Hogy kérhette Isten Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát?

Ábrahám Isten kérésére hajlandó lett volna föláldozni egyszülött fiát, Izsákot a Morija hegyén. Isten ezt végül megakadályozta, mert kérésével csak próbára akarta tenni Ábrahám hitét, aki ekkor újra megkapta az eljövendő üdvösség ígéretét (Ter 22). A történet arra is utal, hogy Isten nem akarta a kánaániak körében olykor előforduló emberáldozatot.

A Kiv 13,11 előírta, hogy az elsőszülött fiúgyermeket meg kell váltani, mert Isten mintegy lefoglalta magának. A törvény ősi megokolását itt találjuk meg. A történet egyébként már tartalmilag elítéli a gyermekáldozatot, ami a környező népek vallásában még előfordult. Ábrahám hite itt éri el tetőfokát, hiszen a követelmény ellene mond Isten kifejezett ígéretének, hogy megsokasítja utódait. A pátriárka meg van győződve, hogy Isten talál kiutat a zsákutcából. Ha a történetet úgy fogjuk fel, mint próbatételt, akkor nem mai szemmel kell azt néznünk, hanem bele kell állítani abba a kulturális és vallási környezetbe, amelyben Ábrahám élt. A 2. versben említett Morija-hegyet a 2Krón 3,1 azonosítja azzal a dombbal, amelyen a jeruzsálemi templomot építették.

Ábrahám próbára tétele.

Rossz elnevezés szerint „Izsák feláldozása” története két alapelv heves összecsapásának, hitben való hordozásának és Isten irgalmas megoldásának a leírását adja. Az egyik alapgondolat az, hogy az ókori keleti ember sokszor a végletekig komolyan vette azt az áldozati törvényt, hogy minden elsőszülött az Istené. A gabonából az első kéve, az állatoknak az első fiadzása feláldozandó volt (vö. Gen 4:3–4), e gondolat kiterjesztése vezetett oda, hogy még egy család első gyermekét is feláldozták. Kánaán éppen hírhedt volt gyermekáldozatairól, amelyekre nemcsak nagy veszedelem idején került sor (2Kir 3:27), hanem egyébként is. A szokást átvették később az izráeliek is, az Ószövetség jelképes kifejezéssel úgy említi e borzalmas szokást, hogy valaki „átvitte fiát a tűzön” (2Kir 16:3 stb). Erre mondja Jeremiás prófétán keresztül az Úr, hogy nemcsak hogy nem rendelte el, hanem „eszébe sem jutott”, hogy ilyesmire sor kerülhet (Jer 7:31). – A másik alapelv az az ószövetségi szigorú törvény volt, amely megtiltotta az emberáldozatot. Az előző kötelezettséggel, az elsőszülöttek áldozatul adásával szemben az áthidalást az a törvény jelentette, mely szerint az első gyermek helyett „váltságot” kellett adni (Ex 13:1.13). Egy alapjában véve ellentmondásos helyzet feloldása ez, amelyhez éppen a mostani fejezet szolgáltat illusztráló példát, kifejezve Isten totális igényét, de váltságelfogadását is. Ilyen módon történetünk határozott polémia a kánaáni gyermekáldozatokkal szemben.

Mindjárt az 1. v.-ben levő „próbára tette” kifejezés mutatja, hogy Isten nem kívánta a pogány szokás szerinti gyermekáldozatot, csak próbára tette Ábrahám hitét és engedelmességét. A „próbára tette” kifejezésnek megfelel a régi magyar „megkísértette” szó (Károlyi), ami gyökerében azt jelenti, hogy „kísérletet tett” Isten az említett hívő engedelmességre vonatkozóan. Fontos dolog e régi magyar szó árnyalati különbségeit esetenként érzékelni: más Istennek a próbára tétele és más a világ kísértése, amely utóbbira mondja Jakab apostol, hogy senki se mondja, hogy az Istentől kísértetik, amikor a tulajdon kívánsága vonja és édesgeti (Jak 1:13–14).

