Miért mindig a keresztényeknek van igaza?
Gondolom ez egy kötekedő kérdés. De ha már feltetted, én, xy is válaszolok. Tömören fogalmazva:
Egy keresztény kultúrában élünk, ahol a hívők zöme keresztény. A kereszténység pedig magát felsőbbrendűnek véli, abszolút vallásnak, amely a többi felett áll. Ennek valószínű az az alapja, hogy a többi, nem-keresztény vallást csak felületesen ismerik. Aki pedig ateista, az is tévesen gondolkozik.
A mesék témájával kapcs.-ban, röviden: valami, ami a Bibliában említve van, bizonyítva megtörtént, másra nincs bizonyíték. Sok minden pedig népi elképzelésekkel kapcsolódott össze.
Tévedésben vagy Szp72
A vallás az, amely az igazság egyedüli birtokosaként lép fel. A keresztények - bizonyíték nélkül - elképesztően fanatikusan hisznek abban, hogy nagyon-nagyon nekik van igazuk.
Én ateistaként nem állítom, hogy nekem van igazam, meglehet, hogy van valamilyen isten, de mivel egyikre sincs bizonyíték, így nem fogom ténynek venni. A kereszténységet meg főleg nem fogom, mert nem.is tetszik az egész, meg vitatott, tehát messze van attól, hogy igaz legyen.
Tegyenek le BIZONYÍTÉKOT az asztalra. Akkor majd visszatérünk rá. De addig ez a "nyisd ki a szíved Jézushoz" nem több, mint egy agymosó vallásos maszlag.
Aki hithű keresztény, az csak kizárólagosan gondolkodhat, hiszen Jézus megmondta: "Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam".
Ez nem zárja ki azt, hogy mindenféle világnézetű embertől lehet valamit tanulni. Úgy emlékszem a Biblia tesz erre utalást, de az igehelyet nem tudom.
Jóllehet a zsidó vezetők „iskolázatlan és egyszerű” embereknek tartották Pétert és Jánost, ez nem azt jelenti, hogy írástudatlanok vagy tanulatlanok voltak. A rájuk alkalmazott a·gramʹma·tosz szóról Hastingsnek az A Dictionary of the Bible c. műve (1905, III. köt. 757. o.) elmondja, hogy egy zsidónak „olyan valaki jutott róla eszébe, aki nem kapott képzést a rabbik írástanulmányaiból”.
A rendelkezésre álló bizonyítékok arra mutatnak, hogy I. Heródes Agrippa i. sz. 44-ben végeztette ki Jakab apostolt, és amikor látta, hogy ez kedvükre van a zsidó vezetőknek, Pétert is letartóztatta
Köszönöm 22-es válaszoló. Egyébként nem csak kereszténység létezik meg iszlám meg zsidók, hanem hinduk, buddhisták és millió kisebb vallások, bár a keresztényeknek ez már egyenes út a pokolba, de nagyon sok újpogány vallások.
Eddig akármilyen vallás témájú vitába vagy beszélgetésbe bonyolodtam, mindig azzal ért véget, hogy a keresztényeknek lett "igaza", én meg milyen kis tudatlan vagyok a világ dolgairól.
Nincs mit. 24-esnek (amely szintén 50%-os, de egy másik válaszoló):
"A vallás az, amely az igazság egyedüli birtokosaként lép fel" :
Ez csak a kereszténységre igaz, ill. az azon belüli egyházakra. A buddhizmusra és a hindu vallásokra egyáltalán nem..
Isten:
Nem állítom, hogy van olyan emberszerű Isten, ami a sok évszázados keresztény befolyás alatt Európában és a világban ismertté vált, és ahogy sok művész ábrázolta. De valami "felsőbbrendű intelligencia" egész biztos van, ahogy manapság nevezik.
Ő, "Isten" nem fogja feltárni magát, csak azért hogy higgyél. Csodákat sem fog mutatni, csak azért, hogy hívő legyél. De ha kitartóan kéred a segítségét, akkor előbb-utóbb válaszolni fog. Ezt nevezik a transzcendencia tapasztalatának. Mindenesetre ne tedd próbára, mert az ilyenre nem fog válaszolni.
a kérdezőnek:
a WP-n van egy részletesen kidolgozott cikk "a villágvallások összehasonlítása" címmel. üdv.
„kutatások bizonyították, hogy a vélt istenségnek semmi nyoma”
#1-es, ez érdekes. Én világéletemben érdeklődtem a vallások és filozófiai kérdések iránt, de felettébb érdekelne, hogy a földi tudomány hogyan tud bebizonyítani akármit a transzcendentális világokból, mint pl. az istenek létét…
A transzcendenciának (nem földi, afeletti világok, dimenziók) pont az a lényege, hogy a tudomány nem tud vele foglalkozni. Mi számít bizonyítéknak?
Jönnek a vallásosak, hogy:
-Isten a fiát adta értünk.
-Honnan tudom, hogy ez igaz?
-A Biblia beszámol róla.
-Honnan tudom, hogy a Biblia igaz?
-Történeti források igazolják, kutatók bizonyítják…
-Honnan lehetek biztos a kutatókban, másrészt a Bibliában minden egyes mondatot ahány ember olvassa, annyiféleképpen lehet értelmezni.
„Ez egy tény, amivel még neked sem, a bátor fotelhuszárnak sem szabad vitatkoznia”
A bátor fotelhuszárok átlagos gondolkodó emberek, akik nem hisznek el mindent, és a racionális gondolkodás, illetve a tapasztalaton alapuló tudásszerzés az, amire alapoznak, hiszen semmiben nem lehetünk teljesen bizonyosak, max a saját létünkben, ahogy azt Descartes is kifejtette.
Ha látsz egy optikai csalódást, azt is másmilyennek látod, mint amilyen a valóságban.
Még a saját érzékszerveinkben se lehetünk biztosak, nem hogy olyan történetekben, amelyeket meg se tapasztaltunk.
Az #1-es válaszoló 2. bekezdésére:
Az, hogy valaki professzor és meglehetősen komoly tudományos munkája van, nem jelenti azt, hogy kötelességünk becsicskulni nekik, és mindent elhinni. A világ kételyek halmaza, és a kétely kétely marad. Amit nem tapasztalsz meg, azt nem tudod biztosra, de a legtöbb filozófus még a tapasztalat jelentőségét is vitatja (lásd ismeretelmélet).
Én egyetértek a kérdezővel, én is mindenhol azt látom, hogy a vallásosok akármit mondhatnak. Szidhat engem a lelkész haverom, hogy a pokolba kerülök, mondhatja éjjel-nappal, az nem sértés, á, nem, mert papnövendék mondja, akkor nem sértés, de ha egy sima békés hitvita során csapdába juttatom az érvelését, akkor üvöltözhet velem az öklét rázva, pokollal fenyegetve.
És utána én vagyok a rossz, hogy „nem illik a vallásosok hitét megkérdőjelezni”.
Ez van, igaza van a kérdezőnek. A keresztények akárhogy ócsárolhatják a többieket, az nem sértés, de ha rájuk mondanak valamit, az halálos bűn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!