Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Erre mit kell mondani? Tanítón...

Erre mit kell mondani? Tanítónő kérdezi: "Xy, nem zavar, hogy bejöttem? "

Figyelt kérdés

Még alsós - általános iskolás voltam; és akkor becsöngettek, és osztálytársam még beszélgetett, háttal az ajtó felé; az első esetben az osztálytársam, akire rászólt a tanítónő, kicsit távolabb volt az ajtótól, a második esetben kicsit közelebb.


Ugyanaz a tanítónő volt, nem ugyanaz az osztálytárs; és talán mindkét eset 4. osztályos koromban történt, vagy egyik 3. másik 4. , azt már nem tudom.


És akkor első párbeszéd, tehát első eset:

-Xy, nem zavar, hogy bejöttem? (-ilyen mérges, hisztérikus, kicsit leszídó; de amúgy a válasz után mégleszídóbbá/hisztérikusabbá vált)

És akkor mondta a mate-em, hogy:

-Nem.

És akkor jött erre a tanítónő:

-Nézzenek oda, még nem is zavarja!

És akkor gondolom mondta, hogy

-Ja , de.


Na és akkor a második eset, nem olyan nagyon sok idő elteltével; de talán pár hónap minimum volt; szóval nem emlékszem pontosan;


Második eset, másik osztálytársammal, same tanítónő:

-Xyz, nem zavar, hogy bejöttem?

Így kicsit így felocsúdott, mert úgy elmerült valamiben nagyon, akkor voltak pl ilyen chips-es tazók is meg pörgentyűk, meg bionicle lego, stb. vagy lehet, hogy csak amúgy másról beszélgetett másik mate-emmel, de mindegy, szóval az a lényeg, mint az előző esetben, hogy nem vette észre , hogy bejött a tancsi.

Na és akkor ő meg (Szerintem ez lett volna az optimális válasz, tehát ez az osztálytársam énszerintem a jó választ adta. Normális, kulturált, tisztességes választ, ami a szövegkörnyezet alapján is jól kijött, adta magát; és akkor tehát mondta, hogy: )

-Ja ,de...

És akkor erre a tanítónő:

-Nézzenek oda, még zavarja is!

És akkor gyorsan így mondta, hogy

-Ja nem , nem... -ő itt már tutira mondta ezt a végén , meg szerintem a másik osztálytársam is.


És akkor a második eset után elmondtam ezt a bátyámnak, és akkor azt mondta, hogy ez tipikusan az a kérdés, amire nem lehet jó választ adni.


