Miért ünneplünk vasárnapot, ha a Tízparancsolat nem változott?
Mindegy, hogy mikor gyűltek össze a tanítványok, a Tízparancsolat ma is a Tízparancsolat és egy jóta sem változott a törvényből. Miért ünnepeljük mégis a vasárnapot és nem a szombatot?
(Több református paptól is kérdeztem, vagy meghúzták a vállukat, vagy pedig emberi eredetű változtatásokra hivatkoztak. Pedig Sola Scriptura).
Szia!
Az Újszövetségben nem kell megtartani a szombatot.
Kol 2:16 Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
Ez a vers kétirányú. Azt is védi az ítélkezéstől aki szombatot tart és azt is aki nem tart szombatot. :)
Pál azt is megmagyarázza, hogy miért nem kell szombatot tartani: "árnyékai a következendő dolgoknak de a valóság Krisztus". A tízparancsolatban a szombat az Istennel való kapcsolattartás szimbólikus parancsa amely az újszövetségben szó szerint beteljesedett mivel Isten lakik a hívőkben (Róma 8:9 ; Galata 4:6).
"Ezt mégis hogy, amikor egész egyértelműen leírja a Biblia Jézus feltámadását? Ha pénteken meghal, akkor szombatra sehogy sem jön ki a harmadnap. De lehet én nem tudok számolni."
Hol írja a Biblia, hogy pénteken halt meg?
Egyébként talán felesleges vitatkozni azon, hogy mikor van a shabbat. A shabbat lényege, hogy legyen egy nap a héten, amikor mindenki pihen. Így lehet, hogy mindegy, hogy szombaton vagy vasárnap van, de ha a Biblia szerint szombat, akkor én inkább azt választom.
Annyit még hozzátennék, hogy az eredeti szövegben ugye a sabbath szó szerepel, ami azt jelenti, hogy "megnyugodni".
Tehát a törvény maga azt mondja ki, hogy a hét napból az egyik (a hetedik) az Úr sabbath-ja, tehát amikor az Úr is megpihent a teremtés után, úgy nekünk is pihennünk kell. Az már egy emberi hozadék, hogy a zsidóknál ez a szombat volt. Ezért került a fordításba a sabbath szóhoz a szombat.
Aki valóban megérti, hogy Jézus feltámadása mit jelent nekünk, annak ez az ünnep, tehát a vasárnap.
A Shabbat-ról elég nyílvánvalóan.
Jubileumok könyve 2 fejezet 1-től a 33 részekig, vagyis végig :
2 1. És a Jelenlét Angyala elmondta mindezt Mózesnek az YAHUAH szava szerint, mondván: ‘Írd le a teremtés teljes történetét, hogyan végezte be YAHUAHminden munkáját hat nap alatt, és mindazt, amit megteremtett, és megpihent a szombat napján, a hetedik napon, és megszentelte azt minden koron át, és kijelölte azt minden munkájának jelként.
2. Mert az első napon teremtette az eget, ami fönt van, és a földet és a vizeket és mindazokat a szellemeket, amelyek előtte szolgálnak – a jelenlét angyalait, és a megszentelés angyalait, és a tüzek szellemeinek angyalait, a süvöltő szelek (angyalait), és a felhő szellemeinek angyalait, a homályét, a jégét, a dérét, a harmatét és a hóét, a jégesőét, a fagyét, és a hangok angyalait; és a szélviharok angyalait, a villámlásét és a hideg szellemeinek angyalait, a hőségét, a télét, a nyárét, a tavaszét és az őszét, és teremtményeinek minden szellemét, amelyeket alkotott az egekben és a földön. (Ő alkotta) a mélységet, a sötétséget, az estét (és éjszakát), a világosságot, a hajnalt és a nappalt, amelyeket szívének tudása által készített.
3. És láttuk munkáit, és áldottuk és dicsőítettük Őt a hét nagy műért, amit alkotott az első napon.
4. A második napon pedig alkotta a (levegő)eget a vizek között, és a vizek el lettek választva azon a napon. Fele részük felment a (ég)bolt fölé, fele részük pedig leszállt a (első) ég alá, amely középütt van, az egész föld felszíne fölött. És ez volt az egyetlen munka, amit (Isten) alkotott (a második napon).
5. És a harmadik napon parancsolt a vizeknek, hogy gyűljenek egy helyre össze a föld felszínén; és a szárazföldnek, hogy megmutatkozzon.
6. A vizek pedig azt tették amit parancsolt, és visszavonultak a föld külső felszínéről ennek az égnek egy helyére, és a szárazföld megmutatkozott.
7. Azon a napon megalkotta a tengereket, a különálló elválasztott gyűjtőhelyeik (azaz medencéi) szerint, minden folyót, a hegyek és a földek vizeinek (víz)gyűjtőit, minden tavat, a föld összes páráját (harmatát), és a fajtája szerint magot hozó magot, és minden sarjadékot, és gyümölcsöt termő fát, az erdőket és az Éden kertjét Édenben, kedvtelésre és táplálékul.
8. Ezt a négy nagy fajtát alkotta (Elohim) a harmadik napon. A negyedik napon pedig alkotta YAHUAH a napot, a holdat és a csillagokat, és helyezte őket az égboltozatra, hogy megvilágítsák az egész földet, és hogy uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől.
9. A napot nagy jellé tette a föld felett, a napok, a hetek és a hónapok számára, az ünnepeknek és az éveknek, és az évheteknek és a jubileumoknak, és mindenfajta évciklusoknak.
10. Továbbá elválasztja a fényt a sötétségtől és gyógyulásul szolgál, hogy épségben megtartson mindent, ami sarjad és nő a földön. Ezt a három fajtát alkotta a negyedik napon.
