek emberről beszélhetünk - halandó. Ezt fogalmazza meg Pál apostol is, amikor a halottak feltámadásáról szólva, ezt mondja: »…Amikor ez a halandó halhatatlanságba öltözik…«. Az emberről beszél, és egészen lapidárisan csak így említi: »halandó«. Ebben a test és a lélek egyaránt benne van. Ez a »halandó« fogja majd magára ölteni a szóma pneumatikon-t (a »lelki testet«), és ami a Szentlélektől való az elmúlhatatlan valóság. Vagyis az egész Írás, és külön benne az Újszövetség, vallja, hogy a lélek halandó.”

(A lélek halandóságáról c. cikk bevezetése, Sola Scriptura folyóirat, 2008/3, 25. o.)

Üdv. Péter

Kedves Kérdező,

Én egy egy felekezet szemüvegén keresztül írtam amit írtam, minden nagyobb felekezet teológusától tudok idézni a témában, mert az elalvásról szóló tanítás nem felekezeti, hanem dogmatikai kérdés. A teológusok nagy része pedig egyetért abban, hogy a halál és a feltámadás között egyfajta "alvásban" várakozik az ember.

Rögtön kezdjük Luther Mártonnal, a protestantizmus úttörőjével, az evangélikus felekezet alapítójával:

"Csak jöjjön ide, aki olyan vakmerő és szeretné tudni, hogyan is áll a dolog a halottakkal. Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (Jn 11. fejezet). Hasonlóan szívesen megkérdeztek volna más halottakat is, akiket Krisztus és a próféták feltámasztottak...Én azonban nem törődöm Lázárral és a többi halottal, és egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az alvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526. Összes művek, 41. és 373.)

Természetesen katolikus teológustól is tudok idézni:

"E század elejétől az emberi lélekbe (psziché) nyert betekintés nem teszi lehetővé sok gondolkodónak, hogy a platóni filozófia és a hagyományos keresztény tanítás állásfoglalását minden további nélkül átvegye... A keresztények számára mindenekelőtt a Biblia-tudomány eredményei tették kérdésessé a hagyományos felfogást... A gyakran léleknek fordított héber »nefes«... egyetlen helyen sem utal egyértelműen a testetlen lélekre; ugyanakkor a »met« (halott) szóval szókapcsolatot alkotva a holott estre, a halott személyre vonatkozik... A legutóbbi évtizedekben evangélikus teológusok az ember »teljes halálá«-nak tétele mellett foglaltak állást:a halott csak Isten emlékezetében él tovább, és az utolsó napon isteni teremtői aktus révén fog majd új életre kelni. A katolikus egyházban abban nyilvánult meg a hagyományos felfogással szemben egyfajta tartózkodás, hogy a II. vatikáni zsinat útmutatásai szerint átdolgozott misekönyvben (Missale Romanum) a halottakért mondandó imákból teljesen kiiktatódott a lélek (anima) fogalma." (Jacob Kramer: A halottak jövője, Szent István Társulat, Budapest, 1991, 12. o.)

És hogy az evangélikus teológusok tényleg emellett foglaltak állást:

"A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét... megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál - mint a bűn zsoldja - a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula: Dogmatika, teológiai akadémiai jegyzet, Budapest, 1965, 262-263. o.)

Református állásfoglalás Karl Barth-tól:

"Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal... Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember... most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg." (Kirschliche Dogmatik, Zürich, 1948, III/2., 770-771. o)

A másik Oscar Cullmanntól:

"Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól." (Unsterblichkeit der Seele oder Auferstehung der Toten, Stuttgart-Berlin, 1962.)

Végezetül még egy katolikus teológustól:

"Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite... Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet... A Biblia szerint az emberi személy - jelenlegi, bukott állapotában - teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság."

(Nyíri Tamás: Remény vagy halál, Vigilia, 1978/11., 723., 725-726. o.)

Üdv. Péter

Kedves Kérdező,

Én korrekt választ adtam a kérdésedre, kiváncsian várom az álláspontodat, szerinted Jézus melyik "gyülekezetet" alapította, és a Biblia nyomvonalán haladva miért nem értesz velem és a fentebb idézett teológusokkal egyet.

Üdv. Péter

"Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. (Fil 1,21-24)

"Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz." (2Kor 5,8)

A meghaltak adott esetben megjelenhetnek az élőknek. Mt 17,1-3.

"Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált sohasem. ... Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki." (Jn 8,51-56)

A Katolikus Egyház hisz abban, hogy a halál bár halál, az igazak az Istenben valahogy mégis élnek. Az újabb teológiai próbálkozások szerint, a halál után egészen más idő szerepe. Nincs jelentősége, hogy ki mikor hal meg és mikor támad fel, mert az egész történelem ismerté válik minden arra érdemesnek.