Na, most akkor mit izélkedik tovább a tanár a gyerekkel, hát ha nem zavarja, akkor az a baj, ha meg zavarja, akkor az a baj? Há' de most mé'?? :O :S "Má' megin' nincs rajta sapka..." Legalább valamelyiket fogadta volna már el; csak akkor már lehetséges, hogy eleve valamiért benne volt az ideg, azt én nem tudom, de úgy csak túl gyorsan akarta lereagálni, hogy még egy kicsit így tovább így nem fenyíthesse, de hogy azt próbálta elérni talán, de már reflex-szerűen, hogy a gyereket még nyomassza már még egy kicsit, hogy nem vette észre, hogy ő bejött. Tehát még tovább akarta nyomasztani, talán a lelkiismeretére hatni. De olyan hirtelen dobta oda azt a reakciót, hogy "Nézzenek oda..." Hogy azt annyi idő alatt talán nem is gondolta át. Hogy erre most akkor a második esetben lévő osztálytársam jó választ adott. Ő nem volt bunkó, amikor észrevette, mert a tanár felhívta rá a figyelmet, hogy zavarnia kéne, tehát ő pont, hogy jól válaszolt, azzal, hogy zavarja. Ez kb ilyen a "Vedd már észre magad!!" "Jó, jó, észrevettem!" Tehát észrevette, akkor most mi a baj. Egyébként simán lehet tényleg, hogy a tanítónő már eleve feszült volt, már valami tök egyéb dolog miatt, még mielőtt oda ért volna a tanteremhez; és azért nem kapcsolt időben, hogy nem kéne azt a gyereket tovább ekézni, meg hát nemtom mennyire érezte a gyerek megszégyenítőként. És úgy csinált a tanítónő, tehát úgy értékelte, a második esetben is, mintha a gyerek pofátlan lett volna. Az első esetnél még megértem; de a másodiknál azt a választ kapta, amit egy ilyen kérdés után várhat, ami evidens, ha válasz érkezik. Meg egyébként szerintem annyira az első osztálytársam sem csinált rosszat. Mert a másodiknál meg pont a "Nem zavar" -válasznak örült. Vagy akkor ilyenkor készítsük föl előre a gyereket; hogy mondja azt , hogy "Észrevettem, hogy bejött a tanárnő"; vagy "Észrevettem, hogy bejött Kati néni?" Mert ha pl annyira bele van merülve valamibe, vagy még pl nemtom, mennyire lehet fáradt, hogy esetleg lassabban kapcsol, hogy már megérkezett a tanár; vagy pl még itt olvastam ilyet, hogy volt két srác, padtársak; és akkor bejött a tanár; és az egyik ilyen tök fáradtan még így rá volt borulva a padra; és akkor az osztálytársa mondta neki ilyen kedvesen, de picit sürgetve, nehogy baj legyen, hogy "Álljál már föl!" És akkor erre a gyerek, aki még tök kómás volt, azért volt a padra borulva a feje; ő pedig mondta kicsit ilyen idegesen, hogy "Áll a f...om!!" :) Ez most félig-meddig ilyen kis kitekintés volt, hogy esetleg még a fáradtság is közre játszhat. Na, szal, hogy miért kell nyúzni már a gyereket tovább, na? Realizálta, hogy bent van, akkor most miért?


:D


Ti mit mondanátok?:) Egyébként lehet, hogy kéne egy ilyen, hogy előre szólni mindenkinek a gyerekének, hogy erre akkor végülis mit kell mondani egy ilyenre, hogy felkészíteni, hogy ne érintse rosszul, hogy vannak ilyenek, mert pl cefetül rosszul eshetett annak az osztálytársamnak, aki mondta egyből, hogy "Ja, de, zavarja." A másiknak (1.) nem annyira, ő még annyira benne volt a játékban, hogy talán mosolygott is, és úgy mondta, hogy 'nem zavarja'. :) De az másodiknál, aki meg abszolút nem volt még ennyire se tiszteletlen, hanem tök kedvesen visszajelezte a tanárnak, hogy "Ja, jó, észrevettem már, hogy be tetszett jönni; már megyek is a helyemre, meg vigyázzban is állok, mint a kisangyal!" ---Szóval neki amikor mondta egyből, hogy "Ja, de!", akkor azzal pont jelezte is, hogy okés, felfogta, hogy már kezdődik az óra; tehát abban a mondatában neki az volt, amit a kisangyalos mondatba írtam. Tehát ő ezt nem mondta ki ilyen hosszan, de a tanítónőnek így kellett volna értelmeznie a mondatát, mert ő tényleg nem volt tiszteletlen, tényleg nem volt pofátlan.


De viszont hirtelen a gyerek se feltétlenül tud olyan jól reagálni, egyébként énszerintem az első osztálytársamnak fogalma sem volt róla, hogy olyankor mit kellett volna mondani, mi lett volna az evidens válasz; tehát, hogy zavarja. De valszeg őnála se tetszett volna a tanítónőnek az se, hogyha 'zavarja'. Szóval akkor ilyenkor... ? :):D



2018. nov. 2. 19:02
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
88%
A normális ember válasza erre úgy kezdődik, hogy ELNÉZÉST kér... és aztán lehet részletezni, hogy többé nem fordul elő, vagy pedig éppen mivel volt elfoglalva (de csak akkor, ha az a tanárt érdekelheti).
2018. nov. 2. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm, ment a zöld erre is!:)
2018. nov. 2. 21:55
 23/32 anonim válasza:
59%

Az az elvárás, hogy csendben maradjon a diák a tanár órája alatt az tiszteletről és illemről szól.


