Miért van az, hogy egyes élőlények megölése természetes, míg másoké gyilkosság?

Üdv a föld nevű tömegsírban, ahol egymást mészároljuk le, hogy éljünk. De minden erőfeszítés hiába. Ha más nem, az idő esz meg.

Kitermelve lett egy réteg, akit meg akartunk védeni a keserű valóságtól. Akiknek nem kell bemocskolnia a kezét. Róluk beszélsz. Akik még nem tudják, hogy halottak. Mások ebbe őrültek bele.

Nem kell ezt a két fogalmat összekeverni.

Általában más élőlények oktalan (szórakozásból, vagy felelőtlenségből) való elpusztítása barbárság. Ilyent sem ember, sem állat nem tesz. Az élőlények viszont anyagcserével rendelkeznek, ettől élőlények. Azaz esznek, és bizonyos más élőlényeket is, mert pusztán az ásvány nem elegendő az anyagcseréhez. Szükséges fehérje (azaz összetettebb anyag) is. Ez a tápláléklánc.

Európában a macskát nem szokás megenni, mert van ésszerűbb összetételű fehérje is. Ezért errefelé a macsát nem pusztítjuk el. A körülmények szabják meg, hogy egyes vidékeken milyen a tápláléklánc. Például Indiában nem esznek tehenet sem. A tehén elpusztítása rendkívül súlyos bűnnek számít.Ettek viszont régen elefántot, ma már nem, mert kevés van belőle. Ugyanakkor Kínában nincs ilyen kiváltságos helyzete a macskának, mert ott kiváló eledelnek minősül. De ott bizonyos hernyók is rosszul járnak, mert azokat is megeszik.

Nos, nem tudom pontosan meg ideologizálni az egészet, de húsevőként - jobban mondva hús kedvelőként (ugye az ember alapvetően mindenevő) - megpróbálok válaszolni. Ráadásul remélhetőleg nem is hosszan kell magyaráznom, mert kiváló kategóriában tetted fel a kérdést (végre a kultúrában és nem az állatvédelemben).

Ugyanis az a feltevés , hogy "a kiscica valamiért több mint egy disznó", egyrészről téves, nem ér többet, másrészről pedig nagyon mélyen a kultúrából gyökerezik. Nem a nemzetek kultúrájából, mint ahogy ketteske(a becézés nem sértésnek szánom) írta, hanem az emberiség kultúrájából. Nagyjából abból az időszakból, amikor az ember elkezdett közösségben élni és a megnövekedett húsigény miatt állatokat háziasítani. Nyilvánvaló, hogy nem a kicsi, fürge macskát fogja megenni, amin alig van hús, mint ahogy az is, hogy egy másik ragadozót/vetélytársat fog tartani, hanem egy nagyobb testű, növényevő állatot mint pl. kecske, szarvasmarha, sertés.

Az előbbi kettőt is domesztikálta ugyan de míg az utóbbira kimondottan táplálékként tekintett addig az előbbiekkel inkább kölcsönös együttműködés, egyfajta szimbiózis alakult ki.

Akkor még azért az ember nem igazán rendelkezett a mai agykapacitással és nem feltétlenül tartotta fontosnak, hogy vannak-e érzései, mint ahogy egy gepárd sem igazán kérdezi meg a gazellától, hogy mennyire fáj neki, ha elharapja a torkát.

Az, hogy az elmúlt kb. 50 évben erre már fény derült, hogy az állatok is az érzelmek milyen széles spektrumát képesek produkálni, nem fogja megváltozni. Egy több tíz-ezeréves szokásrendszert nem fogsz tudni megváltoztatni néhány évtized alatt, akárhogy is erőltetnéd.

Egyébként maga az állattartás egészen a huszadik század elejéig kiválóan működött, egészen a tömegtermelés megjelenéséig (legalábbis a magyar paraszti kultúrában), de ez már egy másik kérdés.