Ha valaki nem halálos bűnt követ el, mint például a dohányzás, akkor miért rakják ki maguk közül a tanúk?
Zavar a tanításukban valami, de tiszta és világos választ még nem kaptam rá. Egy másik kérdésnél már le lett tisztázva, hogy vannak halálos bűnök, amiket ha a tanúk elkövetnek egyszer is, akkor halál vár rájuk. Ez a része tiszta, teljesen világos, a válaszoló tanú megmutatta a bibliai igét erre vonatkozóan. Ezt a részét szerintem kitárgyaltuk.
Aki nem tartozik az őrtorony szervezethez, ami jehova népének vezetőjének mondja magát, arra ugye armageddonkor halál vár, ezt is tudjuk, hisz többször leírták.
Tehát ha valakit kiközösítenek, mert mondjuk dohányzott (azért hozom ezt a példát fel, mert ez is itt le lett írva, tehát ez egy tény), akkor ők ezt az embert tulajdonképpen halálra ítélik, hisz onnantól kezdve nem tartozhat a szervezetbe, viszont a tanú által leírt bibliai ige alapján a dohányzás nem halálos bűn. Tehát akkor miért szolgáltatják ki mégis a halálnak?
Annak örülnék, ha röviden ezt valaki megmagyarázná, mert annyira hosszúra szokták venni a mondanivalójukat, hogy az ember képtelen megérteni és hiszem, hogy erre röviden is meg lehet felelni, nem kell oldalalakat bemásolni. Köszönöm.
Ezzel semmi baj nincs. Aki beáll közéjük tudja, hogy ha dohányzik, kizárják. Ennyi.
Amúgy is csak egy halálos bűn van, ha nem hiszel Jézusban
Én a kérdésnél maradtam. Arról beszéltem,hogy ezen miért ne háborodj fel.
Amúgy meg azért,mert más esendőségében látják meg a lehetőséget,hogyan lehet a saját bűneiket elsikálni. Sokszor csinálják ezt itt is,beállnak a másik ember háta mögé,hogy hú,hát ő is csúnya volt ám,sőt,mégcsúnyább. Ettől persze nem csökken az ő bűnösségük,csak igyekeznek másra terelni a figyelmet és egyben ezzel elhintik,hogy mekkora szent közösség,hogy még a dohányzást sem tűrik meg. Titta nyereség.
Na,ez már válasz volt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!