Ezt kierőszakolni ezzel a gúnyos és beugratós(csak kellemetlen helyzetbe kerülhet vele a diák) kérdéssel bizony már megszégyenítő dolog, tiszteletet nem a másik kellemetlen helyzetbe hozásával érjük el.


A diáktól nem korrekt a helytelen/illetlen viselkedés, a tanártól nem korrekt ez a kérdés.


Viszont a diák egy gyerek, a tanár meg felnőtt, neki kellene tudnia jobb/tisztább módszerekkel kezelnie a helyzetet, nem pedig azzal, hogy megalázó helyzetbe hozza a diákját.


Ha rutinból csinálja, nem alkalmas pedagógusnak(szerintem egyébként, ha csak azok tanítanának, akik alkalmasak, egy marék iskola üzemelne csak minden országban).


Más módszerekkel gonoszkodik? Ha nem, akkor igyekezzetek az óráján jobban meghúzni magatokat.

2018. nov. 2. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 A kérdező kommentje:
Nem gonoszkodik más módszerekkel. Köszönöm a választ, ment a zöld!:)
2018. nov. 2. 23:17
 25/32 Metionin ***** válasza:
100%

"Nem, nagyon örülök hogy be tetszett jönni" :D


Amúgy tanár vagyok és nem bírom az ilyen hülye kérdéseket. Mondjuk eddig egy diák sem mert hátrafordulva dumálni amikor bemegyek :D

2018. nov. 2. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm,erre is ment a zöld!:)
2018. nov. 3. 00:40
 27/32 A kérdező kommentje:
Egyébként , #27-es, nem akkor fordult hátra, már eleve hátra volt fordulva, így nem is látta, amikor a tanár bejött, és nagyon bele volt merülve abba, amit csinált, már nem tudom, mivel volt elfoglalva:) Szerintem beszélgetett egy másik osztálytársammal, csak őt nevezte meg a kettejük közül:)
2018. nov. 3. 00:42
 28/32 A kérdező kommentje:
(úgy látom,időközben eltűnt néhány komment, ha valami nem érthető,/nem ö.függő akkor azért:))
2018. nov. 3. 14:12
 29/32 anonim ***** válasza:
100%
Szintén 2003-ban voltam elsős. Nekünk még azt tanították, hogy ha becsengettek, leülök a helyemre és várom a tanárt csendben. Nem pofázok másokkal, de ha mégis, akkor sem sértődök meg, ha rám szólnak. Ez egy tök normális figyelemfelkeltő kérdés, szerintem nincs benne megalázás. A válasz pedig "elnézést, bocsánat". Ennyire egyszerű. Nem kell kiakadni azon, ha egy tanár megköveteli a tiszteletet. És megjegyzem, a tanárokat szeretni sem kell. Ugyanis ők tanítani vannak ott. Ha szerethető akár valakit a gyerek, ott az anyja vagy apja vagy kishúga. Talán az egyik legjobb tanárom volt, igaz később, már gimnáziumban, de sosem szerettem igazából. Amíg tanitott, addig nem. Hozott néha kellemetlen helyzetbe, ha pl nem volt kész a házim, vagy nem tudtam válaszolni a kérdésére a tananyagról. De utólag belegondolva ő volt a legjobb dolog, ami abban a suliban történt velem. Nagyon nagyon hálás vagyok neki mind a mai napig azért amit és ahogy tanított.
2018. nov. 14. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 Metionin ***** válasza:
100%
Random visszanéztem a kérdésbe és az jutott eszembe, hogy nektek nem kellett felállni amikor bejött a tanár? Mert úgy nehéz nem észrevenni ha hirtelen mindenki feláll.
2018. nov. 14. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!