Isten megbocsát nekem?
Történt egy rossz dolog az életemben, és utánna nagyon rossz előérzeteim támadtak, beképzeltem minden rossz dolgot balesetet, amitől örökre lenyomorodok stb., és úgy éreztem, hogy bevonzottam meg ilyenek és, hogy 100%, hogy meg fog történni stb., nagyon el voltam keseredve, elmentem hát Istentiszteletre, és kértem Isten segítségét! 2 hét alatt fokozatosan jobban lettem, és határozottan éreztem, hogy Isten megsegített, tegnapra már teljesen elmúlt minden ilyenfajta panaszom. Terveztem is este, hogy elmegyek Istentiszteletre, és megköszönöm Istennek, hogy segített, hiszen ezt így kell, templomban kértem a segítséget, Isten segített, és templomban kell megköszönnöm, de reggel nem volt kedvem felkelni és végül is nem mentem el. Nagyon megbántam, hogy nem mentem el mert el kellett volna, az pedig csak tetézi az egészet, hogy lustaság miatt nem mentem el a lustaság pedig Isten előtt és a Biblia szerint bűn. Nagyon szégyellem magam, mert úgy érzem, hogy Isten úgy látja, hogy mikor bajom bánatom volt, akkor el tudtam menni Istentiszteletre segítséget kérni, ő segített én meg még csak meg sem köszönöm, hisz nekem már jó. Pedig szerettem volna megköszönni Istennek ezt, gondolatban itthonról megköszöntem de ez akkor se olyan, hisz Iszentiszteleten kértem segítséget, és ott is kellett volna megköszönnöm, és ugy érzem ez a nap lyukas, hogy kérni tudtam de megköszönni nem, és hogy Isten haragszik és leveszi rólam a kezét, illetve megint kezdenek bennem előjönni a rossz előérzetek. Mit tegyek, hogy Isten megbocsájtson? Természetesen jövő héten elmegyek istentiszteletre, de akkor is úgy érzem, hogy az már nem jó, hiszem tegnapra múltak el teljesen a rossz érzéseim tegnapra segített meg teljesen Isten, ezért úgy érzem ma kellett volna templomban megköszönnöm, és hiába, hogy jövő héten is megtudom, úgy érzem Isten levette rólam a kezét és addig baj fog történni. Válaszokat előre is köszönöm.
Református vallás,17/F
Szia
Olvasd el kérlek a Zsoltárok 103:10-et, ez rád is vonatkozik.
És akkor megnyugszol, de legább is nem kell beteges félelmet érezned.
Megbocsajt ha elfogadod Jezus kiontott veret a bűneidert.
Jezus az eggyetlen aki miatt megbocsajt, ezert Jezus neveben imadkozz mert csak Jezus miatt hallgat meg, De meghallgat ha az o neveben kered
Jezus a valasz aki altal orok eletet nyerhetsz.
"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. *Róm. 10,9.
Kedves olvasó.
Nagyon jó és szép amit leírtál, de az az igazság, hogy Isten nem a templomban lakik.
A másik dolog, hogy Isten nem azt várja el tőled, hogy vallásos legyél és mindenféle dogmáknak felelj meg, amik gyakorlatilag emberi rendelések és nem Isten parancsolta azokat.
Isten a szívedben akar lenni, lakni és élni ezért küldte el Pünközsd napján az Ő Szent Szellemét e világba, hogy általa személyes élő kapcsolatod legyen Ő vele! Ezt nevezi a Szent Írás újjászületésnek!
Csel.7,48.De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
Csel.17,24.Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
Jézus a szívedben akar lakni:
Jn.14,23.Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
Jel.3,20.Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
Csel.2,38.Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Csel.3,19.Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
Jn.1,12.Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;
Ján.3;3.Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
5.Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
6.A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
7.Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
Tehát a lényeg az, hogy a bűneink választanak el Istentől! Mit lehet tenni? Bánd meg bűneidet őszinte alázatos szívvel személyesen Jézusnak és hívd be Őt a szívedbe az életedbe, mert szükséged van Ő rá! Fogadd el Őt Uradnak, Istenednek, személyes megváltódnak!
Nézd a történelmet. Az első keresztényeknek sem volt templomuk, házaknál jöttek össze, vagy a természetben egyéb helyeken! Nem véletlen hasadt ketté a templom kárpitja majd rombolták le a templomot a rómaiak! Isten nem a templombanm lakik! Isten temploma más!
Ján.2;
19.Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.
20.Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
21.Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.
1Kor.6,19.Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!