Hogyan kell azt elképzelni, hogy a házastársam fontosabb, mint a gyerekem?

#5

Kedves Kérdező!

A konkrét szeretet cselekedetekre amely a gyermek-szülő kapcsolatára vonatkozik nem lehet kívülről helyesen megítélni, mivel a pontos részleteket nem ismerjük.

Én, mint szülő azt tudom mondani (ahogyan 3# hozzászólásban írtam), hogy a CÉL az ami minősíti a tetteitek helyességét, vagy helytelenségét.

Ha tehát a nagyszülőknél történő alvás, vagy a pénz költése és a többi mind azért teszitek, hogy a gyermekeitek közelebb kerüljenek Istenhez, akkor nem tudjátok elrontani, és amit tesztek, azt Isten mindig mindenkinek a javára fordítja, még akkor is, ha esetleg butaságot csináltatok! :)

Viszont akármennyire felkészült, okos és felvilágosultan nevelitek is a gyermekeiteket, ha nem ezt a célt szolgálja, akkor mindent rosszul csináltok, és a gyermekeiteknek sem válik a javukra.

Ez nem azt jelenti, hogy a cél szentesíti az eszközt, hanem azt, hogy a CÉL ad értelmet és megfelelő helyes motivációt a gyermekneveléshez! :)

Igazából ez egyetlen dolgot jelent: a gyerek miatt nem hanyagolhatod el a férjedet szexuális téren.

Nem: akkor sem hanyagolhatod el, ha sebes a mellbimbód.

Persze amikor éppen a terhességi hányás nevű népszerű sportot űzöd, vagy most varrtak össze, az kivétel.

Na!

Gondoltam, hogy akármit írok, ez lesz belőle.

Gratulálok!

Szia

Kissé ez a kérdésed más:

"Hogyan kell azt elképzelni, hogy a házastársam fontosabb, mint a gyerekem?

mint ez:

"Miben más egy olyan család élete, mindennapi szinten, ahol nem a gyerek az első?"

Viszont egy "jó" családban nem lehet ilyen különbség.

Amikor még nincsen gyermek, addig a férj és feleség a legfontosabbak egymás számára. De amikor megszületik a gyermek, attól kezdve MINDKETTŐ számára az ő felnevelése, a vele való törődés, és elfoglaltság a legfontosabb, úgy kb. 20 évre. Hiszen akkor nő fel a gyermek fizikailag és mentálisan egészségesen, ha egyformán érzi mindkét szülő szerető törődését, és azt, hogy mindenben számíthat rájuk.

Előfordul az évek alatt olyan eset, amikor az egyik családtag programja, problémája foontzosabb mint a többié, akkor ezzel foglalkiozik a család, illetve támogatja a családban éppen problémákat átélő tagját.(pl. egy családtag műtéte fontosabb, mint a másik családtagversenye, vagy utazása....)

Tehát el sem tudom képzelni(két gyermeket neveltünk fel), hogy választani kelledjen a házastársam és a gyermekem között.

Másik példa: a gyermekünk a nagyon köhögős gyermek volt, elég ha csak beborult az ég, ő már elkezdte a köhögést, és 1-2 nap múlva már be is lázasodott. Az orvos felvetette, lehet jó lenne a gyermeknek a levegőváltozás. Egyik ilyen lázas alkalommal megvettük számára az injekciókat, gyógyszereket, de a párom azt vetette fel, mivel hét vége van, menjünk fel autóval a hegyekbe (közel van hozzánk)és próbáljuk meg a levegőváltozást. Vittük a gyógyszereket is, arra gondolva, majd ott valahol, valamelyik faluban beadatjuk a gyermeknek. Péntek este elutaztunk, és 3 éjszakát kint aludtunk a hegyekben az autóban(az ablakot ujjnyira leengedve), a gyerek a hátsó ülésen, mi az elsőn. Gondolhatod nem volt egy álom 3 éjjel így aludnunk, de már szombaton elmult a láza, és gyógyszerszedés nélkül hétfő hajnalban egészséges gyermekkel tértünk haza.

Ebben az esetben ki volt a fontosabb? Nem a gyermek egészsége? De volt, amikor éppen a páromért hoztunk áldozatot, az ő jólétét véve figyelembe.

Ezért kezdtem azzal, hogy egy jól működő csdaládban nem lehet ilyen különbség, mint amilyet felvetettél a kérdésedben. Minden családtagnak ki kell elégíteni mind a fizikai, mind az érzelmi szükségleteit. A szeretere szükségünk van születésünktől a halálunkig. Itt nincsen méregetve, dekázva kinek jár több!

Még egy példa:

beleszólhat-e az új párom a gyerekem nevelésébe?

Mármint az a normális, ha beleszól, vagy 10 évente egyszer, de akkor is előbb egyeztesse velem?

Na, EZ ÍGY nem működik!

Aki így gondolja, az valami olyan laza kapcsolatot alakítson ki, hogy a gyerekkel az új pár sose találkozzon!

#10 válaszoló vagyok.

Valóban, úgy kell elképzelni ahogyan a 16-os írta.

Még egy pár példa: nálunk a kezdetektől a saját ágyában alszik a gyerek, nem alszik velünk, sőt, tudja hogy az nem az ő területe, be sem jarkálhat a szobánkba. Nem is értem azokat az anyukákat, akik az ágyukba szoktatják a gyerekükek, aztán meg csodálkoznak ha kihűl a viszony a férjükkel.

Vagy ha már hónapok óta leszerveztünk egy hétvégét kettesben a férjemmel, akkor nem fogjuk lemondani azért mert hisztizik a gyerek, és inkább azt akarja hogy játszótérre vigyük.