Milyen alapon teszik felelőssé egyesek az ateizmust a népírtásokért?
Ne haragudj, de nem értetted meg amit mondani akartam. Az ateizmus jelentése: istentagadás, a természetfeletti erők, a túlvilági életbe vetett hit tagadása.
Tehát, ha ateista vagy,akkor bármit megtehetsz. Bármit, azaz lehetsz nagyon jó ember és nagyon rossz is, mert nem köt a túlvilági igazságszolgáltatástól való félelem, vagy az Istennek való megfelelni akarás, vagy Isten szeretete. (Olvasd csak el a Karamazov testvéreket Dosztojevszkijtől, erről szól az egész: Isten nélkül bármit megtehetünk.)
Ha hívő ember vagy, és keresztény, akkor viszont követned kell a szeretet parancsát, sőt magát Jézust is, tehát a Ne ölj! Számodra alapvető kellene legyen.
Jézus nem vezetett volna keresztes háborút, nem lett volna Auswitzban őr, nem vett volna részt semmi ilyen bűnben és a követői sem tehetik.
Az öldökléseket mindig a hitetlenek követik el, akár a keresztény egyház tagjai, akár kommunisták. Mivel a hitetlenséget ateizmus szóval is lehet fordítani, ez az érvelés intelligens ember számára érthető. Senki nem mondta, hogy az ateisták rosszak, a keresztények jók. Olvass a sorok között.
Freya
"Bármit, azaz lehetsz nagyon jó ember és nagyon rossz is, mert nem köt a túlvilági igazságszolgáltatástól való félelem, vagy az Istennek való megfelelni akarás, vagy Isten szeretete."
- De ugyanúgy van az embernek lelkiismerete. Törvényekről már ne is beszéljünk, de súlyosabban esik latba az előző.
"Ha hívő ember vagy, és keresztény, akkor viszont követned kell a szeretet parancsát, sőt magát Jézust is, tehát a Ne ölj! Számodra alapvető kellene legyen."
- Ideális esetben így van. Azonban ne magadból indulj ki, ha általánosságban akarod leírni a hívőt.
"Az öldökléseket mindig a hitetlenek követik el, akár a keresztény egyház tagjai, akár kommunisták. Mivel a hitetlenséget ateizmus szóval is lehet fordítani, ez az érvelés intelligens ember számára érthető. Senki nem mondta, hogy az ateisták rosszak, a keresztények jók."
- Nem, hanem azt mondtad - ezen sorokból kikövetkeztetve -, hogy csak az ateisták ölnek embert. Habár pl. a Biblia tucatnyi története nem ezt támasztja alá, de ez mellékes. Az viszont tény, hogy egy nagyon idealisztikus és végletes képet alkotsz arról, ki is a hívő, olyanból pedig nagyon kevés van a világon, ha egyáltalán van.
Aki felelőssé tesz bárkit is bármiért, már az felelős maga azon tettekért. Nem egymásra kell fogni a dolgokat, hanem leülni és racionálisan végiggondolni a helyzetet, önmagunkról elmélkedni, hogy valójában mik is vagyunk és mi a létezésünk célja. Józan paraszti eszünket használva felismerni, hogy az igazi tettesek mi magunk vagyunk, külön-külön, felismerni tévedésünket, és belátni a bűneinket, vagyis megbánni azokat. Nem tehetnek róla az emberek, hogy még nem vették észre a valót. Türelmesnek kell lennünk velük, és megértőnek, hogy fejlődhessenek szellemileg, és belássák hibájukat. Viszont, ha így dobáljuk egymást(mindegy hogy ateista, vagy az ellenkezője) ez nem fog hamar létrejönni...Akinek igazi a hite, az az ember soha nem fog másra fújni semmiért.
Freya szavait pedig nem értetted teljesen...Az emberölések mögött azok az emberek vannak, akik nem tudják az igazságot, ez biztos, de hangsúlyozom ismételten, nem tehetnek róla, mert tévedésben vannak az élettel kapcsolatban. Segítsük őket, hogy meglelhessék az Atyát ők is. A "modern gyógyszer" létrejött, amivel az emberek megtapasztalhatják a végső valót...az Önvalót. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
Gereben Ágnes nagyon érthetően elmondja milyen alapon.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!