11. Az ötödik napon alkotta a hatalmas tengeri állatokat a vizek mélyében, mert ezek voltak a hús(test) első dolgai, amit a kezei alkottak, a halak és minden, ami a vizekben mozog, és minden, ami repül, a madarak fajtáik szerint.
12. A nap pedig feléjük emelkedett, hogy táplálja (azokat) és minden fölé, ami a földön volt, ami a földből kinőtt, és minden gyümölcstermő fa fölé és minden hús fölé.
13. Ezt a háromfélét alkotta az ötödik napon. A hatodik napon pedig minden földi állatot, a négylábúakat, az összes csúszómászót a földön;
14. És mindezek után alkotta az embert; férfinak és nőnek teremtette őket, és uralmat adott nekik mindenen, ami a földön van, a tengerekben, mindenen, ami röpül, és minden vadállaton és négylábún, minden apró állaton, amelyek a föld színén nyüzsögnek, és az egész földön, és mindezek fölött úrrá tette.
15. Ezt a négy fajtát alkotta a hatodik napon. Teljes számuk huszonkét fajta volt.
16. És befejezte minden művét a hatodik napon: mindent, ami az égben van, a földön, a tengerekben, a mélységekben, a fényben és a sötétségben, és mindenütt.
17. És adott nekünk egy nagy jelet, a szombatnapot, hogy hat napon át dolgozzunk, de tartsuk meg a szombatot, a hetedik napot pihenőként minden munkától.
18. Mivel nekünk a Jelenlét angyalainak és a Szentség angyalainak mind, ennek a két fajtának azt mondta: tartsunk pihenőt (shabbatot) Vele együtt, a mennyben és földön. Így szólt hozzánk:
19. 'Íme, elválasztok majd egy népet magamnak az összes többi nép közül, amely megtartja majd a szombatnapot, és Magamhoz választom őket, saját népemként, és megáldom őket. Amint különválasztottam a szombat napját, és szentté tettem azt magam előtt, akként fogom őket is áldani, és népemmé lesznek, én pedig Elohimük leszek.
20. És Jákob ivadékát választottam el mindazok közül, akik előttem vannak, bejegyeztem őket, mint elsőszülött fiút, Magamhoz választom őt mindörökre, és megismertetem velük a szombatnapot, hogy megtartsák a szombatot és megpihenjenek minden munkájuktól.’
21. Így alkotott egy jelet, s aszerint megtartják a szombatot, velünk együtt a hetedik napon. Hogy egyenek, igyanak, és áldják azt, Aki a mindenséget megteremtette, amiként Ő maga megáldott és különválasztott Magának egy különleges népet, minden nép közül, és hogy velünk együtt megtarthassák a szombatot.
22. Parancsolatait pedig, mint kellemes illatáldozatot emeli magasba, amely tetszik neki, mindenkor.
23. Az emberiségnek huszonkét 'feje' volt Ádámtól Jákóbig, és huszonkét fajta mű lett teremtve a hetedik napig; Egyik is, másik is áldott és különválasztott; egyik is, másik is, együttesen szentségre és áldásra lettek teremtve.
24. Ez (Jákób és magja) arra rendeltetett, hogy mindig áldott és elválasztott legyen az első törvénynek és tanúságtételnek megfelelően, úgy, ahogy különválasztotta és megáldotta a Sabbath napját a hetedik napon.
25. Ő alkotta a mennyet és a földet és mindent, amit hat nap alatt létrehozott, és Elohim különválasztotta a hetedik napot, minden alkotása számára; ezért azt parancsolta, hogy bárki dolgozik azon, meg kell halnia, és aki beszennyezi azt, bizonyosan meghal.
26. Ez okból parancsold meg Izrael fiainak, hogy tartsák meg és tartsák különválasztottnak, és ne végezzenek munkát ezen a napon, és ne szennyezzék be, mert szentebb az minden más napnál.
27. Bárki, aki meggyalázza azt, bizony meghal, és bárki, aki munkát végez azon, pusztuljon el örökre; azért, hogy megtartsák Izrael fiai ezt a napot, nemzedékeiken át, és ne irtassanak ki a földről, mert különválasztott és áldott ez a nap.
28. És mindenki, aki megőrzi azt, és nyugalmat (sabbath) tart minden munkájától, különválasztott és áldott lesz minden időben, úgy, mint mi.
29. Jelentsd ki és mondd Izráel fiainak ennek a napnak törvényét, hogy tartsák meg a Sabbath napját, és ne hagyják el azt szívük csalárdságában; és hogy semmi munkát ne végezzenek, ami nem illő, ne a maguk élvezetét keressék, és ne készítsenek azért semmit evésre vagy ivásra (ami törvénytelen), és hogy tiltott vizet meríteni, és bármilyen terhet ki, vagy bevinni a kapuikon, amivel nem készültek el a lakhelyeiken a hatodik napon.
30. És ne vigyenek se be, se ki semmit a házból ezen a napon, mert ez a nap szentebb és áldottabb, mint bármelyik jubileumi nap, ezen a napon Sabbathot (nyugalmat) tartottunk a mennyekben, mielőtt még tudtára lett volna adva bármely testnek, hogy attól fogva tartsa meg a Sabbath napját a földön.
31. És a mindenség Teremtője megáldotta azt, de nem szentelte meg az összes népeket és nemzeteket, hogy megtartsák a Sabbath napját, hanem egyedül Izráelt: csak nekik engedélyezte, hogy egyenek és igyanak [Isten előtt] és tartsák a Sabbath napját attól kezdve a földön.
32. És a mindenség Teremtője megáldotta ezt a napot, amelyet minden más nap felett való áldásra, szentségre és dicsőségre alkotott.
33. Ez a törvény és bizonyságtétel lett megadva Izrael fiainak törvényként mindörökké a nemzedékeiken át.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!