Az egész elbeszélés (magva az 1–14 v.) szinte mintadarabja a művészien szép írói stílusnak. Isten próbára tevő parancsában Pl. a folytonos fokozás szemlélteti az áldozat nagyságát: Fogd fiadat, egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot (akinek a neve is nevetés, öröm)! Feláldozása megsemmisülését jelentette volna mindannak, amit Isten megígért s aminek a már testet öltött záloga ott volt Izsák személyében. Ábrahám azonban, úgy látszik, már tanult annyit Istennel való találkozásai során a hit iskolájában, hogy nem latolgatta a következményeket, hanem engedelmeskedett. (Olv. Zsid 11:17–19). – Az elbeszélésnek még szebb részletei következnek, amikor Ábrahám elérkezve az áldozat helyére, szolgáitól különválva a fiával megy tovább (4–8 v.). Szép hasonlat szerint Izsák úgy vitte a hátán az áldozati tűzhöz szükséges fát, mint majdan Jézus a keresztet. Kérdésére, hogy hol van az áldozatra való bárány, Ábrahám – maga sem tudva, hogy milyen igazat mond – így válaszol: Isten majd gondoskodik róla. Mert végül csakugyan ez történt. Az egyre feszültebbé váló helyzetet Isten megoldotta a helyettesítő áldozattal, elfogadván Izsák helyett egy kosnak a feláldozását, de elfogadván Ábrahámnak a minden áldozatra kész hitét és engedelmességét is.

Az elbeszélés motívumszava a héber rá’áh = „lát”, átvitt értelemben „gondoskodik, gondot visel” szó. Ez variálódik különféle formákban, különösen a 14. v.-ben, ahol „az Úr hegye” az Ószövetség népe számára természetesen a Sion hegyét jelentette. E tény és a hangzásbeli hasonlóság hozza kapcsolatba a történetet a Mórijja hegyével (2. vers), amely név ezen a helyen kívül csak a 2Krón 3:1-ben fordul elő, mint a templomépítésre kiszemelt helynek a neve. Így tehát az áldozatra kijelölt hely a jeruzsálemi templomhegy lett volna. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a fontosabb régi fordítások a 2. v.-ben levő „Mórijja földje” kifejezésnél mind más-más szót olvasnak, többnyire a „lát” ige képzett alakjait, ami végeredményben nem zárja ki Ábrahámnak a Jeruzsálem területére való vándorlását ez alkalommal; Beér-seba csakugyan kb. három napi járóföld volt ide.

Végül lehetetlen ezen a helyen nem gondolni arra, hogy amit Isten nem kívánt igazában Ábrahámtól, sem mástól, hogy ti. feláldozza saját egyszülött fiát, azt Ő maga megtette, amikor Jézust, a Bárányt odaadta helyettesítő áldozatul sokakért.

A 15–18 v. kiegészítés, a már többször elhangzott ígéretek megismétlése (vö. 12:3; 15:5), amelyeket most mintegy jutalmul és híterősítésül kap újból Ábrahám.

Egy nagyon fontos dolgot szerintem elfelejtettetek ebben a történetben. Mielőtt megszületett volna Izsák, azelőtt az Úr ígért valamit Ábrahámnak:"Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve!Mert megáldom őt, sőt fiút adok tőle neked; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle." Mózes17:15-16

Itt már le van az írva, hogy utódai lesznek Izsáknak...Ez egy nagy ígéret volt. Isten nem arra volt kíváncsi Ábrahámnál, hogy feláldozná e a fiát, Izsákot, hanem arra, hogy amit régebben még Izsák születése előtt ígért neki, továbbra is hiszi e? Szereti e annyira, hogy teljes mértékben megbízik e benne? Pontosan ezért hihetett abban, hogy ha másképp nem, de az Úr akkor majd feltámasztja Izsákot valahogy...ugye ilyenkor jön az emberi tervezgetés. Erről szól ez a történet. Amit megígért az Úr, azt be is tartja. Az a kérdés, hogy ha jön a próba akkor is hiszed e azt, amit az Úr megígért, vagy fölül írják e a félelmeid, s a magad eszére támaszkodsz?