Imádkoztok értem?
Kérdező, megtért keresztény vagy?
Bemásolom, amit egyik kérdezőnek írtam egyszer, hátha nálad segít:
"Isten mindig megbocsájt, megbocsájtja az összes bűnödet, ha megvallod őket és befogadod őt a szívedbe. Én mikor először kapcsolatba léptem Istennel, immádság közben egyszer kimodtam teljes erőmből, hogy "hiszek" és akkor tapasztaltam meg, hogy létezik. Éreztem, ahogy bejön a testembe és azóta vezet jó irányba, motivált, hogy olvassam a Bibliát, jelzett, mikor hibát követtem el, vagy olyan dolgot, amiért bocsánatot kellett kérnem tőle. Arra is mozdított, hogy jobban figyeljek a lelkiismeretemre és ne kövessek el helytelen dolgokat. Akkor még nem tudtam, hogy ő a Szent Szellem, akit Jézus odaígért mindazoknak, akik megtérnek és követik őt. Azóta mindig velem van, nem hagyott el soha. Kivéve, mikor olyan életvitelt folytattam, hogy eltávolodtam tőle. De bűnbánattal végül sikerült helyrehoznom a dolgokat."
Hidd el, Isten mindig megbocsájt ha kéred. De ha megtérsz, akkor megkapod a Szent Szellemet, ami által ezt érzed is. Az önvádaskodást meg mindig jól fontold meg, mert egyúttal ez az ördög fegyvere is lehet. Általában ezt használja fel ő arra, hogy távoltartson attól, hogy megbánd//megvalld a bűneidet és így Jézus ne tudja őket megbocsájtani. Szóval fel a fejjel és térj jó útra. Üdv!
Sziasztok! Imádkoztok értem is? Előre is köszönöm!
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!